TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben

Fütő Bea
2013. november 12., 14:11


Summarium - Az Olaszrizling Október sok-sok izgalmas híre és rendezvénye után a hónap utolsó előtti napján pár tucatnyi szerencsés a CEWI-ben gyűlhetett össze, hogy Horkay András nemzetközi borakadémikus (AIWS) vezényletével a WSET-módszer alaposságával vegye sorra a Nagy Olaszrizling Kóstoló TOP 10 közönségkedvenc borát és a borvidékeket, ahonnan azok érkeztek. Komolyak voltak a tételek, de az a cél is, hogy a CEWI többet adjon, mint egy borkóstoló.
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
 
A Nagy Olaszrizling Kóstolón több mint 60 borászat több mint 100 olaszrizlingjét végigkóstolni lehetetlen volt (tisztelet a kivételnek, ha volt a vendégek között ennyire elszánt olaszrizling rajongó), ahogyan a TOP 10 közönségkedvenc bornál sem a sorrend számított, hanem hogy ezúttal a fogyasztók (és nem a szakma) szemezgessenek ki néhány gyöngyszemet.
Ilyen a közízlés
Az este kóstolólistáját átfutva bebizonyosodott, hogy a vendégeknek hasonló az ízlése a borok terén, mint a szakértőknek. A közös pont, hogy nem a laza fröccsborokra, hanem a komplex tételekre buknak. A tízből három tételt egyaránt felvették a toplistákra ők és a korábbi szakmai kóstoló zsűrije is; a Fekete Pince 2009-es Somlói Olaszrizlingjét és a 2HA badacsonyi olaszrizlingjét, a győztes pedig mindkét esetben közfelkiáltással Csetvei Krisztina Kő-Papír-Olló sorozatának Kő tétele, mondhatni ékköve, a 2012-es Nagy-Somlói Olaszrizling lett.
De beválasztotta a közönség a Németh Richárd által az egyik legjobb olaszrizlingnek titulált Laposa Birtok 4 Hegyet, amelynek komplexitását az Olaszrizling.blog.hu szerzője is kiemelte.  És Légli Ottó Banyászóját, ami Gonda György számára újraírtí az olaszrizlingről felépített képet, de ott volt a Káli Kövek Rezeda Válogatása is, amit Bukovics Martin említette az első ötje között. Saját szubjektív Nagy Olaszrizling Kóstoló TOP 10 listámmal pedig volt még egy átfedés, Bott Frigyes 2012-es tétele. /Teljes lista lent./
 
A meglepetés, hogy nincs meglepetés
A CEWI-ben tényleg nem számíthatunk meglepetésre. Horkay András ugyanolyan felkészülten, módszeresen felépített, a termőhelyeket bemutató prezentációval és a borok részletes technikai leírásával, na meg rengeteg háttérinfóval és közvetlen kommenttel készült, mintha épp WSET felsőfokra próbálta volna felkészítni a jelenlévőket. Toronyi Zsuzsa, az iskola másik alapítója szintén olyan bennfentes infókat és magyarázatokat szúrt közbe, amivel lényeges összefüggésekre világított rá. És persze megvolt az interaktivitás is, a borértő vendégek kritikáival együtt.
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
Horkay András AIWS precíz, egyben szorakoztató előadása a CEWI olaszrizling estjén
Az olaszrizlingnél pedig talán minden más szőlőfajtánál jobban jön a rendezett háttér, ahogy én szoktam mondani, az a CEWI – WSET-féle „polcrendszer” vagy koordináta-rendszer, amire a borokat felhelyezve egyértelműen felmérhetjük azok értékeit. Mert az olaszrizling szinte minden borvidéken megtalálható, feldolgozási módszereiben hatalmas a játéktér, az évjáratok tovább színesítik a képet, a hazai stílusok pedig valódi útvesztőt jelentenek és korántsem foglalhatóak össze néhány határozott irányvonalban, mint osztrák szomszédainknál.
Tehát jól döntött, aki élt a lehetőséggel és a szakmai vezetéssel – és mint megtudtam, az októberben indított CEWI-kóstolókon a teltház mindig bizonyítja, hogy nem csak belépőért-korlátlanul-inni, de tudatosan kóstolni és tanulni is szeretünk. Olyannyira, hogy az elsőként meghirdetett Rizling és Zöld Veltelini tematikából egy pótkurzust is be kellett iktatniuk, a november 20-i Kárpát-medencei autochton szőlőfajták kóstolójára pedig érdemes már most jelentkezni. Egy-egy ilyen kóstoló jó kedvcsináló lehet azoknak is, akik épp fontolgatják a WSET alapfokot. (Bár szerintem ezen nem érdemes sokáig gondolkodni.)
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
Telt ház
Néhány érdekes infó az olaszrizlingről:
  • New York államban is van egy kevés olaszrizling, de azért, ha nem is autochton (csak adott országban honos), regionális szőlőfajtának bátran nevezhetjük.
  • Bár a telepítés 1960 és 2010 között 26 000 hektárról 4 583-ra csökkent, az össztelepítéshez képest az olaszrizling aránya nőtt, 13 %-ról 15-16 %-ra.
  • Az olaszrizling magnéziumtartalma, amely sokszor a keserű utóízért is felelős, azért lehet magasabb, mint egy jobb ásványvízé, mert a szőlőfajtának magas a magnézium igénye és a megtartó képessége is.
  • Ahhoz képest, hogy legtöbben a mindennapok boraként gondolunk rá, akár 5-8 év is lehet az eltarthatósági ideje, például Fekete Béla 2009-es borának még legalább 4 évet megszavazott Horkai András.
  • Szlovákiában a zöld veltelini után a második legeltejedtebb szőlőfajta, a szomszédok közül mégis inkább a horvátok kaptak nagyobb hype-ot a nemzetközi borvilágban, miután a Wine Spectator, az USA meghatározó bormagazinjának kollégái 90 pont fölé tették a Vina Belje pincészet graševináit;nagy reménységnek titulálták a horvátokat és ezzel anno rendelések és borturisták elképesztő lavináját indították el.
  • Van olyan borász, aki számára „nem is létezik más fajta”, méghozzá a Csopaki Kódexet kezdeményező elszánt borászok között. Ahogyan van olyan somlói borász is, akinek mára ez a „személyes kedvence”, ahogy Fekete Béla bevallotta a háttéranyag begyűjtését célzó beszélgetés alkalmával, pedig „korábban nem igen foglalkozott vele”.
(További információ a fajtáról itt és itt.)
TOP 10 közönségkedvenc olaszrizling (kóstolási sorrendben)
  • Laposa Birtok 4 Hegy, Badacsony
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
 
