Budapest, ahonnan eddig még nem láttad

Borászportál
2014. november 08., 08:05


Négy bort kóstolhat - vakon - az, aki vállalkozik, hogy megmássza a Gellért Szálló padlását a Borjourral. Persze jók a borok is, de a fent készült képek önmagukért beszélnek!
Budapest, ahonnan eddig még nem láttad
 
Hosszú évek óta nem használják azokat a részeit a budapesti Gellért Szállodának, amelyekben a Márton Napi Borfesztivál ideje alatt kalandozhat a látogató - amennyiben a Borjour csapatával "mesterkurzus túrára indul".
Az óránként vezetett sétákon a vendégek előbb a hotel egykori mosókonyhájába, majd a padláson keresztül a kupolába érkeznek, miközben négy állomáson kell megtippelni, hogy milyen borvidékről származó borok kísérik a túrát. Akik mind a négyet eltalálják, azok között a februári Borjour Magnumra sorsolnak ki jegyeket. Nekünk már megvannak a válaszaink, de nem áruljuk el őket, inkább mutatunk pár fotót onnan föntről!
Budapest, ahonnan eddig még nem láttad
A Szabadság híd a kupolából
Budapest, ahonnan eddig még nem láttad
A padlás a túra kedvéért sejtelmes megvilágítást kapott
Budapest, ahonnan eddig még nem láttad
Régen nem járt itt senki, na
Budapest, ahonnan eddig még nem láttad
Vajon milyen bor van a pohárban?
Budapest, ahonnan eddig még nem láttad
A Szabadság szobor, egy szokatlan szögből
Túrák még szombaton is indulnak este 6 és 9 között! Itt van minden infó!
 
Winelovers borok az olvasás mellé