Szekszárd jövője a kékfrankosban rejlik

Csizmadia Miklós
2014. május 08., 14:15


Summarium - Aki keres, az talál, tartja a közmondás. Ez maximálisan igaz Szekszárdra is. Legalább is ami útkeresését illette az elmúlt 4-5 évben. És miért a múlt idő használata? Azért, mert úgy tűnik, hogy addig kereste ezt az utat, amíg mára már meg is találta azt.
Szekszárd jövője a kékfrankosban rejlik
 
Szekszárd jövője a kékfrankosban rejlik
Az előadók: Mészáros Péter, Vesztergombi Csaba, Vida Péter, Heimann Zoltán és Takler András (Fotó: Graselly Balázs)
Saját útja oda vezetett, hogy tudatos munkával, a borászok összefogásával talán az utóbbi időben Szekszárdnak sikerült legjobban felugrania arra a vonatra mely a saját borvidék meghatározásának, egyedivé tételének célja felé száguld nagy sebesen. A kitűzött célokról és a borokról Szekszárd öt meghatározó borásza (Heimann Zoltán, Takler András, Mészáros Péter, Vida Péter és Vesztergombi Csaba) tartott mesterkurzust a Kékfrankos Most Nagy Kékfrankos Kóstolón.

A feladat adott

A szekszárdi borászok – egymással teljes egyetértésben - már-már imamalom szerűen skandálják, hogy a borvidék kitörési pontja a kékfrankosban, a kadarkában, illetve a bikavérben rejlik. Abban is konszenzus van, hogy ebből a három borból a kékfrankos a legfontosabb. Ami persze nem azt jelenti, hogy a cabernet vagy a merlot nem lenne fontos. Ezalatt leginkább azt kell érteni, hogy ha a borvidéknek keressük az egyéniségét - akár Európában, akár a világpiacon – szükségünk van arra, hogy a helyi fajtáinkat, régi Magyarországon, illetve Közép-Európában ismert fajtákat élesszünk újjá, tegyük a fogyasztók számára izgalmassá. Szerencsére tényleg vannak ilyen pozitív példák körülöttünk, elég ha csak Burgenlandra és a kékfrankosra gondolunk, akkor egyértelművé válik, hogy azért nekünk is van mit keresnünk ezen a pályán, van itt még számunkra jövő és lehetőség. ű
Szekszárd jövője a kékfrankosban rejlik
Vida Péter (Fotó: Graselly Balázs)
Kóstoltatni – nem középiskolás fokon

Ami élővé és élettelivé tette a kóstolót az az volt, hogy a borászok többször is kiemelték, hogy mennyire fontos a számukra a közös kóstolás. Ezt olyan szinten gyakorolják, hogy nem maradhat ki egyetlen hónap sem, hogy ne kóstolnák egymás borait. Természetesen vannak viták, nézeteltérések de felismerték, hogy együtt többet tudnak elérni, mint külön-külön. Az a borstílus, ami a borvidéken kezd kialakulni egyfajta közös nyelv, közös ízlésvilág kialakulását is hordozza. Természetesen mindenki a legjobb akar lenni, de hát valahol ez a dolgok természetes velejárója.
 
A Takler Pincénél is már nagyon régen hisznek a kékfrankosban. Amikor 2003-ban a pincészet amerikai kereskedője a Regnum cuvée összeállításánál egy olyan kérdéssel állt elő, hogy mi lehet az a bor, amit a cuvéehez hozzáadva valami plusz értéket fog képviselni, akkor Takler András egyből a kékfrankost ajánlotta. Ennek a nagy bordeaux-i cuvéenek immár több mint tíz éve egyik tartóoszlopa a kékfrankos. Ekkor kristályosodott ki az a kép a pincészetnél, hogy a szekszárdi borok karakterét igazán a kékfrankossal lehet biztosítani. Még akkor is, ha abban az időben a piac szinte hallani sem akart az önálló, saját lábán megálló kékfrankosról. Valójában a 2003-as boruk hozta meg számukra a sikert, amelyet még a New York-i piacokon is nagyon komoly sikereket ért el.