  • 2HA 2012, Badacsony – No. 3 a CEWI kurzus résztvevői szerint (Kóstolási jegyzet: az almasavbontás jeleként vajasság, a 6 hónap kishordós érlelés nyomaként sok-sok hordós illat- és ízjegy, de tisztaságával és stílusával, a kajszi és déli gyümölcs áradattal, finom mandulás és határozottan ásványos karakterével, hosszú utóízével nagy tetszést aratott.)
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
.
  • Szent Donát Nagykút 2012, Csopak
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
 
  • Káli Kövek Rezeda Válogatás 2012, Balaton-felvidék
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
 
  • Légli Ottó Banyászó 2011, Balatonboglár (Kóstolási jegyzet: Egyik a tételek közül, amiknél már a Nagy Olaszrizling Kóstolón is leragadtam. Megtetszett a hűvös citrusos-almás karaktere, az intenzitása és lendülete, a diszkréten díszítő ásványosság és fűszeresség. Hosszúnak éreztem és nem bántam, hogy ez bizony keserőmandulás. Sok részlet, elegáns összhatás.)
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
.
  • Csetvei Krisztina Kő 2012, Somló – No. 1 a CEWI kurzus résztvevői szerint (Kóstolási jegyzet: Valóban súlyos, mint a kő; komoly savval, teltséggel és testtel, intenzív és komplex aromákkal [9 hónap kishordós érlelés, battonage]. Olyan mintha lédús gyümölcsbe harapnál és a kis maradék cukor még alá is húzza, hogy kérsz még egy pohárral. Egy bomba és várod, hogy újra robbanjon.)
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
.
  • Bott Frigyes 2012, Muzsla (Kóstolási jegyzet: Szerintem dobogós tétel, és ezzel nem voltam egyedül. Mert érezhető rajta, amit nemrég a VinCE magazinban olvastam tőle: „Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha meg tudná élni minden pillanatát a napnak. A boraimmal is ezt a pozitív üzenetet akarom közvetíteni.” Nekem átjött ebből a frissítően tartalmas borból, az őszibarack mellett vonzó banánnal és ananásszal, háttérben kővel és fával, masszív savszerkezetével és elegáns egyensúlyával.)
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
.
  • Vina Belje Goldberg 2012, Horvátország
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
 
  • Kolonics 2009, Somló
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
 
  • Fekete Béla 2009, Somló – No. 2 a CEWI kurzus résztvevői szerint (Kóstolási jegyzet: Aszalt barackos, virágmézes illat, magas sav és koncentráció, ízben a nektarin és hordófűszer mellett sós köves és fémes egyben, füstösség és maradékcukor színezi tovább a karakterét. Nagyon komoly és hosszú bor.)
TOP 10 olaszrizlingek a CEWI-ben
Köszönjük a fotókat Hehl Szilvinek!
Winelovers borok az olvasás mellé