Több külföldivel itatnának magyar pálinkát

Borászportál - MTI
2014. július 15., 13:06


Hatékonyabb marketinggel kell növelni a magyar pálinka külföldi ismertségét, illetve exportját, mivel azt jószerivel csak a Magyarországgal határos államokban ismerik szélesebb körben - mondta a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke egy szakmai rendezvényen.
Több külföldivel itatnának magyar pálinkát
 
Mihályi László az MTI-nek közölte: a magyar pálinkaexport becslések szerint az éves előállított pálinkamennyiség 2-3 százaléka lehet. A kivitel növeléséhez azonban a mostaninál átfogóbb marketingtevékenységre van szükség. Mindezt önerőből a pálinkát előállítók nem tudják finanszírozni, ehhez állami segítségre van szükség, a marketingköltségek ugyanis forintban elérhetik a milliárdos nagyságrendet - tette hozzá.

Minderről a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke azon a rendezvényen beszélt, amelyen átvehették oklevelüket a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Kara által 2012-ben indított, diplomával elismert pálinkamester képzését elsőként elvégzők. Szombaton a fővárosban a MOM Kulturális Központban 54-en vehették át diplomájukat.
 
Kasza Gyula egyetemi docens, a képzés vezetője az MTI-nek elmondta: olyanok vehettek részt a négy féléves képzésen, akiknek már volt diplomájuk. Így a szakirányú képzettséggel rendelkezők diplomás pálinkamester szakmérnökök lettek, míg azok, akiknek volt ugyan diplomájuk, de nem szakirányú, pálinkamester szaktanácsadói oklevelet kaptak.

A diplomát kapott pálinkamestereket többen is levélben köszöntötték, köztük Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Fazekas Sándor azt emelte ki: az élelmiszertudomány hosszú távra határozza meg a magyar vidék és agrárium jövőjét. "Hazánk akkor erős, amikor jól képzett gyakorlati ismeretekkel felvértezett szakemberek dolgoznak minden ágazatban." A miniszter szerint a pálinka jó példa arra, hogyan lehetnek a magyar hagyományok a jelenkor elvárásai mellett is versenyképesek. "A pálinka nemzeti italunk, a magyarság kulturális örökségének része, megóvása ezért közös nemzeti felelősségünk."

Font Sándor pedig valódi sikertörténetnek nevezte a hazai felsőoktatásban, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem elindította a pálinkamester szakmérnökök és szaktanácsadók képzését.

Mihályi László közölte: a múlt évben Magyarországon a kereskedelemi főzdékben 744 ezer hektoliterfoknyi pálinka készült. Ez mintegy 1,5 millió liter 50 fokos pálinkának felel meg. A múlt évi mennyiség mintegy 15 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyelőtt előállított, kereskedelmi forgalomba került pálinka mennyisége. A bérfőzés mennyisége tavaly elérte a 8,25 millió hektoliterfokot, ami mintegy 16,5 millió liter 50 fokos pálinkának felel meg. Ez mintegy 30 százalékos növekedést jelentett a bérfőzés területén a múlt évben az előző évhez képest.