Rekordlátogatottság az V. Kézműves Magyar Ízek Vásárán

Borászportál
2013. március 11., 18:20


Summarium - A Millenárisban március 8-10-én tartott V. Kézműves Magyar Ízek Vásárára - a szervezők szerint - több mint 18 000-en voltak kíváncsiak. A jubileumi rendezvényen a vásárlók ismét szavazhattak kedvenc termelőjükre, melynek következtében a húsfeldolgozással foglalkozó Knyihár Mihály kapta a legtöbb voksot.
Rekordlátogatottság az V. Kézműves Magyar Ízek Vásárán
 
Rekordlátogatottság az V. Kézműves Magyar Ízek Vásárán
 
A tavasz közeledtével a vásáron olyan leves és főzelékfélék is helyet kaptak, amelyeket a megújuló tradíciók jegyében, mégis új formában kóstolhattak meg az érdeklődők. Ilyen ínyencség volt például a tejszínes céklafőzelék malaccsászárral, a vajas zöldborsófőzelék bélszínrolóval, a csicsókakrém-leves rozscipóban tálalva, valamint a Bajai Halászlé grillezett pontytejjel. Különleges ízvilágot tárt a látogatók elé az aszaltszilvás szürkemarha kolbász, a kacsakolbász málnamustárral, vagy a pikáns kolbász magos mustárral, de igazi különlegességnek számított a négyszáz éve kihalt őstulok genetikailag rekonstruált állományából, a Heck-marha húsából készült kolbász és szalámi is.
Rekordlátogatottság az V. Kézműves Magyar Ízek Vásárán
 
A nyitórendezvényen a szervezők a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és a Soroksári Gyermekjóléti Szolgálattal együttműködve hátrányos helyzetű gyermekeket láttak vendégül, velük együtt kóstolták meg a vásár különlegességeit.
„A megújult ötödik vásáron és gasztropiacon most is 120 magyar termelő több mint 5000 íze közül válogathattak a vásárlók. A megújult vásári koncepció sikert aratott, hiszen több mint 18 ezren voltak kíváncsiak Magyarország ízeire, a magyar termékekre; az ötödik vásár volt eddig a leglátogatottabb” – mondta el a Borászportálnak Pap Krisztián, a vásárt szervező MIKSZ vezérigazgatója.
Rekordlátogatottság az V. Kézműves Magyar Ízek Vásárán
 
A jubileumi vásáron a látogatók ismét szavazhattak kedvenc termelőjükre. A közönségszavazatok alapján az V. Kézműves Magyar Ízek Vásár és Gasztropiac Termelője a hústermékeket készítő Knyihár Mihály lett. A szervezők idén két szakmai díjat is átadtak; az egyiket a szintén húsfeldolgozással foglalkozó Szomor Dezső, míg a másikat, a szörpöket és lekvárokat készítő Törökné Dancsó Katalin kapta.
Rekordlátogatottság az V. Kézműves Magyar Ízek Vásárán
 
A MIKSZ egy évben négy gasztrofesztivált szervez. A mostani vásár mellett, júniusban a Millenárison lesz a Libamájfesztivál, októberben ugyanitt rendezik a Vad és Hal Ünnepet, novemberben pedig ugyanitt ismét megtartják a Kézműves Magyar Ízek Vásár és Gasztropiacot is.
 
Winelovers borok az olvasás mellé