Fordulatot vehet az olaszrizling-sztori?

Borászportál
2016. február 16., 13:10


Az Olaszrizling Szerintünk szakmai napján felvetésre került, hogy megváltoztatják hazánk egyik legjobban ismert szőlőfajtájának a nevét. Az olaszrizling a legtöbb esetben magyaráztra szorul a nemzetközi kóstolókon, hiszen a külföldiek a rajnai rizlinget keresik benne. A hírekről és a rendezvényről Jásdi István számolt be.
 
Fordulatot vehet az olaszrizling-sztori?
Hetedszer jöttek össze Csopakon a nagyobb ország – ha tetszik a Monarchia területéről a legfontosabb fehér borfajta termelői. 
 
A szándékaiban exkluzív, és vállaltan szubjektív válogatás alapján meghívott harminc borász közül huszonnégyen voltak ott az első este zártkörű kóstoló-vacsoráján és szakmai beszélgetésén a Jásdi Borteraszon. A másnapi Szent Donátéknál tartott sajtótájékoztatóra és a délutáni két helyszínes sétáló kóstolóra hetek óta elkelt a kétszáz belépő. A szervezők az intimitás megőrzése érdekében nem bővítették tovább a kereteket. Az „olaszrizling szerintünk” profitot nem termelő, önmagát állami és önkormányzati támogatás nélkül – a résztvevők boraiból fenntartott esemény.
 
Fordulatot vehet az olaszrizling-sztori?
Jásdi István emeli poharát az este folyamán
 
Szombat este és vasárnap „after-party” jellegű rendezvények csatlakoztak a műsorhoz, a csopaki Homola Pincénél és Márgánál, a füredi Sparheltben és a Kredencben, megtelt néhány füredi szálloda. Évek óta ez a téli Balaton egyik legfontosabb rendezvénye.
 
Az első este borosgazdái között voltak akik nemcsak magukat, hanem jelentős termelői csoportosulásokat – a Balatoni Kört, a Rizlinggenerációt és a Csopaki Kódexet is képviselték. Nem mellékesen  részt vett a beszélgetésben az olaszrizling termelő Légli Ottó, a HNT elnöke is.
A most már hagyományos rendben, minden gazda maga mutatta be – ezúttal 2015-ös még hordós vagy éppen letöltött olaszrizlingjét. A legfontosabb hír talán az, hogy az évjárat borai kivétel nélkül harmonikusak, gyümölcsösek és -ebben a körben- szakmailag jól elkészítettek. Ami ezen az egyszerű évjárat-beszámolón túl feltűnt a résztvevőknek, hogy a borok zömén érezhető volt, hogy gazdáik évek óta tanulnak egymástól. A tételek a technológiai és termőhelyi sajátosságok megőrzésén túl is „beszélgettek egymással”
 
A vacsora alkalmat nyújtott arra is, hogy a résztvevők megoldást keressenek a szakma és a fajta több évtizede ismert, de máig meg nem oldott gondjaira.
 
A fajta neve, amelyik Magyarországon ugyan egyértelmű, de minden egyes külföldiek előtt történő bemutatkozáson magyarázkodást igényel: „Nem kérem, ez nem Rizling és nem is olasz.”- Rossz kezdés.
 
Ezúttal abban maradtunk, hogy pályázatot írunk ki olyan, nemzetközileg is elfogadható névre, amely utal a fajta történelmére, földrajzi helyére, az olaszrizling hangzására és nem tartalmaz félrevezető információkat.
 
A Csopaki Kódex és a Balatoni Kör olyan közös eredetvédelmi rendszer tervét ismertette, amely alkalmas arra,  a már évek óta  működő, egyelőre csak helyi jelentőségű, a dűlő-válogatott borok minőségvédelmét biztosító Kódex alatti kategóriák megteremtésével a Hegybor és a Balatonbor kategóriáival, hogy áttekinthető, ellenőrizhető és a fogyasztók számára nyugat európai analógiákból ismerős rendszerrel váltsa fel a mai, sokszor a termelők számára is áttekinthetetlen jelöléseket. Végre nem csak szóban: egy lépés a kezelhetetlen mennyiségű borvidék egy részének összevonására.

A rendszer nem titkolt célja az is, hogy - egyelőre csak a fajta balatoni termelői számára - olyan közös marketing és piac lehetőségeit nyújtsa, ami lehetővé teszi, hogy megszűnjön a szőlő-termelők tökéletes kiszolgáltatottsága. Végre olyan árakat fizessenek a bortermelők, amelyek nemcsak fedezik a gazdák közvetlen költségeit, de elindíthatják az elhagyott első osztályú dűlők újratelepítésének folyamatát is.
 
Fordulatot vehet az olaszrizling-sztori?
Légli Ottó a HNT elnöke
 
Súlyos, de ebben a körben megoldhatatlan kérdésnek ítélték a résztvevők, hogy hiába született jó hegyközségi törvény, hiába választott a szakma kiváló, a minőségi szemléletet tettekben is képviselő elnökséget és hiába ismerte el a HNT-t a miniszter szakmaközi szervezetként, a legsúlyosabb döntések a HNT bevonása nélkül születnek milliárdos tanulmányok megrendeléséről, a szakmai befizetések sorsáról, százmilliós kiadványokról és beruházásokról, fontos és kevésbé fontos fajták meghatározásáról és egyéb súlyos, a szakma jövőjét befolyásoló kérdésekről. Nem működnek a miniszterelnöki találkozókon kijelölt utak a politikához és légüres térben mozognak az érdekképviseletek.
A jelen lévők csak remélni tudták, hogy a HNT új elnöke sikerrel építi újra ezeket a kapcsolatokat és biztosítani tudja, hogy szakmai döntések ne születhessenek a szakmaközi szervezet bevonása nélkül.
 
A sétáló kóstoló borértő közönsége szerencsére a gondokból ezúttal sem érzékelt semmit. Legtöbbjük számára az olaszrizling nem szorult felfedezésre, de számosan voltak a külföldi szakértők között olyanok is, akik itt ébredtek először a fajta hatalmas lehetőségeire.

Persze, hogy folytatjuk!
 
Üdvözlettel: Jásdi István
Winelovers borok az olvasás mellé