Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!

Geri Ádám
2020. szeptember 02., 09:22


2020. augusztus 27-én ismét a Kopaszi-gáton gyűltek össze a borok és a nyár szerelmesei, hogy elbúcsúztassák ezt a kicsit furcsára sikerült szezont. A választék és a körítés kiváló „partnernek” bizonyult ebben.
Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!
Photos: Gabriella Tasi
 
A tavalyi Winelovers Summer Party részben éppen a rendhagyó időjárás miatt sikerült felejthetetlenre, idén viszont a körülmények egyáltalán nem játszottak szerepet. Ragyogó napsütésre érkeztem és meleg nyári estében távoztam. Ennek megfelelően csurig megtelt a Kopászi-gáton a Cactus Juice Bár, hogy kivegye a részét a nyár egyik legfelszabadultabb boros ünnepéből.
 

A szervezők a kínálatot abszolút a hangulathoz igazították, még a „keményvonalas” vörösboros Villányi borvidékről is olyan kiállítók érkeztek, amelyek mindegyike fel tudott vonultatni fehér,  rozé vagy könnyedebb vörös tételeket. De ez természetesen mind a 16 stand választékáról elmondható volt.
 
Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!

Két igazi különlegességgel is találkozhattak a vendégek. A Pannonhalmi borvidék 2017-ben hozta létre közösségi bormárkáját, a PH-értéket. Jelenleg 6 borászat készít a termékleírásnak megfelelő, a jól mutató egyencímkével ellátott bort, most egy helyen mind a hatot meg lehetett kóstolni. Miközben a már említett termékleírás törekszik arra, hogy egy viszonylag egységes stílusban mutassa be a borvidék erősségeit, filozófiáját, érdekes volt látni, hogy a rögzített koordinátarendszeren belül az egyes pincészetek hogyan töltik bele az egyéniségüket a palackokba. Érdekes tapasztalás, ezért mindenkit arra bátorítok, ha egy borkóstolón belefut a teljes felhozatalba, ne hagyja ki!
 
Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!

Számomra az est másik fénypontja az volt, hogy két standon is képviseltette magát a budafoki Soós István Borászati szakközépiskola. Nemcsak azért, mert magam is nem rég végeztem el itt az egy éves OKJ-s borászképzést, de kifejezetten érdekes látni, hogy azok, akik tanítják ezt a szakmát és azok, akiknek tanítják, mit tudnak. A fogyasztónak különösen az utóbbi tanulságos, hiszen így képet kaphatnak a magyar bor közeli jövőjéről. Nos, ez alapján azt kell mondjam, megnyugtató a helyzet. Füle Lídia végzős társam két vizsgabora (In Vino Lidia Csillám és Szent Lőrinc rozé), az iskola forgalmi tételei, valamint a Tar Tiborné (diákjainak csak Erika) tangazdasági pincevezető által működtetett Taverna Borászat borai (különösen az Apropó gyöngyözője, amit kóstolva már ott helyben elkezdtem visszasírni a nyarat) abszolút megállták a helyüket a mezőnyben.
 
Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!
 
A Winelovers Summer Party-kban az a különösen jó, hogy mivel nincs egy meghatározott tematika, valamint az egész már csak a kulisszák miatt is a fesztelen örömködésről szól, a szervezők bátran kísérleteznek és nyúlnak ismeretlen, vagy „outsider” pincészetekhez. Igazi kincsekre lelhetünk tehát egy ilyen kóstolón.
 
Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!

Ezeket leszámítva egyébként tényleg nehezen tudnék bármit kiemelni, annyira jó volt az egész rendezvény úgy, ahogy volt.  (De hogy csak még egyet említsek: imádtam a vízre néző lépcsőkön kortyolgatni a pécsi Belward Pincészet cirfandliját, aminek kiemelkedően élénk savai még engem, a „savfetisisztát” is megdöbbentettek.) Úgy láttam, a többi részt vevő is hasonlóan van ezzel, gyakorlatilag minden standot körülálltak, mindenhol jókedvű beszélgetések alakultak ki és elismerő szavak hangzottak el egy-egy korty után. Az pedig mindennél beszédesebb, hogy a vendégsereg többsége a hivatalos zárás után sem igen akart hazamenni.
 
Ez igazán tökéletes lezárása volt a nyárnak!
 
Kedvenceim a kóstolóról

Bognár Pincészet Chardonnay 2019
A változatos borkészítést lehetővé tevő fajta a villányi pincészettől egy rendkívül friss, üde, gyümölcsös iskolázást kapott, bizonyítva, hogy a borvidéken van keresnivalója a fehéreknek. Ropogós savak, letisztult szerkezet, a kortyban citrusokkal és szaftos barackkal. Kár, hogy vége a nyárnak, mert tökéletesen illik az évszkhoz!

Jammertal Red Baron 2016
Csavarzáras, 100%-ban reduktív tétel. A 90% portugieserből és 10% pinot noirból készült bor (kvázi ez a pincészet REDy-je) bár már 4 éves, még mindig gyümölcsösségével hódít, elsősorban piros bogyós gyümölcsöket idéz a korty. A villányi pincészet szakemberei megmutatták, hogy nem csak a vörös nagyágyúk területén mozognak otthonosan.

Tiffán’s Carissiame 2016
Bordeaux-i házasítás, amiben mindhárom fő fajtának (merlo, cabernet sauvignon, cabernet franc) jutott szerep. A villányi pincészet csúcsbora azokban az években, amikor nem készül Grande Selection. Az illatban egyértelműen a másfél éves barrique hordós érlelésből származó füstösség viszi a prímet, a korty viszont kifejezetten gyümölcsös, meggy és feketeszeder fedezhető fel benne. A még nem teljesen beépült tannin miatt kell még neki egy kis idő, hogy valóban a csúcson legyen. Örömmel talalkoznék vele akkor is.
 
Kiállítók: Belward Pincészet (Pécs); Csányi Pincészet (Villány); Garamvári Szőlőbirtok (Balatonboglár); Hilltop (Neszmély); IMO – TIME FOR WINE; In Vino Lidia & Soós István Borászati Szakiskola; Jammertal Borbirtok (Villány); Koch Csaba / VinArt (Hajós-Baja); Pannonhalmi Főapátság (Pannonhalma); PH-Érték: Ács, Hangyál, Herold, Pannonhalmi Főapátság, Pécsinger, Tar (Pannonhalma); Szent Gaál Pincészet (Szekszárd); TaverNa Borászat (Balaton-felvidék); Tiffán's Pincészet (Villány); Tokaj-Hétszőlő (Tokaj); Tokajicum Borház (Tokaj); Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)