Az eseményen a borok témájában szakértők és a teljesen kezdők is jól érezhették magukat: a hét hazai borrégió összesen 150 pincészete mutatta meg aktuális kínálatát, ezen felül pedig 7 nemzetközi kiállító gondoskodott arról, hogy különleges nemzetközi tételekkel is megismerkedhessünk ezen az estén. 

 

 

Ha valaki nem csak kóstolni szeretett volna, de tanulni is, erre is sokféle lehetőség volt, különböző típusú és szintű kurzusokon keresztül ismerkedhettünk a borok rejtelmeivel. „A jövő borfogyasztói” a kóstolás technikájának megismerésével alapozhattak, hogy aztán különleges magyar vagy népszerű nemzetközi fajtákkal találkozhassanak, ha pedig egy-egy témában igazán el szerettünk volna mélyülni, akkor több mesterkurzus közül válogathattunk.

 

Közel egy évtizede már annak, amikor rájöttem, sokkal többet szeretnék a borokról tudni, mint egy átlagos fogyasztó, így hát beiratkoztam életem első borkurzusára, ahol megismerkedtem az alapokkal: mit lehet és kell érezni, figyelni egy pohár borban, melyek a legalapvetőbb szőlőfajták és így tovább. Akkor és azóta is úgy gondolom, hogy

„A jövő borfogyasztója” kóstolási tréning éppen ezt a kezdő bíztatást szerette volna megadni a fiatalabb generációk számára: a rendezvényen négy időpontban is csatlakozhattunk a kóstolási tréninghez (kettőn Petzold Attila, kettőn Szik Mátyás vezette az ifjú résztvevőket), ahol egy szépen felépített előadás keretében, négyféle magyar boron keresztül olyan alapvető fogalmakkal ismerkedhettünk meg, mint a reduktív eljárás, a tannin vagy a komplexitás. 

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség is készült két kurzussal erre a napra: az első, délelőtti alkalom inkább a hazai vendéglátás igényeire, lehetőségeire koncentrált, a délutáni kurzus fókuszában pedig a hazai borvidéki stílusok és izgalmas szőlőfajták álltak. Ehhez a délutáni alkalomhoz csatlakoztam én is, így egy rövid elméleti kitekintő után a pécsi borvidékről cirfandlit, Pannonhalmáról pedig rajnai rizlinget kóstolhattam, de megismerkedhettem a neszmélyi borvidék új közösségi kezdeményezésével is, amely a #Neszmély nevet kapta.

 

 

A sok tudás összegyűjtése közepette jól esett a kiállítók között bolyongani, és új tételeket, borászatokat felfedezni – vagy éppen már jól ismert borászatokról új dolgokat megtudni. Így derült ki számomra, hogy a Varga Pincészet – azon túl, hogy olyan kínálattal bír, hogy csak akkor lehetne a teljes portfóliót végigkóstolni, ha egész este az ő standjuknál időznénk – egy nagyszabású kutatás-fejlesztési projektben is részt vesz, amellyel a klímaváltozás kihívásaira szeretnének reagálni. A Pécsi Tudományegyetemmel közösen azon dolgoznak, hogy betegségeknek ellenálló fajtákat honosítsanak meg a Balaton-felvidéken. A projekt 2025-ben zárul majd. Reméljük, sikerrel, hiszen ki ne szeretne évtizedek múlva is ugyanolyan minőségű hazai borokat inni, mint amilyeneket a most működő magyar borászatok kínálnak? 

 

Ahogy a Balaton-felvidék, úgy Tokaj is szép számú borászattal képviseltette magát. Tokajba rendszeresen ellátogatok, számos pincében jártam már, de valahogy a Zsirai pincészet meglátogatása eddig még kimaradt – éppen ezért örültem meg annak, hogy ők is részt vettek a Grandon (bár pultjukhoz nem volt könnyű hozzáférni, akkora volt az érdeklődés), és természetesen itt is megálltam egy pohár furmint erejéig. 

 

Sopronból ezen az estén a Steigler pince került igazán közel a szívemhez. Bevallom, hallottam már róluk, de még sosem kóstoltam boraikat – most viszont három különböző tételbe is belekóstoltam, és bizony nem okozott csalódást, ami a poharamba került, legyen szó akár fehérről, akár vörösről. A borok kóstolgatása mellé egy kis történelmi áttekintést is kaptam a soproni borvidékről, a helyi hagyományokról és persze a pince nem annyira hosszú, ám annál izgalmasabb és tartalmasabb történetéről.

