Karácsonyi kedvenceink: a mi listánkon ezek a borok szerepelnek

Borászportál
2017. december 06., 00:00


Mindennapjaink a bor körül forognak, így nem csoda, ha a közelgő ünnepeket sem tudjuk virgonc buborékok, izgalmas fehérborok, kényeztető vörösek, aranyszínű aszúk nélkül elképzelni. Gyorsan körbe is kérdeztük a szerkesztőség és a rendezvényszervező csapat tagjait: milyen különlegességgel lepnék meg szeretteiket (vagy saját magukat) és mi kerül a karácsonyi asztalra? A Winelovers Xmas szombati, borkóstolóval egybekötött karácsonyi vásárának kínálatából válogattunk.
 
Karácsonyi kedvenceink: a mi listánkon ezek a borok szerepelnek
Ferenczi Csilla, szerkesztő, rendezvényszervező
 
Idén jártam először Champagne régióban, és Reimsben bóklászva betévedtünk a Mummhoz is, ahol elképesztő kóstolón vettünk részt a vőlegényemmel. Többféle pezsgőt kóstoltunk, és emlékszem, a Mumm Millesimé 2006 volt az, ami a legextrémebb változáson ment át, ahogy teltek a percek. Az elején érezhető kirobbanó frissesség után újabb és újabb rétegek kerültek elő, a végén a kortyban már érett körte, őszibarack, mogyoró és süteményes jegyek is felbukkannak: egyszerűen imádtuk. Most viszont ajándékba venném, mégpedig magunknak –  azért, hogy szilveszterkor ezzel koccintsunk!
 
Az egy dolog, hogy alapvetően imádom a könnyed vöröseket, de az sem utolsó szempont az Etyeki Kúria Red 2015 bornál, hogy az egyik legjobb ár-érték arányú tétel, amit ismerek. Igazi kis dumálós bor, rengeteg isteni meggyel és málnával az illatban és ízben, kortyai igencsak könnyedén gurulnak lefelé, és valahogy a második palack is mindig gyorsan kinyílik… Ezt a karácsonyi asztalunkra szánnám, ahol jellemzően 13-an foglalunk helyet, úgyhogy biztosan nagyobb mennyiséggel készülök idén is…
 
 
Tóth Rebeka, projekt és marketing asszisztens
 
A tokaji aszúk nagy szerelmese vagyok, szerintem ez az a bor, amely megkoronázza az ünnepeket. Ritkán iszom, így mindig nagy izgalommal várom a karácsony időszakát, hiszen ilyenkor biztos, hogy legalább egy üveggel kerül az asztalunkra. A Tokaj-Hétszőlő aszúiban még sosem csalódtam, náluk biztos nem hagynám ki a kóstolást, no meg a vásárlást sem. A családom legtöbb tagja inkább fehérboros, így Kamocsay Ákos Ihlet Cuvée-jével nem hiszem, hogy mellé lőnék. Ha az ajándékok közé nem is kerül, a karácsonyi hal mellé biztosan kibontunk majd egyet.
 
Ádám Boglárka, rendezvényszervező vezető
 
Az ünnepekre nálam? Minden, ami pezseg! A Pezsgő Június Nagykóstoló óta szerelmese lettem a buborékos italoknak, egyre többször pukkan nálunk a dugó különböző alkalmakkor – hát csoda, hogy nem lesz ez máshogy az ünnepek alatt sem? A hazai nagy kedvencem, a Kreinbacher Brut Classic mellett most szombaton biztosan megkóstolok több külföldi tételt is, legyen az egy spanyol cava  –  a Perelada Cuvée Especial Brut Nature-ra nagyon kíváncsi vagyok  –  vagy egy jóféle Mumm! Ajándékba pedig legszívesebben tokaji bort tennék a fa alá  - a Dobogó Furmint 2015 és a Basilicus Lapis 2015 biztos befutók nálam, de ezek az ásványos, testes borok tökéletes választás lehetnek az ünnepi asztalon a töltött, vagy akár a székelykáposzta mellé is!
 
Magasi Ágnes, rendezvényszervező

Az utóbbi időben szinte mindig vörösbort fogyasztok, ez most szombaton se lesz másként. Kivételt pedig csakis egy jó pezsgő kedvéért teszek, kezdésnek; ez most a Gramona Imperial Brut Gran Reserva 2011 lesz. A listámon több borvidék vörösbora is szerepel, ezeket semmiképp sem hagyom ki: Dúzsi Merlot 2015 és Kékfrankos válogatás 2013, valamint a Fekete Pince 2013-as Kadarkája Szekszárdról; a monoszlói Liszkay Kúria 2011-es Pinot Noir-ja... Természetesen dél-balatoni tétel nélkül sem megyek haza: Garamvári Brut Nature pezsgővel ajándékoznám meg kedves barátnőmet, aki szilveszterkor tölti be a 30-t. Egy ilyen rangos eseményhez pedig kötelező kellék ez a pezsgő.
 
Karácsonyi kedvenceink: a mi listánkon ezek a borok szerepelnek
 
Geri Ádám, szerkesztő
 
Holdvölgy Pincészt Culture 2013: egy 6 puttonyos aszú, ami még bőven nincs a csúcson, viszont már így is rangos nemzetközi díjat nyert. Kivételes alkalom, hogy most a nagyközönség is megkóstolhatja és megvásárolhatja, mert hivatalosan csak 2021-ben kerül forgalomba - a mostaninál valószínűleg jóval magasabb áron.
Garamvári Szőlőbirtok Tokaji Furmint Brut 2014: egy ital, amely remek választás végig az ünnepek alatt. Karácsonykor, mert tokaji, szilveszterkor, mert pezsgő.
 
Vancsik Ivett, főszerkesztő
 
Tokaji aszú nélkül nincs ünnep - és bár nálam a hétköznapokat is rendre megédesítik ezek a borok, ilyenkor kifejezetten vadászom a különlegességeket. A Disznókő 2014-es zéta aszúját biztosan nem hagyom ki, de a Babits Pince dűlőszelektált tételei is felfedezésre várnak. A karácsonyra szánt kacsamáj már a fagyasztóban pihen, emellé is aszú kerül majd; a halhoz pedig Laposáék ásványos-citrusos 2016-os rajnai rizlingjét viszem haza. 
 
 
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé