Minőségi forradalom kezdődött Áts Károly segítségével

Fendrik Zsóka
2015. november 17., 21:18


A Tokaj Kereskedőháznak nincs egyszerű dolga. Egy nehezebb időszakot követően a borászat 2013-ban új időszámítást hirdetett, amelynek legfontosabb célja a minőségi bor előállítása. Az újrakezdéshez segítségül hívták Áts Károlyt, a 2012-es Év Bortermelőjét, a szakma egyik legelismertebb borászát. A szakembert kérdeztük a legfontosabb feladatokról és évjáratokról.
Minőségi forradalom kezdődött Áts Károly segítségével
Áts Károly (Forrás: Facebook.com/TokajKereskedőház)
Melyik volt az első évjárat, amit már te készítettél a Tokaj Kereskedőháznál?
 
2013. április elsején érkeztem a Kereskedőházhoz, így főborászként ez volt az első évjárat, ami már hozzám köthető. Ebben az évben a száraz borok mellett a késői szüretelésű, valamint aszú borokból jelentős mennyiséget és kiugróan magas minőséget tudtunk produkálni. Például a 2013-as Késői Arany borunk sorra nyeri az arany érmeket, Champion díjakat hazai és külföldi versenyeken egyaránt.

A 2014-es évjárat tételei már több helyen kóstolhatóak voltak. Lényegében ezekkel a borokkal mutatkoztatok be a nagyközönségnek, mint a megújult Tokaj Kereskedőház.
 
Egy prémium programot indítottunk el tavaly, amelynek eredményeként mutathatjuk be a már említett új borokat. Ez év októberében kötöttünk értékesítési megállapodást a Veritas Borkereskedéssel, ami azt jelenti, hogy több mint 2200 vendéglátóipari egységben lesz elérhető borászatunk kínálata, közöttük a legújabb tételek is. Például a Prémium Furmint borunk, amely fahordóban erjedt és érlelt, ehhez csak magas minőségű területekről, saját szerződött partnereinktől vásároltuk fel a szőlőt. De említhetem az első dűlőszelektált száraz Furmintunkat is a Kővágóról.

A Kővágó-dűlő a Kereskedőház saját területe, vagy másoktól vásároljátok fel az alapanyagot?
 
Összesen 60 hektár szőlőterület van a Kereskedőház tulajdonában, és további 1100 hektárról vásárol fel szőlőt nyolc hegyközségből. A három saját dűlőnk közül a tarcali Szarvasról szelektált aszút készítettünk 2013-ban, a mádi Kővágóról furmintot, a tolcsvai Szentvérről pedig kései hárslevelű került a palackokba. A három fő tokaji szőlőfajta (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály) mellett zétát, kabart és kövérszőlőt vásárolunk fel.
 
Minőségi forradalom kezdődött Áts Károly segítségével
A Tokaj Kereskedőház borait a Veritas forgalmazza a gasztronómiában (Forrás: Facebook.com/TokajKereskedőház)

1160 hektárról szinte elképzelhetetlen mennyiségű szőlő érkezik be a pincébe. Te, mint borász ezt hogyan látod át?
 
Valóban komoly mennyiségről van szó. 2013-ban, amikor a borászathoz kerültem, a technológia megújítására, a kapacitások bővítésére, modernizálására is szükség volt. A beruházásoknak köszönhetően azonban ma már a megfelelő eszközök rendelkezésünkre állnak a minőségi borok előállításához. Továbbá folyamatban vannak olyan fejlesztések, amelyekkel a jövőben még professzionálisabbá tehetjük a borkészítést. De szeretném megemlíteni a csapatomat, akikkel öröm együtt dolgozni, nagyon sokat segítenek: Götz István, Klubertné Sütő Judit, Takács Adrienn, Golenyák Tamás, Medzsibriczki László és Fekete Géza. Van közöttük, aki műszakvezető, aki a palackozást irányítja. Mindannyiuk munkája rendkívül fontos.

Ahhoz azonban, hogy a Kereskedőház folyamatosan a kitűzött célok felé haladjon, nagyon komoly munka hárul a társaság menedzsmentjére.  Ennek a teamnek a vezetője Gaálné Király Enikő vezérigazgató, Majoros László termelési igazgató és Balassa István szőlészeti igazgató. Istvánnal, a munkámból kifolyólag, nagyon intenzíven dolgozunk együtt, fél szavakból megértjük egymás gondolatait, de a leglényegesebb, hogy éppen úgy, mint én, ő is megalkuvás nélkül eltökélt a minőség iránt. Azt is mondhatnám, hogy élmény a szüret a csapattal.

Elég sok vád érte a Tokaj Kereskedőházat, az emberek szkeptikusak. Nekik mit mondanál, miért kóstolják meg a borokat?
 
Nehezebb az előítéletet lerombolni, mint egy új borászatot elindítani. A Tokaj Kereskedőház 2013 –ban lépett a megújulás útjára, ami a minőségi borkészítés iránti elkötelezettséget jelenti, vizuális értelemben pedig arculati frissítést hozott magával.  Ebben az új szellemben készült boraink kitűnő minőséget képviselnek. Folyamatosan járunk kóstoltatni, borbemutatókat szervezünk, én mindig azt mondom, ha egy 5-6 tételes sorból legalább egy bor ízlik, és tetszik, akkor jó irányban vagyunk. Szerencsére azt kell mondanom, hogy nagyon pozitívak a visszajelzések a 2014-es évjárat bemutatását követően.
 
Amikor a Tokaj Kereskedőházhoz jöttem, az volt a célom, hogy jó ár-érték arányú, élvezhető borokat készítsek. Nem nehéz feladat, csak odafigyelést igényel. A bornak örömet kell okozni, ha ízlik, megveszik az emberek. A csúcs tokaji borok is akkor tudnak érvényesülni, ha jó az alap. Ha van több millió palack alapbor, ami minőségi, akkor a fogyasztók bátrabban nyúlnak a legmagasabb árkategóriájú borok felé is.  Ennek az alapnak a biztosításában is nagy szerepünk van.
 
Minőségi forradalom kezdődött Áts Károly segítségével
A Kereskedőház új arculattal érkezik a borbemutatókra (Forrás: Facebook.com/TokajKereskedőház)

Te is úgy gondolod, hogy az idei évjárat majd a nagyok között lesz említve?
 
Én úgy fogalmaznék, hogy érdekes évjárat 2015. Tokaj akkor tudja megmutatni az igazi arcát, ha a száraz boroknak és az aszúnak is ideálisak az időjárási körülmények. Az aszú szempontjából későn jött az eső a nagy meleg után, ráadásul a légmozgás sem volt megfelelő, így a dunsztos, ködös idő megakadályozta a botrytis folyamatát. Ellenben a száraz borok zseniálisak, tiszták, élnek és vibrálnak.

Melyik a kedvenc borod?
 
Mindegyik bornak megvan a saját szépsége és a hozzá illő alkalom. Ár-érték arányban sem mindegy, hogy melyik tételt választjuk. Hétköznapokra az alaptételeket javasoljuk, egy jó sárgamuskotályt vagy furmintot. De ünnepnapokon, karácsonykor már egy dűlőszelektált Kővágó vagy aszú is kerülhet a poharakba. A bornak élménynek kell nyújtania.
 
A Tokaj Kereskedőház 2014-es évjáratú legújabb borai megvásárolhatóak a Veritas Borkereskedés üzleteiben és webshopjában.
Winelovers borok az olvasás mellé