Idén június 9-én pezsgőben úszik a világ

Borászportál
2018. június 06., 07:00


Idén június 9-én immár harmadik alkalommal rendezik meg a Moët pezsgő világnapját. Magyarországon számos helyen lehet majd kóstolni a világ egyik leghíresebb italát.
Idén június 9-én pezsgőben úszik a világ
A Moët & Chandon a világ egyik legnagyobb és leghíresebb pezsgőkészítő üzeme 2016-ban találta ki a globál Moët Grand Day partinapot, amelynek keretében világszerte promóciókkal, partikkal és speciális ajánlatokkal ünnepelték a cég termékeit. Legelső évben június 11-ét választották (azóta mindig az ehhez a dátumhoz legközelebbi szombati nap). 1967-ben ugyanis ezen a napon locsolta a közönségre az első Moët F1 Champagne-t örömében Dan Gurney, miután megnyerte a Le Mans-i autóversenyt. (A Forma 1-es pilóták 1966-tól 1999-ig illetve 2016-tól újra mindig Moet pezsgővel ünnepelnek a pódiummon.)
 

A pezsgőházat Moët et Cie (Moët & Co.) néven 1743-ban alapította Claude Moët borkereskedő. Kezdetben Chapmagne-ból Párizsba szállított leginkább, ugyanis éppen ebben az időben (XV. Lajos uralkodása alatt) kezdett felfutni az igény a habzó borok iránt. Hamarosan csatlakozott hozzá fia Jean-Louis is, ekkor tulajdonképpen az előkelőségek és nemesek beszállítója lett a cég (1893-ban pedig az angol királyi család hivatalos udvari beszállítója lett).
 
A tradicionális pezsgő születése mesébe illő történet. Champagne borvidék borászati központja a 17. században a hautvillers-i bencés apátság volt, ahol Dom Pierre Pérignon és szerzetestársai éltek. Az itteni bor egyre népszerűbb lett a versalles-i udvarban és a La Manche csatorna másik oldalán is. Champagne éghajlata meglehetősen hűvös, így a bor természetes erjedése a hideg miatt megállhat, ilyen esetekben pedig a tavaszi felmelegedéssel folytatódik tovább. Ha a bor idő előtt került a palackba (és a palack kibírta a szén-dioxid termelődés miatti nyomást), habzóborhoz hasonló ital lett a végeredmény. Az üveg teherbírása mellett gondot okozott a palack lezárása is. Ezt a monda szerint úgy oldotta meg Pérignon, hogy parafa dugóval zárta le az üveget, melyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. A készítési folyamatot sokáig teljes titokban tartották, de természetesen nem maradhatott örökké így.

Mai nevét a pezsgőüzem 1833-ban kapta, miután Pierre-Gabriel Chandon beházasodott a családba és csatlakozott a vállalkozáshoz. Az üzletileg máig legsikeresebb terméküket, a Brut Imperialt 1860-ban készítették először. A leghíresebb termékük viszont kétségtelenül a Dom Perignon, amit a pezsgő „feltalálója” után neveztek el. Sokat tett a sikeréért a mindenkori James Bond is, közülük is elsősorban Roger Moore és Sean Connery, akik többször is azt isszák a filmben – általában egy csinos hölgy társaságában.
 
Idén június 9-én pezsgőben úszik a világ
 
1971-ben a Moët & Chandon a Henessy Cognac-kal 1987-ben pedig a luxus ruházati cikkeiről ismert Louis Vuitton-nal fúzionált, ezzel LMVH (Louis-Vuitton-Moët-Hennessy) néven a világ egyik legnagyobb luxusipari vállalata jött létre.
 
Minden Champagne pezsgő, de nem minden pezsgő Champagne
A francia Champagne régióban állítják elő, amelynek központja Reims város. Párizstól északkeletre található körülbelül 140 kilométer távolságra. Chardonnay, pinot noir és pinot meunier szőlőfajták felhasználásával készítik el, szigorúan Méthode Traditionnelle módszerrel. Ez a hagyományos eljárás, amely azt jelenti, hogy a palackban történik meg a másoderjesztés, a hozzáadott élesztő és a cukor segítségével. Egy alap, jó minőségű Champagne-ban készített pezsgő ára 40 dollárnál (kb. 11 ezer forint) kezdődik.
 
Ha az eljárás marad, de a borvidék vagy a szőlőfajta változik, akkor már nem lehet Champagne-nak hívni a pezsgőt. Tájanként változó lehet a neve: Cremant (Franciaországban Champagne-on kívül), Cava (Spanyolország), Metodo Classico (Olaszország), Sekt (Németország), Cap Classique: Dél-Afrika, Espumante (Portugália és Argentína), Méthode Champenoise (USA, Chile és Ausztrália)
 
2018. június 9-én a világ számos országához hasonlóan Magyarországon is változatos programokkal ünneplik a Moët & Chandon Grand Day-t. Itthon budapesti és balatoni helyszínek vesznek részt. A fővárosban az Arany Kaviárban és a TG Italianoban az ebédhez és a vacsorához lehet inni a pezsgőt. Poharazva kínálják a Raqpartban, a Buddha Barban, a Hello Baby Barban és az Ötkertben is. Aki otthon, spontán szeretne csatlakozni a kezdeményezéshez, a hozzá való Moët & Chandon pezsgőt megvásárolhatja a Delizia Gourmet-ban, a Culinarisban, az Anita Delicate-ban, a Zwack Shopban és a Bortársaság boltjaiban.
Egészségetekre!
 
Winelovers borok az olvasás mellé