Igenis fontos a bikavér!

Gonda György
2018. április 18., 08:00


Mind a szekszárdi, mind az egri bikavér – Tokaj-Hegyalja, az olaszrizling és a kékfrankos mellett – a magyar borászat és borfogyasztás kulcsfontosságú kérdésévé vált. Véleményem szerint ez az a négy történet, amely meghatározhatja a magyar borvilágot, országos szinten. 
Igenis fontos a bikavér!
Fotók: Furmint Photo
 
Borvidékenként, régióként lehetnek változások, más irányok, de mégis ezek azok a magyar egyediségek, amikre nekünk szükségünk van, és esetleg a világot is érdeklik, már ha hibátlan a minőségük. Szerencsére utóbbival egyre kevesebb a probléma.

Magam is meggyőződhettem erről március 2-án, a budapesti Corinthia Hotelben, ahol egy egész nap szólt a bikavérről, a szakmát és a fogyasztókat is megszólítva.

A délelőtt folyamán megtartották a bikavér kategória első origó kóstolóját, Fiath Attila vezetésével. A jelen lévő borászok igyekeztek meghatározni a két borvidék borának igazodási pontját – ahogyan hallottam, sikerrel. Remélem, erről hamarosan többet is megtudunk, mivel maga az esemény zártkörű volt. Bízom abban, hogy ez a módszer itt is sikeres lesz, ahogyan az olaszrizling esetében, a Balatonnál – hiszen itt még nagyobb szükség van rá, mert
a bikavér igazi közösségi bor, ahol a márkanév fontosabb, mint a pincészet, vagy a borász.

A rendrakásban kérte segítségünket Heimann Zoltán, amikor meginvitálta a borírókat a 2016-os évjárat borait kóstolni, dr. Mészáros Gabriella vezetésével. Ahogy Heimann úr is megfogalmazta, még nagy a kavarodás a fejekben Szekszárdon, és a borok alapján Egerben sincs még rend.

Sok mindenről beszélgetünk a 6-6 bor kóstolása közben, és talán jutottunk is valamilyen közös nevezőre, bár kinyilatkoztatást nem tettünk. Azt hiszem, most nem is ez a dolgunk.
 

Szívem szerint visszadobnám a labdát a borászoknak, a hegyközségeknek, hogy döntsék el ők, mit akarnak, mi pedig adjuk a támogatást. Ezt a megoldás azért tartom előnyösnek, mert eljött az ideje, hogy a magyar borászok a sarkukra álljanak, legyen önbizalmuk, merjenek kiállni a világ elé azzal és azért, amit csinálnak. Márpedig a bikavér történet sikeréhez sok önbizalomra, együttműködésre és kitartásra lesz szükség.
 
A közös beszélgetés alatt három fő sarokpont bontakozott ki: a bikavér név használatának felelőssége, joga; a technológia kérdései; a minőség és az ár kérdése.

A bikavér név használata felelősséggel jár, ami egy kényes kérdés.
 
Mára sok bor, bár viseli a bikavér feliratot, mégis valamilyen egyedi termelői márkanév alatt lett híres és népszerű. Ezeket a márkaneveket kár lenne bántani, nagyobb veszteséget okozna, és nem csak a termelőnek, hanem az egész borvidéknek. Viszont a borvidéknek és a bikavér szónak ugyanolyan hangsúlyosan meg kell jelennie az előcímkén, mint a márkanévnek és/vagy a termelőnek. Ahogyan az adott bika szimbólumnak is, és minden egyéb kommunikációban is hangsúlyozni kell a kategóriát is. Ez az első pont, ahol keménynek kell lenni. El kell engedni a negatív gondolkodást, a bikavér már nem rosszul csengő név, fel lehet és kell vállalni. Arra kell koncentrálni, hogy az adott bor meg tudja mutatni a név becsületét, mindenkinek. Önbizalom, határozottság. Ezzel szorosan összefügg a minőség és az ár kérdése. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy egy bizonyos árszint alatt bikavér nevet viselő borok kerüljenek forgalomba.
 
