Mi a közös Napóleonban és a Gellért Hotelben?

Geri Ádám
2018. szeptember 25., 17:04


Hosszú idő után lehet újra olyan széles borvidéki kínálattal találkozni Budapesten, mint amilyet az október 3-i  Winelovers Wednesday – Soproni Borok Kóstolója ígér. Két kiállító pincészet tulajdonosával, Luka Enikővel és Taschner Kurttal beszélgettem arról, mire számíthatnak a látogatók.
Mi a közös Napóleonban és a Gellért Hotelben?
Sopront mindenki a kékfrankossal azonosítja, természetesen az október 3-i, Gellért Hotelben megrendezésre kerülő Winelovers Wednesday – Soproni Borok Kóstolóján is ez lesz az egyik fő attrakció. Miért alakult ez így? A borvidék terroirja nem olyan különleges, ezért emelkedhetett ki egy szőlőfajta?

Luka Enikő: Nagyon nagy arányban van a szőlőfajta Sopronban jelen, Kurt majd megmondja, a területek mekkora hányada van kékfrankossal betelepítve. Nekünk ezzel együtt összesen fél hektárunk van a Steiner dűlőben, én annak láttam a fejlődését, arról tudok beszélni. Ott fantasztikus kékfrankosok születnek. Persze mások meg mondjuk az Újhegyről mondanak hasonlóan szépeket, ám kétségtelen, hogy ezek az adottságok, a talaj, a Fertő-tó közelségéből eredő egyedülálló klíma nem adatik meg a soproni dűlök mindegyikében.

Taschner Kurt: Válaszolva Enikő kérdésére, 1400 hektár maga a borvidék, ebből 80 százalékon kékszőlő van, annak több mint fele kékfrankos. Ez többek között egy a napóleoni időkből származó legendának is köszönhető. Aztán ráerősített erre, hogy a szocializmusban voltak kiemelt szőlő- és borfajták, ilyen volt például Debrőnek a hárslevelű vagy Egernek a bikavér, Sopron pedig így lett a kékfrankos fellegvára. A kékfrankos egy jó fajta, sokféle arcát tudja mutatni, hűvösebb helyeken mi például rozét készítünk, a meleg, fertő-tavi területeinkről pedig nagytestű vörösborokat. De maga a soproni terroir is értékes, ezzel kapcsolatban folyamatosan kapjuk a megerősítéseket. Elég arra gondolni, hogy az osztrák Franz Weninger vagy például az Esterházy pincészet is magas áron komoly területeket vásárolt itt, márpedig az ő döntésüket alapos vizsgálat előzte meg.
 
Mi a kékfrankos legendája? 1809-ben Napóleon csapatai megszállták a várost, több hónapig állomásoztak ott. Egy bizonyos mennyiségű bor „hadi sarcként” járt a katonáknak, e fölött azonban fizetniük kellett. Akkoriban kétféle frank volt forgalomban: egy kifejezetten a háború miatt nyomott, ebből következően meglehetősen értéktelen piros és egy rézből vert, az oxidáció hatására kékes-zöldes színben játszó. Miután a város lakói rájöttek a turpisságra, már csak a kék frankot fogadták el fizetségül.
 
Ha ilyen történelme és története van a soproni kékfrankosnak, akkor a világ miért mégis Ausztria Blaufränkischét issza? Miért ők kerekedtek felül ebben a versenyben?

Taschner Kurt: Az 1986-os glikol-botrány után teljes újratervezés zajlott Ausztriában. A bűnösöket komolyan megbűntették, vagyonelkobzások, bebörtönzések történtek. Másrészt elindult egy hihetetlenül profi állami bormarketing, aminek az az eredménye, hogy ma valóban a Blaufränkischt keresik a világban.

Luka Enikő: Tényleg fényévekre vagyunk sajnos Ausztriától. Ott bemegyünk a legkisebb faluba és a legelső tourinform irodában már elárasztanak minket olyan gyönyörű kiadványokkal a „Blaufränkischland”-ról, hogy rögtön inni akarunk egy pohárral. Nagyon okosan, következetesen van felépítve. Szerintem legelőször mindenképpen kellene egy generációkon átívelő erős öntudat, amit én például aputól örököltem: tudom, hogy a soproni kékfrankos igenis tud annyit, mint bármelyik osztrák, vannak szép dűlőink, szép boraink és sikereink is.
 
Taschner Kurt: Fontos lenne, hogy sok pincészetnél nagy mennyiségben szülessen jó soproni kékfrankos, tömegesen ez még nem feltétlenül van meg. A palackos tételek abszolút rendben vannak, de bizonyos folyó vagy kisgazdálkodók által készített tételeknél lehetnek még hiányosságok. Más kérdés, hogy talán nem is motíváltak eléggé, ennek azonban már régre visszanyúló okai vannak. Sopron évszázadok óta városi rangban van, itt mindig meg lehetett élni, ezért a gazdák egy része megelégszik azzal, hogy a borát kapualjból vagy borkimérésekben árulja. Nem ebből él, mert közben van más munkája, például Ausztriába jár át dolgozni. Szekszárdnak, Villánynak a bor mindig egy kitörési pont volt, szinte létkérdés, ennek megfelelően profin művelik a szőlőt, összefognak, mindig feljebb akarnak jutni. Nálunk viszonylag kevés a professzionális pincészet, amelyik tényleg ebből él.
 