 

A magyar borászatok mellett jól esett a nemzetközi teremben is körülnézni, kóstolni, pop-up előadásokat hallgatni. Itt óránként egy, összesen 8 előadáson keresztül lehetett ismerkedni a világfajtákkal. A helyszín házigazdája, Sue Tolson kitartóan és türelmesen magyarázta, amit a chardonnay-ről, a pinot noirról vagy éppen a cabernet sauvignonról mindenképp tudni érdemes, a fajtánként 3 tétel pedig felvillantotta azokat a legfontosabb tulajdonságokat, amit a különböző országok termőterületei specialitásként hozzátesznek az adott alapkarakterhez.  Bele-belehallgattam az előadásokba, de persze a kedvenc fajtám, a rajnai rizling kóstolóját muszáj volt végighallgatnom, így itt egy moseli, egy elzászi és egy Wachau-i rizling is a poharamba került. 

 

 

A nap csúcspontját minden értelemben a Mesterkurzusok jelentették, én kettőhöz is csatlakoztam. 12 órától, amikor az ember lánya normális esetben ebédel, én éppen a Syrah/Shiraz világba merültem alá. Előadónkat, Kielmayer Kristiant különböző kurzusokon, előadásokon, tematikus kóstolókon sokszor hallgattam már, de ha egy-egy újabb eseménynél meglátom a nevét, akkor biztos lehetek benne, hogy a tőle megszokott felkészültséggel és izgalmas történetekkel érkezik majd a terembe. Most is ez történt: ahogy két korty között időről időre körülnéztem, azt láttam, hogy mindenki szorgalmasan kóstol, jegyzetel és érdeklődve figyel – mindegy, hogy teljesen kezdő vagy profi borkedvelőről volt szó, Kristian mindenkinek tudott újat mondani. A kóstoló során végigjártuk a syrah őshazáját, az Észak-Rhone völgyét, aztán egyre távolabb haladva eljutottunk az Újvilág több országáig, és - a tapasztalatok függvényében először vagy újra - rácsodálkozhattunk, mennyire különbözhet egymástól egy ausztrál, egy új-zélandi vagy éppen egy dél-afrikai shiraz – még ha alapvetően ugyanaz a fajta is került a palackba. 

 

A világ legdrágább vörösborai – ezt a címet viselte a Mesterkurzusok sorát záró esemény, amelyet Tábor István és Bálint László közösen vezetett, és ahol nyolc nagyon drága bor, illetve őket felvezetve további három, kevésbé magas árú, de egyenként prémium, szuper- és ultraprémium bor mutatkozott be. Távol álljon tőlem azt mondani, hogy a válogatásba bekerült tételek nem voltak kivételesen érdekesek, számomra igazán izgalmasak és elgondolkodtatóak azonban mégis inkább azok a kérdések, amelyek egy ilyen kóstolón a teremben felmerülnek:

Esetleg az, hogy még ha meg is tudjuk fizetni ezeket a borokat, mégsem juthatunk hozzájuk csak úgy, egy üzletbe besétálva? Vagy valami más? És számomra a legjobb vitaindító kérdések: ki mennyit hajlandó áldozni egy palack borra? Illetve, ha hozzájutunk egy palack nagyon drága borhoz, mit kezdjünk vele: tegyük el és őrizgessük, adjuk el és vegyünk az árából egy autót, esetleg egyszerűen bontsuk fel, igyuk meg és szerezzünk magunknak és a velünk együtt kóstolóknak egy olyan estét, amelyre egész életünkben emlékezni fogunk majd?

 

és felteheti magának ezt a legutolsó kérdést. De ha mégsem, akkor sincs okunk a szomorkodásra, hiszen nem csak azok a borok lehetnek emlékezetesek, amelyek nagyon drágák. Annyi kiváló bor van a világon, hogy ha életünk minden egyes napján új palackot nyitunk, akkor is egészen hosszú marad még a boros bakancslistánk. Egy ilyen esemény, mint a Winelovers Grand viszont mindenképp kiváló alkalom arra, hogy jó néhány tételt kihúzhassunk erről a bizonyos – akár valós, akár képzeletbeli – listáról.