Magyar borászatok állítanak ki Kínában

Borászportál
2014. június 10., 15:44


Mintegy 20 cég - köztük számos borászat - képviseli Magyarországot a kelet-közép-európai országok termékeit bemutató ningpói vásáron, amellyel párhuzamosan gazdasági-kulturális programmal mutatkozik be a régió Kínában.
Magyar borászatok állítanak ki Kínában
 
A térség termékeit bemutató vásárt az idén első alkalommal rendezik meg, tizenhat ország vesz rajta részt - ismertette Borbély Enikő, Magyarország sanghaji főkonzulátusának külgazdasági szakdiplomatája.

A kelet-kínai Ningpóba érkezett magyar cégek többsége borászati, borkereskedő vállalat, de kiállít például a Hongkongban már aktív Hungerit baromfifeldolgozó is. A cégek mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház is részt vesz. Magyarország 180 négyzetméteren, Lengyelország mellett a legnagyobb standdal mutatkozik be az eseményen.
 
A vállalatok részére potenciális kínai partnerekkel közvetlen találkozókat is szerveztek, itt sokszoros érdeklődés mutatkozott a kínai cégek részéről a magyar vállalatok iránt - mondta el a szakdiplomata.
A termékvásárral egy időben, vasárnap kezdődött a Ningpo-Kelet-Közép-Európa gazdasági és kulturális hét, amelynek keretében nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális, oktatási, egészségügyi és turisztikai együttműködés kiterjesztésének lehetőségeit is keresik a felek.

A rendezvényre meghívták Ningpo testvérvárosait is, magyar részről Veszprém delegációja jelent meg, de rajtuk kívül Szekszárd önkormányzati delegációja és a Semmelweis Egyetem küldöttsége is részt vesz a cserekapcsolatok hetén.

A városban a Kína és Kelet-Közép-Európa közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködésről csúcstalálkozót is tartottak. Ennek plenáris ülésén felszólalt Szijjártó Péter, a magyar-kínai kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos is, beszédében a közép- és kelet-európai országok és Kína szorosabb gazdasági együttműködését szorgalmazta.
Winelovers borok az olvasás mellé