Mi a közös Napóleonban és a Gellért Hotelben?

Azért voltak, vannak kezdeményezések, gondoljunk a Soproni Kékfrank fizetőeszközre, vagy újabban a Kékfrankos Borkiválóságok Könyvére. Ez lehet a jó irány? Tervben van-e esetleg a BalatonBorhoz hasonló közösségi kékfrankos bevezetése?

Luka Enikő: A könyv egy remek dolog, szerintem az egész Borkiválóság Program nagyon ütős, fontos, hogy évről-évre legyen egy ilyen gyűjtemény, ráadásul ugye nem csak a kékfrankosról készült kiadvány. A Kékfrank viszont nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mostanra gyakorlatilag meg is szűnt. De végső soron mindenkinek először magának kell elgondolkodnia azon, mit tud hozzátenni, hogyan tudja ezt a rengeteg szépséget, értéket közvetíteni a világ felé. Pont a napokban ültem a Fertő-tó közepén egy csónakban, és rájöttem, még most is el tudok ámulni attól, ami körbevesz engem, amiben élek. Nekem a bor az eszközöm, hogy a régió szépségeit megmutassam. De minden kezdeményezés jó, és itt válaszolnék a kérdés második felére. A soproni közösségi kékfrankos bor ötlete talán még előbb is született meg, mint a BalatonBoré, de sajnos nem mardt egyben az a közösség, valamiért széthullot és így most megint távol kerültünk ennek megvalósításától.
 
 
Ha a kékfrankossal önmagában nem sikerül az áttörés, nem lenne érdemes megpróbálni több lábon állni és mondjuk egy fehérszőlőt is kiemelni? Azért is, mert nem mindenki szereti a vörösborokat. Melyik lehet Sopronban alkalmas erre?

Taschner Kurt: A zöldvelteliniben és a zenitben óriási potenciál van és mindenképpen érdemes ezeket is csinálni és kommunikálni. De elvileg a kékfrankos is meg tud szólítani szélesebb közönséget, hiszen, mint említettem, kiváló rozék tudnak például készülni belőle.
 
 
Luka Enikő: Én azt mondom, a kékszőlőknél is van még bőven kiaknázható lehetőség. Gyönyörű zweigeltek készülnek nálunk például az Újhegy dűlőn, ami nem is csoda, hiszen pár méterre van Ausztriától, ahol tudjuk, milyen zweigeltek vannak. De a Fertő-tó mikroklímájában, a csodálatos dombokon bármelyik világfajta megállja a helyét, a merlot-tól a cabernet sauvignonig.  És ne feledkezzünk el a zseniális pezsgőkről sem, de erről megint csak Kurt tud bővebben beszélni, hisz ő igencsak érintett a témában.
 
 
Térjünk akkor át a pezsgőkre! Hogyan jött az ötlet és akadnak-e követői a Taschner-pezsgőknek, amikből a közönség kóstolhat is az említett Winelovers Wednesday kóstolón?
 
Taschner Kurt: A pezsgő nálam egy szerelem, 2005-ben kezdődött, amikor összeismerkedtem az osztrák Szigeti házaspárral. Megkértem őket és ők segítettek nekem beindítani a pezsgőüzemet. Én ezt egyáltalán nem az anyagi megfontolások miatt csinálom, viszont kétségtelenül egy fontos marketingeszköz is, a pincének ad egy jól beazonosítható arculatot. Ennek megfelelően nem vagyok hajlandó kompromisszumra, csak a legjobb években készítünk pezsgőt. Van körülöttünk 1-2 próbálkozás, de tömegesen nem kezdtek Sopronban pezsgőkészítésbe, a jogi szabályozás egyébként mostanáig nem is igazán kedvezett neki, de ez nemrég szerencsére változott.
 
Mi a közös Napóleonban és a Gellért Hotelben?
 
Miért érdemes elmenni az október 3-i rendezvényre, milyen benyomásokkal térhetnek majd haza a látogatók a soproni borok megkóstolása után?
 
Taschner Kurt: Ha jól emlékszem, utoljára 6-7 éve fordult elő, hogy a soproni borászok ilyen nagy létszámban és ennyi ember előtt bemutatkozhattak Budapesten. Ez tehát egy kivételes alkalom lesz, hogy átfogó képet kapjanak a vendégek, hol tart a borvidék. A kép szerintem elég vegyes lesz, de pozitív értelemben, mert a kiállító borászok nagyon sokféle szőlővel dolgoznak és nagyon sokféle stílusú bort készítenek, a rozéktól, a könnyű és hordós érlelésű fehéreken át a kései szüretelésű borokig. Pont ez a nagy változatosság Sopron egyik vonzereje, mert mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
 
Luka Enikő: Az ország egyik legkisebb borászataként mi egyértelműen az érték, a különlegesség létrehozására törekszünk. Azt szeretnénk megmutatni, hogy a borvidékünkön igenis érdemes és jó dolog szőlőt művelni, bort készíteni. Aki iszik pár pohárral a borainkból, talán maga is áteli ezt az örömöt, szépséget, ami nekünk minden nap megadatik.
 

Ha te is megkóstolnád a legjobb soproni borokat egy helyen, gyere el október 3-án szerdán a Gellért Hotelbe a Winelovers Wednesday – Soproni borok kóstolójára.