"A föld kéri, hogy ne mérgezzék" - interjú Vincze Béla egri borásszal

Borászportál
2012. augusztus 02., 14:42


Gondolatok - Debrecenben járt a közelmúltban Vincze Béla egy borvacsora alkalmából, amelyen az Arcanum sorozat tagjait mutatta be. A Hejj Szakácsok újságírója a borvacsorák marketing szerepéről, lokálpatriotizmusról, biodinamikus művelésről kérdezte a 2005-ös évben az Év Borásza díjat elnyert egri termelőt.
\
 
Jól tudom, hogy ez már a sokadik borvacsora volt Önnek ezen a héten?
Ritkán jön össze ilyen sűrűn a program. Kicsit fárasztó ugyan, de bírni kell a gyűrődést. Általában péntek-szombatra esnek a borvacsorák, most viszont úgy alakult a hét, hogy keddtől folyamatosan volt program: otthon kezdtem egy csoporttal, aztán két estét töltöttem Budapesten, aztán pénteken egy pincében Benedek napot ünnepeltek. Ma pedig Debrecen. Amikor elvállalom a felkéréseket, előfordul, hogy egymás után esnek a napok. Majd holnap alszom… A szállásajánlatokat nem szoktam elfogadni, bagoly típus vagyok, inkább éjszaka vezetek.  Jobb az utazást mihamarabb letudni.
 
Mennyire kritikus a boraihoz párosított ételekkel szemben?
A mai estén tökéletes volt minden. Kritikus vagyok, ha valami nem stimmel, de itt nem volt probléma.
Volt már nagyon rossz menüsort felszolgáló borvacsora?
Volt, persze. Minden évben van egy-két alkalom, amikor nem sikerül. Azt hiszem, hogy akkor talán félreértik a bort, rosszul ragadják meg a témát. De azért nem ilyen súlyos ügy ez. Nagyon jók ezek a klasszikus borvacsorák, és hogy csináljuk a párosításokat, de ha őszintén belegondolunk, be kell látni, hogy nincsenek már tabu témák. Tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna egy desszerthez száraz vörösbort adni, mindenki inkább valami illatos édes fehérborra asszociált. Emiatt manapság már nem fordulnak elő igazán nagy tévedések. Ráadásul van, aki csak fehér bort iszik mindenhez, bármilyen étel legyen az, mert ő azt szereti. Van, aki pedig csak vöröset hajlandó akár a halhoz, tenger gyümölcseihez is. Lazábban kell ezeket a szabályokat kezelni manapság.
Sokfelé jár az országban, bizonyára sok mindent tapasztal. Milyen ma a borivó közönség Magyarországon?
Kényelmes helyzetem van, mert általában borklubokba, borkedvelők közé, vagy olyan emberekhez hívnak, akik a borral professzionális szinten foglalkoznak. Ezekben a körökben teljesen rendben van minden. Inkább az úgynevezett „nagyközönséggel” van időnként problémám. Még mindig nagyon sokan csak az édes bort kedvelik, és még mindig nagyon sok az olcsó bort fogyasztók száma. Nyilván ez nem csak az ő hibájuk, az ország gazdasági helyzete is indokolja ezt. Számomra a legszomorúbb az, hogy a magyar embernek lassan huszadrangú problémája is nagyobb lesz annál, mint hogy bort válasszon magának. A kereskedők statisztikái is azt mutatják, hogy évről évre lejjebb csúszik az a határ, amire az átlagember azt mondja: eddig elmehet a borvásárlásban, efölött pedig egy fillérrel sem ad többet.
A borász mit tehet ez ellen? Mégsem termelheti olcsóbban a bort…
Valóban nem sok lehetőség van. Én azt teszem, hogy próbálom a pincétől való értékesítést növelni. Szakítottam azzal a nagykereskedők által elvárt dologgal, hogy a pincében ugyanannyiba kerüljön a bor, mint a kiskereskedésekben. Ők azt szeretnék elérni, hogy ez alól az elvárás alól sehogyan se lehessen kibújni, és így ne lehessen a borhoz kedvezőbb áron hozzájutni. Persze nem repestek örömükben a kereskedők, amikor én ezt feladtam, de úgy néz ki, hogy lenyelték. Igenis megjutalmazom azt, aki a pincéhez eljön, és ott vásárol, vagy közvetlenül tőlünk vásárol az interneten. Ez mindenkinek közös érdeke: én termelőként viszonylag hamarabb pénzhez jutok, a vásárlóknak pedig megspóroljuk így a nagyker és kisker közötti árrést.
Jó taktikának tűnik, mert így létrejön egy személyes kontaktus is, amit a vásárlók tovább adhatnak. Manapság ez számít a legjobb reklámnak.
Így van. Sajnos az a borzasztó állapot van, hogy ha a nagykereskedelmen keresztül jutunk a végpolcra, az értékesítéshez, akkor a bor a pinceár 2,2-2,5-szörös árán bukkan elő. Tisztelem a kiskereskedelmet, mert az is borzasztó nehéz, de ez azért mégiscsak egy kicsit sok. Fölöslegesen veszik ki az emberek zsebéből ezt a nagy hasznot. Én legalábbis, borzasztóan leegyszerűsítve, a termelő szemszögéből így látom a helyzetet. Ez nem is az olcsó borok piacát sújtja nagyon, hanem a prémium borokét: ha már a pinceár is 2500-3000 Ft, akkor az 8000 Ft-ért már nem fog elkelni, mert erre már végképp nincs kereslet, vagy csak egy nagyon szűk rétegen belül. Különböző alkalmakra, névnap, születésnap, házassági évforduló, karácsony, ilyenkor talán még megvesszük, de ekkora összeget nem költünk el minden héten borra. És valljuk be őszintén, 7 és fél deci bor nem olyan sok két-három embernek…
Beszéljünk egy kicsit Egerről. A honlapján szinte az első mondat a következő: „Egri borász vagyok, és az is maradok.” Ezek szerint lokálpatrióta?
Nem vagyok egri születésű, Észak-Heves- megyéből származom, és egy kicsit jött-mentnek számítok Egerben. Középiskolásként kerültem oda kollégistának, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségiztem. Az egri szőlő-bor közelsége szerepet játszott a pályaválasztásomban, aztán később dolgozni is ide tértem vissza. Most már természetesen Eger a hazám. „Életemet és véremet Egerért!” (Nevet.) Persze vannak néha pikírt megjegyzések az ismerősöktől: honnan tudnám én ezt, mikor nem is egri vagyok, és hasonlók. De alapvetően befogadtak az egriek.
Jól tudom, hogy nem borász családból származik? Ön a dinasztiaalapító?
Igen, első generációs vagyok, de reméljük, nem az utolsó. A kisebbik fiam, úgy tűnik, ezt az utat választja magának. Természetesen még el kell végezni az egyetemet, és idővel kiderül, hogy később is érdeklődést mutat-e a szakma iránt. Sok mindennek kell még ehhez történnie. Mi is nagyon sokan voltunk annak idején, az évfolyamon, de nagyon kevesen maradtunk a szakmában.
Büszkeség egy apának, ha a saját szakmáját választják.
Igen, abszolút.
És nem is túl gyakori az ilyesmi manapság.
Talán a borász dinasztiákban egy kicsit sűrűbb, de összességében valóban nem túl jellemző. Rossz az, amikor az ember végigkínlódja az életét, aztán végül meg kell hirdetnie, amit felépített. És egyáltalán nem biztos, hogy olyan áron megy el, mint amennyire mi azt értékeljük.
Borászok közt mennyire nagy az összetartás? Létezik ilyen?
Szerintem igen. Az évfolyamtársaimmal is tartjuk a kapcsolatot, de a borász társadalom egyébként is egy nagyon barátkozó és egymást tisztelő társaság. Majdnem mindenki ismer mindenkit, és – legalábbis én – mindig tartom magam ahhoz, hogy soha senkiről semmi rosszat ne mondjak. Ez nem mindenkinél érvényes, de ez már az ő dolguk.
Befogadóak az újoncokkal szemben? Létezik egyfajta mester-tanítványa kapcsolat, ahogyan ez a szakácsoknál nagyon jól működik?
Igen, van. Tavaly repült ki egy ilyen tanítványom, már más cégnél dolgozik, ő volt az első fiatalember, aki egyetem után rögtön nálunk kezdett. Középfokú vagy szakmunkás téren persze több ilyen van. Ezt a tanítványt sikerül befogadni, „megnevelni”, egy kicsit a képünkre formálni. Nehéz is volt elengedni, engem megviselt lelkileg, hogy elment tőlünk. De az élet rendje az, hogy kihívással találkozzék, magasabb fizetést, jobb beosztást kínáltak, az ilyesmit meg kell lépni.
A tapasztalatokat is gyűjteni kell. Sokan próbálkoznak külföldön?
Bizonyára igen. Szükség van a külföldi tapasztalatra. Én néhány hónapot Olaszországban töltöttem, ennél többet sajnos nem. A mi időnkben ez még nem volt annyira szokás. Manapság az a ritka egyetemista, aki egy fél évet, vagy többet nem tölt el külföldi gyakorlaton.
"Az egész ország alkalmas lenne arra, hogy vegyszermentesen, a régi, természetes módszerekkel dolgozzunk." (fotó: Elitbor)
Mik a tervei a jövőre nézve?
Csak apró terveim vannak mostanság. Kicsit félek a közeljövő magyarországi gazdasági helyzetétől, ezért inkább óvatosságra intem magam. Ha vannak is javuló tendenciák, azok még nem olyan jelentősek, hogy óriási tervekre késztessen bennünket. Bölcsebb megoldás, ha kivár az ember. Apróbb dolgokat persze meg lehet tenni: kisebb gép-beruházások, épület-karbantartás, felújítás. De velejéig nyúló, nagy dolgot most nem merünk bevállalni. Többek közt azért sem, mert nekünk is megcsappantak a pénzügyi lehetőségeink a válság miatt. Ez igenis érezhető.
Számos díjat nyert. Van-e olyan köztük, amire különösen büszke, mert úgy érzi, nagyon sokat tett, megdolgozott érte?
Természetesen az Év Borásza cím. Sokan azt mondják, hogy ez a borászat Kossuth-díja (ami kissé sántít, mert pénzjutalommal nem jár). Ez mindenek fölött áll, és minden részsiker ezért történt korábban. A mostani sikerek pedig azért, hogy az ember méltó maradjon erre a díjra. Olyan érzés, mintha csak most történt volna, de 7 év eltelt azóta! Azt hiszem, én voltam a 14. a sorban, akinek odaítélték ezt a díjat. Viszonylag kevés embernek adatott meg, hogy kiérdemelje. Még nem történt meg, hogy újra megválasszanak egy borászt.
Olvastam arról, hogy bioborokat is készítenek. Ez trendkövetés, vagy belső igény?
Belső igény, jómagam nagy környezetvédő vagyok. A gyermekeimet is arra neveltem, hogy ne szemeteljenek, és semmiféle ártalmas dolgot ne fogyasszanak, mindennek nézzenek utána, hogy mi van benne. Persze lehetetlen ezt mindig figyelembe venni: nem lehet bevásárláskor órákig olvasni a címkéket, ráadásul nem is biztos, hogy minden fel van tüntetve. De visszatérve a bortermelésre:  van egy fixa ideám, mégpedig hogy Magyarország a világ egyik legjobb termőhelye. Ahol ilyen ízekkel terem a gabona, a zöldség, a  gyümölcs – és ezalatt a szőlőt is értem –, és ilyen klimatikus adottságokkal rendelkezünk, ott igenis óriási lehetőségei vannak a biodinamikus művelésnek. Az osztrákok előrébb járnak ebben, nekünk is részben osztrák tanácsadók segítenek. Az ő adottságaikhoz képest a mieink többszörösen jobbak. Az egész ország alkalmas lenne arra, hogy vegyszermentesen, a régi, természetes módszerekkel dolgozzunk.
Ez pénzkérdés?
Ez elsősorban fejben dől el. Természetesen pénzkérdés is, de nem kizárólagosan. A bioművelés drágább, de nem nagyságrendekkel és lényegesen. Másfajta szaktudást igényel, ami elsajátítható pillanatok alatt. Egy agrár, kertész végzettségű embernek gyorsan befogadható ez a fajta tudás. A szemléletet kell mindenkinek magáévá tenni, és mindent elkövetni, hogy ennek megfeleljen. Még azokban a nehéz évjáratokban is ki kell tartani, amikor esetleg elcsábulna egy-egy vegyszeres kezelés irányába. Mindent meg lehet oldani nélküle.
A borok ízében is megjelenik a bio gondoskodás?
Igen, én érzem. Sokkal kifejezettebb a terroire, a helyi dűlő jelleg. Hiszek abban, hogy a vegyszeres kezelések uniformizálnak bizonyos szinten.
Kicsit abszurdnak tartom a bio termékek iránti óriási lelkesedést, hiszen száz-kétszáz évvel ezelőtt azt ette a legegyszerűbb parasztember, amit „bio” módon saját magának megtermelt. A világ annyira megfordult, hogy mostmár ez számít különlegesnek.
