Van egy sejtésünk, ki lesz a Borászok Borásza 2019-ben

Geri Ádám
2019. április 19., 08:00


Április 26-án kerül sor a 2019-es Borászok Borásza Díjátadó gálára, az 5 döntős kiléte már ismert. Őket kérdeztük meg, mit jelent számukra a végső esélyesek  között lenni, hogyan élnék meg a díj elnyerését és ők kit látnának legszívesebben a képzeletbeli pódium tetején.
Van egy sejtésünk, ki lesz a Borászok Borásza 2019-ben
Figula Mihály (Figula Pincészet – Balatonfüred-Csopak)
Azért fontos a Borászok Borásza díj, mert itt a kollégák egymást jelölik, egymás munkáját értékelik általa és ez benne a legszebb.  Mi mindnyájan a nap 24 órájában a borágazatban élünk, vagyis látjuk egymás munkáját, fel tudjuk mérni, ki mit tesz a magyar borokért. Az én jelölésemben és az utóbbi évek sikereiben azt érzem, hogy az a megingathatatlan, megalkuvást nem tűrő ragaszkodás a termőhelyi stratégiánkhoz, amit kitaláltunk, kezd beérni. A szakma és a fogyasztók részéről is folyamatosan kapjuk a visszajelzést, hogy igenis elértünk egy értékelhető szintet. Ez nekem nagy öröm, mert megerősít abban, hogy a koncepciónk jó, ami az út elején sosem szokott biztos lenni.
 
Tippje/vágya a győztes kilétét illetően: Azt szeretném, ha Bárdos Saci kapná. A szakmain túl ennek a díjnak van egy emberi vonala is, és részemről van egy olyan személyes szimpátia az irányába, ami felé billenti a mérleg nyelvét. A jó bor ma már elvárás minden borásztól, a stílus válik egyre fontosabbá, pláne egy ilyen kis ország esetében ez a jövő, és az ő boraiban van egy olyan „bárdossacis” stílus, az a nőies elegancia, ahogyan a termőhelyet megmutatja, nagyon tetszik. De igazából nagyon nehéz a választás, Áts Karcsi az egyik legjobb és legszebb barátom, a férfiak közül legyen ő. Vagy Maurer Oszkár, vagy Ipacs-Szabó István.
 
 
 
Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis Szőlőbirtok – Tokaj)
Azzal, hogy döntős vagyok, tulajdonképpen máris nyertem. Fantasztikus dolog, hogy a kezdetek óta mindig rajta vagyok az ötven jelölt listáján, azt pedig, hogy a kollégák a végső ötbe is beszavaztak, hatalmas megbecsülésnek érzem. Ennél a díjnál a szakmai és emberi szempontok egyaránt számítanak, jó arra gondolni, hogy méltónak találnak a díjra, ezúton is nagyon köszönöm mindenki szavazatát.
 
Tippje/vágya a győztes kilétét illetően: Bárki nyer, nagyon jó választás lesz, nem tudok köztük sorrendet felállítani. Már az első körös szavazás során is sokat gondolkodtam, kit jelöljek, kit lehet ebből a körből kiemelni, hiszen csupa jó borász van a listán.  Mindenki megérdemelné, kiváló emberek, értékes borokat készítenek.
 
 
Ipacs-szabó istván (Vylyan Pincészet – Villány)
Megtisztelő, hogy a kollégák azt gondolják ott a helyem az öt döntős között, nagyon jó érzés, hogy ilyen bizalmat szavaznak nekem.  Én nem szeretném megnyerni, szívem szerint nem is engedném, hogy 55 év alattiakat jelöljenek, szerintem ugyanis ez egyfajta életműdíj.
 
Tippje/vágya a győztes kilétét illetően: Nyilván ennél a díjnál a borokon kívül az is befolyásolja a döntést, hogy mennyire ismerem, állok közel az adott személyhez, ezeket végiggongolva talán Bárdos Saci győzelmének örülnék a legjobban, de igazából bármelyik négy kollégámat szívesen látnám a Borászok Borásza halhatatlanjai között.
 
 
Áts Károly (Grand Tokaj – Tokaj)
Önmagában az nagy elismerés, hogy bekerülhettem az 50 legjobb magyar borász közé, hab a tortán a döntő és  ha pedig én nyernék, az lenne a cseresznye. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint a boraimmal: én lennék a világ legboldogabb embere, ha minden borom ízlene, de amikor kóstoltatok és egy ízlik a vendégeimnek már az nagy öröm számomra. Hazudnek, ha azt mondanám, nem várom izgatottan az április 26-i díjátadó gáláz és nem szeretném megnyerni, de a másik négy ember, sőt a másik 49 ember, aki felkerült a listára, ugyanúgy megérdemelné, mert példaértékű, amit tettek és még tenni fognak a magyar borokért.

Tippje/vágya a győztes kilétét illetően: Mind a négy borász zseniális, ráadásul szoros kötelék van közöttünk. Ahogy Bárdos Saci képviseli Tokajt a hárslevelűjével és a többi borával, az tiszteletreméltó. Maurer Oszkár határon túli magyarként a Szerémségben az ősi fajtákért is küzd. Ipacs-Szabó István, hozzám hasonlóan, egyszerre helytáll a saját pincészeténél és egy nagy borászatnál, és példamutató módon próbálja bemutatni a Villányi régiót. Figula Misi pedig talán a legközelebb áll hozzám, az egész család nagyon jó barátom. Fantasztikus, ahogy Misi édesapja tragikus halála után átvette a „keresztet”, ahogyan a generációváltást zökkenőmentesen végigcsinálta, és ahogy felépítette a dűlőszelektált olaszrizling sorukat, bemutatva rajta keresztül a Balatont.
 
Maurer Oszkár (Maurer Borászat – Szerémség, Szerbia)
Egy hatalmas elismerés az 5 döntős között lenni, hiszen a Kárpát-medence legjobb 50 borásza az, aki erről döntött.  Nekem, külhoni magyar borásznak már a döntőbe jutás is annak megerősítése, hogy a magyar kollégák a közösség teljes jogú tagjaként tekintenek a magyar borászokra a határ mindkét oldalán, ez a szép gesztus annak viszonzása, amit én is érzek, vagyis hogy teljes mértékben hozzájuk tartozónak gondolom magam. Az esetleges győzelmem egy nagyon nagy megtiszteltetés és erős üzenet lenne a tekintetben, hogy amit képviselek, az organikus művelés, az adalékanyag-mentes borok készítése, az egy olyan irányvonal, ami a kollégák szerint támogatásra érdemes és valóban értéket képvisel.

Tippje/vágya a győztes kilétét illetően: Bizonyára mind az ötünk azért várakozással és reménnyel tekint az eredményhirdetés elé, én sem vagyok ezzel másként. Ezzel együtt azt gondolom, Bárdos Saci a legesélyesebb, hozzátéve, hogy bárki kapja a díjat, megérdemli.
 
 
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé