Olimpiai bajnok ételek várják az Egri Bikavér Ünnep látogatóit

Borászportál
2014. július 07., 09:00


Az Egri borvidék minden jelentős pincészete, csaknem negyven borászat várja a közönséget az Egri Bikavér Ünnepen Egerben, az Érsekkertben július 10. és 13. között – közölte az egri hegybíró szerdán.
Olimpiai bajnok ételek várják az Egri Bikavér Ünnep látogatóit
 
Tarsoly József elmondta, hogy a 18. alkalommal megrendezett fesztiválon a 118-féle minőségi egri borhoz húsz étterem kínál egyedi fogásokat. A négynapos eseményen az egri bikavérek és az egri csillagok mellett a helyi termelők rozé borai is helyet kapnak.

Az egri hegybíró úgy fogalmazott: a rendezvény életében a nagykorúvá válás fontos mérföldkő. Felidézte, hogy immár négy éve az Érsekkert ad otthont az Egri Bikavér Ünnepnek, amely egyedi hangulatot ad a hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiváljának.
 
Tarsoly József kiemelte, hogy a fesztiválon – egy hosszabb távú megállapodás részeként – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakemberei zsűrizik az ételeket. Varga Károly olimpiai és világbajnok mesterszakács, Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács és Barabás Zoltán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke bírálja majd a kínált fogásokat.

„A legjobb étel kiválasztásánál az egyik legfőbb szempont az lesz, hogy az mennyire van szinkronban az egri bikavérrel, illetve az egri csillaggal” – mondta. Az eredményhirdetést szombaton este tartják, amikor megnevezik az Egri Bikavér Ünnep legjobb borát is.

A borgasztronómiai fesztivál kísérőrendezvényei között szombat délután a Gárdonyi Géza Színház előtt traktoros gyorsulási és szépségversenyt tartanak az egri borászok. A zsűriben Torgyán József, Wahorn András és Csernus Imre foglal majd helyet.

Tarsoly József kitért arra, hogy a zenei kínálat kialakítása során a szervezők a műfaji sokszínűségre törekedtek. Fellép a Mystery Gang, Majsai Gábor és a Pénzügyőr Big Band, a Group’N’Swing, a Hungariddim és a közelmúltban ismét Fonogram-díjjal jutalmazott egri Kerekes Band is.

Az Agria Nemzetközi Folkhétvége számos programjának is – a korábbi évekhez hasonlóan – az Egri Bikavér Ünnep ad otthont az Érsekkertben. Szombaton délután pedig, szintén az Érsekkertben az Egri Városi SI bokszolói ökölvívó-csapattalálkozón mérik össze tudásukat az Erdei Zsolt szakmai felügyelete mellett működő Madárfészek Akadémia sportolóival. Naprakész információkat az Egri Bikavér Ünnep honlapján, a www.bikaverunnep.hu oldalon találnak az érdeklődők.
Winelovers borok az olvasás mellé