Az igazi Jolly Joker

A kékfrankos valóban az. Egyrészt a rozé meghatározó szőlőfajtája, az utóbbi idők szekszárdi (és így hazai) sikertörténete a sillerből készült Fuxli család megkerülhetetlen alkotóeleme, de a kékfrankos sokszínűségét igazolja, hogy nem csak könnyebb és egyszerűbb vonalvezetésű bor elkészítésére alkalmas, hanem a nagy cuvéekből is egészen izgalmas dolgokat tud kihozni. Egy kékfrankos annyira fel tudja dobni a bordeauxi cuvéket, hogy teljesen új dimenziót nyit meg a bornak. A szekszárdi borászok keresik a „Nagy Bor” kategóriáját, melyet közösen próbálnak meghatározni egy hosszabb hordós majd palackos érlelésű bor megalkotásával. Ebben a projectben még sok a bizonytalan szál, de azt már egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a kékfrankos minimum 25%-ban fogja magát képviselni ebben a borban. A felmelegedő évjáratok világában (mint pl. a 2012-es év), gyakori, hogy nagyon magas cukorfokokkal és így magas alkoholfokkal is kellett küzdeniük a borászoknak, amit a fogyasztók részben jogos, részben jogtalan kritikával illetnek. Ebben a felmelegedésben éppen a régi Kárpát-medencei szőlőfajták, mint például a kadarka vagy kékfrankos jóval kevésbé cukorgyűjtőek. Amikor arról beszélünk, hogy Szekszárd keresi a jövőbe vezető utat és azt, hogy a borai ne legyenek túlontúl alkohol hangsúlyosak, akkor a kékfrankosra biztosan lehet számítani.
Szekszárd jövője a kékfrankosban rejlik
A Nagy Kékfrankos Kóstolón és a mesterkurzusokon Stölzle poharakból élvezhették a borokat a résztvevők. Köszönet érte a Csonkagroupnak! (Fotó: Graselly Balázs)
Heimann Kékfrankos Válogatás 2012 - 2 hete van palackban, szeptemberben kerül majd ki a boltok polcaira, öregtőkékről, 69-es telepítésű, Baranya-völgyi tőkékről kerül a bor a palackba, több mint 40 éves telepítés, kékfrankos karakterek, piros bogyós gyümölcsök. Öregtőkés zárkózottság, azoknak a visszafogottságát, strukturáltságát hordozza. Mivel most lett lepalackozva, így még keresi a saját belső harmóniáját. A fajtajelleg dominanciája és az öregtőkés visszafogottabb íz világ küzd egymással. Két, két és fel hetes erjesztés után almasav bontás és nagyhordós érlelés, 5000 palack.
Takler Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2011 - Öregtőkék szelekciója (Alsónána, Szenta-völgy Hidaspetre, kis Görögszó, csak magyar hordókat használtak érleléshez 14 hónapig, a bor itt is talán korábban került palackba. A 8000 palackkal az éttermeket célozták meg, egy olyan kékfrankos biztosításával, amely nyilván nem a nagy borok de a magyaros éttermek kínálatából kihagyhatatlan.
Takler Görögszó Kékfrankos 2011 - Dűlőszelektált tétel, déli fekvésű területen történt a szüret. Lehetne vitatkozni, hogy Szekszárdon melyik a legjobb dűlő azonban abban biztos nincs nézeteltérés, hogy a Görögszó az öt legjobb dűlőben benne van. Szűk egy hektáros területen termett. Viszonylag fiatal, 12 éves ültetvényről. Élénkebb savszerkezet, fűszeres dominanciával (szegfűszeg). Az előző borhoz viszonyítva komplexebb, több hangszeren játszik. Ha már erről a borról beszélünk talán érdemes megjegyezni, hogy pár hete Szekszárd legjobb kékfrankosának választották meg, illetve szintén első helyezést hozott el a Borászportál kékfrankos vaktesztjéről.
Mészáros Bodzási Kékfrankos 2009 - 14 hónapig tartó hordós érlelés, 30% új tölgyfaordó, közel 3 éve van már palackban, a palackbuké érezhető. Erre a borra a legbüszkébb a pince. 2003 óta készítik ezt a kékfrankost, amely a bikavér alapjául is szolgál 40%-ban. 10.000 palack.
Vida Hidaspetre Kékfrankos 2011 - Különleges hely, érdekes savstruktúra, 13 %-os alkoholt akár még magas alkoholtartalomnak mondhatnánk, de a beltartalmi értékek olyan szépen körülölelik, hogy nem érezzük annak.  
Vesztergombi Porkolábvölgyi Kékfrankos Válogatás 2003 - A bort kóstolva megdöbbentő volt az a frissesség amivel rendelkezett. Vakkóstoláson szerintem nem sokan találták volna el az évjáratot. Ez a bor az eklatáns példája annak, hogy nemcsak a szekszárdi bor, hanem maga a kékfrankos is alkalmas a hosszabb távon történő érlelésre. 15-18 hónapot töltött hordóban. Mindösszesen hatvan palack van már csak a borból.
Winelovers borok az olvasás mellé