Érkezik az Egytőről fehérbora

Borászportál
2017. augusztus 19., 08:03


Robog tovább a tavaly indult Egytőről kezdeményezés, melynek keretében budapesti és vidéki borbárok fogtak össze és még közös bort is kiadtak. Ezúttal egy közös borozáson vettünk részt, ahol újabb részletek derültek ki a folytatással kapcsolatban és szó esett a készülő új borokról is.
Érkezik az Egytőről fehérbora
A 0,75 borbár teraszán a Bazilika tövében megrendezett Egytőről borozáson bemutatkoztak a újonnan csatlakozott borbárok és ízelítőt kaptunk arról is, milyen lesz jövőre az első közösen elkészített fehér bor. A kilenc jelenlegi tagból 8 borbár volt jelen, köztük a három új, a pécsi Eleven, a szombathelyi Cuvée és a budapesti Carpe diem.
 
 
Rajtuk kívül a most bekapcsolódó köveskáli Pálffy pincészet is képviseltette magát, ők fogják készíteni ugyanis az Egytőről projekt első fehérborát, ami jövőre kerül a borbárokba. Addig is iránymutatásul megkóstolhattuk az új 2016-os olaszrizlingjüket, ehhez hasonlóan "jól ihatóra, behízelgőre" szeretnék készíteni a jövő évi tételt. Ehhez persze már a borbároknak is lesz egy-két szavuk, hiszen a kezdeményezés értelmében aktívan részt vesznek a munkálatokban. Tavasszal már segítettek a zöldmunkában, ősszel ott lesznek a szüreten, illetve a végén ők fogják kiválasztani, melyik hordókat házasítsák. 
 
"A szekszárdi kékfrankos után a fehérnél is hasonló könnyed, jól értelmezhető stílusban gondolkodtunk, ezért esett a választásunk az olaszrizlingre. Ha pedig olaszrizling, akkor Balaton-felvidék" – mesélte el a döntés hátterét Szabados Erika, az Egytőről ötletgazdája. A pincészet kiválasztásánál pedig fontos volt, hogy  "egy innovatív, fiatalos családi pince legyen, ahol hozzánk hasonlóan maníroktól mentesen gondolkodnak a borokról".
 
Szintén jelen volt a rendezvényen az Egytőről első borát jegyző Sebestyén pince, aki a tavalyi kékfrankos után (amiből a borbárokba eljuttatott 1000 literből már alig van) idén az elképzelések szerint kadarkából készíti a második vörösbort. Ha pedig az amúgy érzékeny szőlővel ez mégsem sikerülne, B-tervként egy könnyű bikavér szerepel a tervekben.
 
Érkezik az Egytőről fehérbora
 
Winelovers borok az olvasás mellé