Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja

Riedl Annamária
2014. június 30., 09:34


A tridenti zsinat idején IV. Piusz pápa megkóstolta a tállyai bort, majd így szólt: „Summum Pontificem talia vina decent!”, azaz: „Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál.” Vitathatatlan, Tállyához nagyvonalú volt éppúgy a történelem, ahogy a természet.
Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja
 
Míg az évszázadok során ismert családok tették le kézjegyüket Tállyán, addig a napsütötte déli lejtők egyediségét a vulkanikus riolittufa és a sajátos mikroklíma emelte világszínvonalra a csodás furmintokban, illatos sárgamuskotályokban és a csábítóan édes aszúkban.
A Maillot Kastély új ruhája
Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja
Új nap, új élmények, immár Tállyán. Az Oroszlános Borvendéglő bőséges reggelije után a Maillot Kastélyba visz az utunk, ami egyben a Tállya Art színhelye is, s egész nyáron várja majd az alkotni vágyókat a július 12-i nyitás után. Hiszen a 18 századi, ma is az önkormányzat tulajdonában álló kastély egy kisebb része még felújítás előtt áll. Ami viszont már elkészült, köszönhetően a Tállyáért Egyesület lelkes munkájának. Idegenvezetőnk az idei tervekről mesél. 2014. július 21-e és augusztus 3-a között ismét itt tudnak gyülekezni az alkotásra vágyók, legyen szó divattervezésről, ékszerkészítésről, szobrászatról, építészetről, belsőépítészetről, fotózásról. Mindenki tudása otthonra lel itt a történelem és a bor inspirálta alkotásokban. A szervezők cserébe szállást és ellátást biztosítanak, valamint az elkészült művek a kastély termeit, a dűlőket vagy éppen Zoób Kati divatbemutatóját fogják díszíteni. Bár lemaradni nem érdemes, de akinek idén mégsem sikerül részt venni az alkotótáborban, jövőre pótolhatja mindezt, hiszen a kastély immár minden évben számítani fog a vendégekre, zárja sorait alkalmi tárlatvezetőnk.
 
