A bor vonzásában – így lesz a hobbiból karrier

Borászportál
2018. november 26., 14:40


Van, aki kényszerből, van, aki saját örömére cseréli le a pénzkereső foglalkozását a szenvedélyére. És vannak olyan elhivatott emberek is, akiknek a munkájuk mellett a hobbijuk is nyújt mást, mint élményeket. De vajon milyen szabadidős tevékenységgel lehet egyáltalán pénzt keresni? Érdemes-e belevágni és mi szükséges ahhoz, hogy ne bukjunk bele? Következzen Füle Lídia története, aki teljesen új megvilágításba helyezte a borvacsora fogalmát.
A bor vonzásában – így lesz a hobbiból karrier
A Borkollégiumban találkoztunk először, ahol gyakran összefuthatunk vele, hiszen a munkája mellett szinte minden szabadidejét ott tölti. Rendkívül elszánt és energikus nő, sosem áll meg egy percre sem, mindig pörög, és közben mindig mosolyog. Nem értettem, hogy lehet valakinek ennyi energiája úgy, hogy egész nap dolgozik, majd még a boros projektjeivel is foglalkozik. Nem tudtam elmenni a kérdés mellett, hogy vajon hogyan csinálja, mit kell ahhoz tenni, hogy a hobbid által elindulj a karrier felé vezető úton. Ismerjétek meg Lídia történetét.

Mesélj kicsit magadról, mivel foglalkozol, mivel telnek a napjaid?

Füle Lídia: "Hűséges típusként ugyanannál az amerikai multivállalatnál dolgozok, ahol pályakezdőként elindult a karrierem, ennek immár 14. éve. A munkakörökben, különböző projektekben kipróbálhattam magam, a pénzügy- és számvitel mindig a szeretett munkám volt, soha nem éreztem, hogy kiégnék, unalmas lenne számomra. Mi sem bizonyítja jobban, hogy két éve ezen a területen egy MBA képzésbe is belefogtam, ahol évfolyamelsőként idén diplomáztam. A munkám lehetőséget terem külföldi utazásra is, amit gyakran összekötök nyaralással is, egy-egy borvidék megismerésével, vagy borászat felfedezésével. Legutóbb Olaszországba hívott a kötelesség, és ha már ott jártam, természetesen néhány jó olasz bort is megkóstoltam, helyi borászatokhoz ellátogattam."
 

Hogyan és mikor kerültél először kapcsolatba a borral?

F.L.: "Ez egy érdekes történet, igazából az egész oda vezethető vissza, hogy két évet Angliában éltem, sokat tanultam az angol kultúráról, részleteiben ismertem meg az angol történelmet. Amikor visszatértem Magyarországra, egy hétvége alkalmával ismertem fel, hogy jobban ismerem London, mint Budapest történelmi látnivalóit. Elszégyelltem magam, hogy amíg az angol parlametet háromszor is meglátogattam, addig a magyar parlamentben utoljára osztálykirándulás alkalmával, 12 évesen jártam. Ez a hiányosság indokolta, hogy elvégezzem az OKJ-s idegenevezetői szakképesítést. Itt vendéglátóipari ismeretek tantárgy keretében tétel volt az aszú és a bikavér terítéken, majd további tételekben kellett kifejteni a 22 borvidékünkön elterjedt szőlőfajtákat, terroárt, a borhoz illő ételpárosítást és hogy milyen nemzetiségű turistának melyiket ajánlanánk.  A tételeket megtanultam, de ezeken kívül semmi mást nem tudtam a borokról, a borkészítésről. Elkezdtem egyre többet kóstolni és megcsináltam a WSET alapfokot. Egyszerűen egyre jobban szerettem volna belelátni, belefolyni a szakmába, így mostanra már a Borkollégium felsőfokú tanfolyamának hallgatója is voltam."
 
A bor vonzásában – így lesz a hobbiból karrier

Hogy indult el a borvacsora projekted, mikor volt az első saját vacsorád?

F.L.: "Az “In Vino Lidia” koncepciója egyszerű: nem csak a gyomor, hanem az elme is munkára van fogva. A borestjeim kisebb csoportokban, maximum 16-20 fő részvételével zajlanak. Az asztalt U alakban terítem. Mindenki bemutatukozik, elmondja a kedvenc borát, amiből már én látom, hogy ki milyen jártas Bacchus nedűjének gyártásában, ami szerint még inkább “testreszabom” a mondokámat. Ábrák, térképek, nyomtatott jegyzet, kvíz formájában tanítgatom a vacsoravendégeket. A vendégeim azok a kedves fogyasztók, akiknek ideje, kedve, motivációja nincs, hogy iskolapadba üljön a borokról tanulni, de annyira viszont érdeklődő és igényes fogyasztó, hogy mélyebben megértse hogy mi van a poharában. Nagyon jó érzés, ha másnap felhív a "tanítvány", hogy most vagyok épp egy nagy hipermarket italosztályán, és már tudom, hogy mi az hogy “édes szamorodni” és tudom, hogy mi a különbség az olasz DOC és a francia BdB között.”
 
Ha te is megismernéd Lídiát és úttörő borvacsoráit, akkor november 28-án mindenképp a Városliget Café-ban a helyed, ahol a borok mellé sütőtökös ételeket párosít majd! Vagy vegyél részt december 1-én a 3. Bor Box mérkőzésen, Cegléden.