Borok, bonbonok és ételek harmóniája a Fekete Borpincében

Geri Ádám
2018. november 01., 14:00


Kivételes év, csokis borkóstoló és Márton-nap. Fekete Mihály szekszárdi borásszal beszélgettem a pincészetük aktuális dolgairól, történéseiről.
Borok, bonbonok és ételek harmóniája a Fekete Borpincében
Az összes szőlő a pincében pihen, talán már érdemes számot vetni az idei évről. Milyen volt 2018 Szekszárdon, a Fekete Borpincénél?
 
Most már az erjedések vége felé tartunk, úgyhogy talán kijelenthetem, rendkívüli éven vagyunk túl. Már a 2015-ös is egy remek év volt, ezt mutatják a versenyeken elért eredményeink is, a 2016-os év még erre is rátett egy lapáttal, a tavalyi és az idei pedig kifejezetten kimagasló év. Nagyon jó volt, hogy a folyamatos szép idő miatt már augusztus 2-án elkezdhettük a korai fajták szüretét, így mindenre jutott időnk, mindent optimális érettségben tudtunk leszedni, nem kellett kapkodnunk.
 

 
Van-e olyan tétel az idei évből, aminek elkészültét különösen nagy izgalommal várja?
 
A fehérszőlők közül idén először egybe szüreteltük a cserszegi fűszerest, a rizlinget és a traminit, ebből egy gyöngyöző cuvée-t tervezek. Folyamatosan szemmel tartom a fejlődését, már most fantasztikus illatokat produkál. A vörösek közül kivételesen jó minőség várható a cabernet sauvignon-tól, a merlot-tól, de a kékfrankostól és a shiraztól is. Nehezen tudnék bármit is kiemelni, mert tényleg nagyon jó évről beszélünk.
 
Említette 2015-öt, ebből az évből a Cabernet Sauvignon boruk felkerült a Winelovers 100 – a 100 legjobb magyar bor listájára. Pedig sokak szerint még nincs is a csúcson.

Még abszolút fölfelé ível a pályája, úgy vélem, a júliusi teszt óta is tovább fejlődött. Nagyon szépen beérett, novemberi eleji szüretelésű szőlőből  készült, újhordós érlelést kapott, mert szerintem ezek a borok ezt kívánják meg. Viszont soha nem viszem túlzásba, csak 6-8 hónapot vannak hordóban, utána palackban érleljük őket tovább. Megfigyeltem, hogy az én boraimhoz rengeteget ad a hosszú palackos érlelés, ami nagyrészt az állandó 12 fok hőmérsékletű pincénknek köszönhető. Ezért is mondom, hogy ez a bor még nincs a csúcson.

November 2-án különleges kóstolóprogram helyszíne volt a Fekete Borpince.
 
A Kakasbonbon Csokoládémanufaktúrával már évek óta együttműködünk. Mi eljuttattunk hozzájuk egyes borainkat, melyekről úgy gondoljuk, érdekes lehet hozzájuk csokoládét párosítani, ők pedig mindegyikhez megálmodtak egy-egy bonbont. Hosszú évek közös együttműködése után most először látogatott el hozzánk a manufaktúra csapata, Tésenyi Andrea és Szabó János. A bonbonok, amiket ők készítenek, nem „élelmiszeripari termékek”, hanem „műalkotások”. Az alkotók előadásából pedig a vendégek megtudhatták, milyen elgondolás mentén és hogyan készülnek a bonbonok. Magam is kiváncsian vártam a rendezvényt.
 
Borok, bonbonok és ételek harmóniája a Fekete Borpincében

Volt-e személyes kedvence a bor és bonbon párosítások között?
 
Van egy Mókamester nevű, már kifutóban lévő vörösbor házasításunk, ehhez Andi és János egy tengeri sós karamelles bonbont készített. A párosítás mindkét tagja kiemeli a másik ízeit, aromáit, szerintem tökéletes az összhang.

Közeleg a Márton-nap. Lesz a pincénél libavacsora?

Igen, bár nem hirdettük meg a programot, mert előzetesen annyian érdeklődtek és jelentkeztek, hogy reklámra nem volt szükség. Új vörösborunk ilyenkor még nincs, a vacsora alatt az ételek mellé a hozzájuk illő borokat kínáljuk.
 
Ősz végével lezárul a vendéglátás, vagy télen is érkeznek látogatók a pincébe?
 
Télen is jönnek, a völgy látványa akkor is nagyon hangulatos. A pince fogadóterében van egy nagy cserépkályha, ami télen folyamatosan be van fűtve, és amikor kint mínuszfokok vannak, kimondottan kellemes a pincében tartózkodni.
Winelovers borok az olvasás mellé