Fiatalság, lendület és dinamizmus a Homoky pincészetben
Ahogy a kastély várja vendégeit, úgy a Homoky pincészet fiatal kis borásza, Homoky Dorottya is számít az érkezésünkre ezen a délelőttön, így nem váratjuk tovább. A kastélyban látott képek és szobrok elemezgetése közben sétálunk végig Tállya főutcáján, egészen a pincészetig. Dóra néhány éve múlt még csak 20 éves, mégis felnőtteket megszégyenítő határozottsággal, elhivatottsággal és önálló gondolatokkal áll hozzá jövőbeni munkájához a családi pincészetben. Maga választotta ezt a hivatást, ezért a legtöbb esetben a szüleinek sem enged beleszólást az elképzeléseibe.
Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja
A nagy múltú család - 1886-tól van jelen a Homoky család a borászvilágban, s a mai napig a család régi területén található a pincerendszer a faluban - 9 hektáros birtokából ma 1,5-2 hektárt mondhat a sajátjának, ahol maga ületet, metsz és szüretel, a borokat pedig úgy készíti, ahogy ő azt kigondolja. Mindezek végighallgatása után nincs más hátra, minthogy a sort egy 2012-es Heténnyel kezdjük. Nevét a Hetény dűlőről kapta, ami Hegyalja legöregebb dűlői közé tartozik, a maga 1296-os első írásos megjelenésével - a legfrissebb információk szerint. Az édes tónusú, barackos-körtés ízjegyeket felvonultató, szép savszerkezetű furmint és hárslevelű házasítása nagyon is meggyőz bennünket arról, Dórának nincs mitől tartania egyszemélyes küldetésében. Hiszen a 40% hárslevelű szépen lágyítja a 60% furmintot. Ettől függetlenül a legegyensúlyosabb borának tartja még akkor is, ha magas az alkohol és alacsony a savtartalma. Egy dolgot tehetünk csupán, egyet értünk vele... s érdeklődve várjuk a következő kóstolásra szánt palackot. Ami azonnal érkezik is egy 2012-es Sas-alja furmint személyében.
Csalódásra itt sincs lehetőség. A savak megfelelő gerincet adnak a háttérben megbújó tokaji ásványok ízvilágának, valamint az illatban felfedezhető mézességnek. Ez a bor amennyire hárslevelű, annyira tokaji is. Nagyon. Furminttal megyünk tovább, mégpedig a Nyergesek dűlővel azonos nevet viselővel, 2013-ból. Pajzán nők fülledt éjszakáira emlékeztet a bor illata, ahol a háttérben a friss gyümölcsök erényessége nyugtatja a kedélyeket. Ízében némi zöldfűszer, citrus és alma adja egymásnak a helyet. Kifejezetten kellemes találkozások érezhetők ki a kortyokból, hiszen a tétel fele tölgyfahordóban, másik fele acéltartályban érlelődött, s alig egy hónapja lettek házasítva.
Vajon, mivel lehet mindezt fokozni? – gondolkodom, miközben egy furmint-hárslevelű házasítás, a Hetény-dűlő érkezik a poharamba, a 2013-as évjáratból. DIAM dugó és tokaji üveg, amit legelőször megfigyelek, hiszen így lesznek palackozva majd ezek a tételek, amikor forgalomba kerülnek. A két szőlőfajta találkozása tökéletesen emeli ki a termőhely karakterét, ahol illatban az ásványosság mindent visz. Kóstolva, a 35-40 gr cukornak köszönhetően száraz, kellemesen sós, izmos test és kerek savak a jellemzőek, melyben az ásványosság az utóízben vibrálva érkezik. Homoky Dorottya erős, akaratos személyisége megjelenik a boraiban is. S ahogy jól áll mindez a fiatal lánynak, ugyanúgy a borainak is, melyeknek egyediséget és tüzet biztosít. Vidáman hagyjuk el a pincét, hiszen ha Tokaj Hegyalján élnek még ilyen lányok, márpedig miért is ne élnének, biztosítva van a következő generáció, van értelme az állhatatos munkának.
A tollforgató borász, vendégségben Alkonyi Lászlónál
Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja
Visszatérve az Oroszlánosba, a bőséges és tájjellegű, helyi, szezonális alapanyagokból készült ebéd után a borász szakújságíróból lett borász, Alkonyi László mesél nekünk hosszasan a táj kialakulásáról, jelenről, és a jövő nemzedékébe vetett hitükről, ahol ismét előkerül Homoky Dorottya neve is, méltán. Megtudjuk többek között, hogy Tokaj Hegyaljának két óriási hagyományrendszere van. Az egyik az édesség, az aszú és a szamorodni, amiről több száz éven át volt szó, mégis nehéz elhelyezni a jelenben, mert két pohár után telítődik vele bárki. Valamint, a tokaji dűlők besorolása, ami 1730-ban, a világon először itt történt meg, Bél Mátyásnak köszönhetően. Mielőtt elindulnánk a Tökösmál dűlőbe, Laci elmeséli, hogy a környéken egyedül ezt elemezte ki részletesen Bél Mátyás Matolai Jánosnak köszönhetően, akit megkért a környék elemzésére. Ám Tökösmált nem ők említik először, hiszen az első írások már 1479-ben megjelentek a dűlőről, ami mindig Tállya leggazdagabb emberéé volt - Laci szerint, most ez a lánc megszakadt... vele.
Nincs más hátra, minthogy élőben is megnézzük a porló, szalagos riolit összetevőjű dűlőt, ami nem barna föld, hanem kőpor, tetején kaolinnal, alján pedig andezittel. 4 hektár ásványi anyagokban gazdag területet birtokol itt Laci, ahol a közeljövőben vörösbor készítésével is próbálkozni fog - nem kis meglepetést okozva ezekkel a mondatokkal az apró kis csoportnak.
Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja
A vörösbor Hegyalján való megjelenésének ezer kérdést felvető gondolatával érkezünk vissza a pincébe, ahol egy üveg Tokajjal kezdünk. Laci elmondása szerint, igazi péntek esti csajozós bor ez, hamisítatlan alapbor. Kellően édes, citrusos, megtűzdelve virágos jegyekkel. A sort egy már komolyabb, szárazabb furmint-hárs cuvée-vel folytattuk, a Tállyával. Végül a legrégebbi dűlő, a Tökösmál, azonos névre hallgató csúcsborával zárunk, amit még megspékelünk a biztonság kedvéért egy 46 fokos, selymes, ám huncutul ravasz törköllyel. A poharak üresek, a törköly kellemes illata épp elillan a teremből, amikor Laci mesélni kezd a borkészítésről. Azért teszi a borait minden esetben acéltartályba, mert elsődleges célja a szőlők megismerése. S az acélból még mindig bármikor áttehető a bor fahordóba, ám fordítva nem lehetséges. Ezekkel az egyszerű, ám annál fontosabb gondolatokkal ülünk fel a buszra és veszünk búcsút a csipkerózsika álmából épp ébredezésnek induló Tokaj Hegyaljától.
Mád után Tarcal és Tállya is jelentőségteljesen megindult az önmegvalósítás útján. Tudják, hogy egy dűlő értéke mindig egy kultúrában válik egyértelművé. Hiszen ha egy borvidék nem ad iránymutatást arra, mi a jó, mi az értékes bor, akkor a borkóstolás is nagyon nehézkes lesz. Évszázadokig ennek a területnek volt egy borfogalma, ami egyediséget fejezett ki, mert kötődött egy évjárathoz, egy termelőhöz, egy területhez. 30 évvel ezelőtt mindez semmivé lett. Megjelent az olcsó bor, amit nem volt nehéz értelmezni. Tokaj Hegyalja most akar kinőni ezekből a romokból. Hiszik, hogy egy idő után nagy arányban a minőségi borok fognak előtérbe kerülni, akik a fogyasztókat akarják megérteni. Többek között ez adja Tokaj Hegyalja egyediségét. Jól viszik tovább Zsadányi László kezdeményezését!
Winelovers borok az olvasás mellé