Igenis fontos a bikavér!
A minőség a legfontosabb
 
A 800 Ft-os bor lehet, hogy a termékleírásnak megfelel, de a palackban az találjuk, ami mindent elront és elrontott. Vacakot. Meg kell próbálni ez ellen jogi szabályozás útján tenni valamit, és erőteljes, tényeken alapuló kommunikációval támogatni. A két borvidék bikavérének eredetvédett termékként kell viselkednie. A borvidéken termesztett szőlőből, helyben készítve és palackozva, technológia leírásoknak és érzékszervi követelményeknek megfelelve. Akinek ez nem tetszik, az menjen Isten hírével. Ideje felnőtté válni, nem lehet folyamatosan mindenki igényének megfelelni, vagy a hangosabb érdekérvényesítőknek engedni. Lehet nagy szavakat használni, hogy a saját jövőtökről van szó, de így igaz. Aki nem megy át a rendszeren, az palackozza a borát más néven. A 800 Ft-os fogyasztó meg vegyen le más nevű bort a polcról, neki úgyis elsősorban az ár számít. Nem ezek az emberek a bikavér célcsoportjának tagjai, ahogyan semmilyen komoly minőségi bornak sem.
 
Végül, de nem utolsósorban, a technológia. Ez sem egy könnyű kérdés, mert a kóstolás folyamán minden irányra találtunk jó példákat. Vita tárgya, hogy a kékfrankos és a kadarka mellett milyen hangsúlyt kapjanak a nemzetközi fajták, elsősorban a cabernet. Amiben jómagam biztos vagyok: szükség van ezeknek a fajtáknak a képességeire, de csak nagyon a háttérben. „SzuperSzekszárd” és „SzuperEger” bikavéreket biztosan nem kell alkotni, nem ezek adják hazánk erejét. Amire fontos koncentrálni mindkét borvidéken, az a gyümölcsösség, elegancia, tökéletes minőség és az érlelési potenciál. Ez azt is magában hordozza, hogy nem kell mindig bikavért készíteni, legalábbis nagyágyút biztosan nem. A bikavér nem igényli a hosszas kishordós érlelést; mindkét borvidéken éppen elégszer bizonyítottak a nagyhordós borok. Amit szintén nem szabad elfelejteni, hogy mindkét hely rendelkezik kialakult, megszokott stílus-, ha tetszik, terroirjegyekkel. Eger a hűvös eleganciával, Szekszárd pedig a mediterránba hajló, vibráló tüzeséggel. Ezekre a védjegyekre a bikavérben is építeni kell.
 
Igenis fontos a bikavér!

Essen szó a 2016-os évjáratról, összefoglalóan, egyenkénti borismertetés nélkül - Mészáros Gabriella a Vinoporton már bemutatta a borokat. 2016 szép reményekkel kecsegtet. Szekszárdon és Egerben jól sikerültek borok, amelyeket kóstoltunk. Az évjárat kimondottan alkalmas kiváló vörösborok, bikavérek és a pince nagyborainak elkészítésére is. A kóstolt tételek bár még hordóminták, de már több mint félkész állapotban voltak, némelyik egy jó félév múlva már piacon lesz. Érdemes lesz figyelni megjelenésüket, és bekészletezni belőlük.

Végül a délutáni szakmai és közönségkóstolóról. A szakmai időtartamban szép számmal jelentek meg sommelier-k, borkereskedők, bikavérben nem érintett borászok és borban mélyen érintett személyek. Csendes örömködés és helyenként kritika kísérte a borokat. Érezhetően nagy volt a szórás, kiegyensúlyozatlan a minőség. Számomra nagyon minimális volt a tényleg gondot okozó bor, annál több volt a középszerű, átlagos tétel, amelyben semmilyen "bikavérest" nem találtam. Persze voltak nagyon komoly tételek is, elsősorban azoktól a pincéktől, akiktől ezt kötelezően el is várjuk (Vida, Takler, St. Andrea és még jó páran). Szerencsére vannak komolyan feltörekvők is, mint a Schieber vagy a Soltész Pince. Így aztán összességében érdekes, tanulságos, és jó kicsengésű kóstolón vettem részt. Ám az nagyon is érezhető, hogy az origó megtalálására szükség van, és a határozott, egy márkanév által megkövetelt egységesség meghatározásra. Ami fontos, hogy egy bikavér sohasem olvadhat bele a középszerbe.
 
Szívesen kóstolnál is bikavéreket? Gyere el az év legnagyobb kékfrankos kóstolójára, ahol 50 borászat 100-nál is több kékfrankos borát (például remek bikavéreket) kóstolhatod meg, sőt, egy ingyenes pop-up kurzus keretein belül részt vehetsz egy mini Bikavér Párbajon is, ahol egy egri és egy szekszárdi bor kíséretében a bikavérek kedvelői ezen stílusról szerezhetnek bővebb ismereteket.