Pontosan. És a szakma mégis a tradicionális növényvédelmet a vegyszeres kezeléssel azonosítja, a bio pedig az „újdonság”. Óriási fogalomzavar. Fordítva ülünk a lovon…! A világnak leesne az álla, hogy időutazást tudnánk tenni, és visszacsöppennénk az 1940-es évek Magyarországára, ahol minden négyzetcentiméter példaszerűen, kertszerűen, gyakorlatilag bio módon meg volt művelve. Természetesen a szocialista világ bizonyos tudást elvett az emberektől. A régi, mély tudással rendelkező földműves emberek kihaltak, és a népesség egy része eltávozott a mezőgazdaságból. Az iparban, egyéb területeken helyezkedtek el, és ez a tudás megszűnt.
Lényegében ezt a tudást kell újra felfedezni?
Mondok erre példát. Én borzasztóan stresszeltem magam, amikor elkezdtük a biotermelést, hogy el fogják-e fogadni az embereim az új módszereket. És akkor a szőlészbrigádból az egyik öreg néni megszólalt, hogy „na végre, mi így csináltuk ezt annak idején, 30 évvel ezelőtt”. Na akkor megnyugodtunk, éreztük, hogy ez nem lehet rossz. A biotermelés környezettudatosságot jelent. Úgy gondolom, hogy a vegyszeres világ után eljutni ide egy magasabb rendű gondolkodást igényel, és ezzel nem magamat akarom dicsérni. Olaszországban, Németországban ennek már 2-3 évtizedes múltja van, mi pedig itt még gyerekcipőben topogunk. A föld kéri, hogy mostmár ne mérgezzetek. Ha mi is meg akarunk a hátán maradni, akkor ez az egy út marad számunkra, még akkor is, ha ez terméscsökkenéssel jár.
Az egész termőterületet érinti a biotermelés?
Nem, sajnos nem. A 27 hektárból 7 hektárt érint. A többit is szeretném folyamatosan átállítani, de úgy gondolom, ezt csak 2013-14-től tudom megkezdeni. Anyagi nehézségek okán kiadtam a szőlőket bérbe, ekkor fogom őket visszakapni. Nagyon fontos ennél a témánál a lokalitás, és amíg nincsenek meg a védőtávolságok a vegyszeres tábláktól, addig nehéz dolgom lesz. Ha mindenki átállna egy csapásra biora, akkor könnyebb lenne. (Nevet.)
Borászportál komment
Hogy a Hejj Szakácsok újságírója szándékosan kerülte-e ki a borhamisítás témáját, mely egy időben egybeforrt Vinze Béla nevével, úgy felelhetünk: nyilván igen.
Mint az tudott, "Glicerinnel 'dúsított' egri bikavért próbált forgalomba hozni 2005-ben az év borásza címmel jutalmazott Vincze Béla. A bornak, mint kiderült, a helyi hegybíró által hitelesített származási bizonyítványa is hamis" – olvashattuk a HVG 2009. október 1-én utcára került számában Kelemen Zoltán írását.
Szóval minden bizonnyal szándékosan nem hozta szóba a fentieket az interjú szerzője. Jól tette. Lehet, hogy mi is jobban tettük volna, ha ennyire sem emlékezünk meg erről az egyébként kényes ügyről, hiszen lecsengett már, kiveséztük, kibeleztük többször is; nincs hírértéke. Mégis, azért tartottuk fontosnak, hogy említést tegyünk róla, mert álláspontunk szerint Vincze Béla  bár megbotlott  nem bűnöző.
Ahogy Csiki Sándor írta egykor a Food&Wine-on: "2009-ben a boraival éppen Vincze Béla lehet az, aki a legjobban betartja az uniós előírásokat. Vincze Bélát borhamisítónak kiáltották ki, pedig – lényegében – nem is az. Az európai előírásokat tán megszegte, de nem borhamisító, ahogy a média leegyszerűsítve nevezni szerette... Az ellentmondásokat a glicerin felől közelítve elegendő arra a kettős mércére gondolnunk, melynek eredményeképpen az áruházakban, s másutt, a borkereskedésekben akár egymáshoz közeli polcokon is találkozhatunk olyan újvilági borokkal, amelyek esetén senki nem kifogásolja a hozzáadott glicerint és olyan óvilágiakkal, köztük hazaiakkal,  amelyeknél ugyanezt meghurcolás, hitelvesztés követheti."
Ha hazánkban "buciknak" és "császároknak" és "ciliknek" jár, jár Vincze Bélának is a második esély, aki az összképet tekintve, továbbra is Magyarország egyik legmeghatározóbb bortermelője (kell legyen). És, ha valaki egy ilyen baki után kezd egyre a biotermelés felé fordulni, akkor úgy tűnik, tanult a hibából, s végül mi, fogyasztók nyerünk az egészből.
Az eredeti cikk innen elérhető.