Becsomagoljuk, megisszuk, megfőzzük - Milyen borokat iszunk karácsonykor?


2022. december 20., 08:46


A Hilltop online felméréséből kiderült, hogy karácsonykor minden második asztalra kerül bor, akár többféle is, ízlés és a menü szerint válogatva. Ilyenkor szívesen fogyasztunk valami különlegesebbet az ünnepi asztal mellett, sőt a borral készült fogásokba is olyat rakunk, amit meg is innánk. Az ajándékba adott bor továbbra is népszerű.
Becsomagoljuk, megisszuk, megfőzzük - Milyen borokat iszunk karácsonykor?
A Hilltop kutatásában a válaszadók fele egyértelműen a bort, 37,5 százaléka pedig a bort és az egyéb italokat vegyesen részesítette előnyben karácsonykor. Mivel szentestén a terített asztalról általában nem hiányozhat a hal, nem csoda, hogy a megkérdezettek 50 százalékának kedvencei ilyenkor a fehér borok, a tudatos borfogyasztás jegyében azonban ugyanennyien készülnek a különféle fogásokhoz illő tételekkel. A többség (62,5%) szerint a különleges alkalom különleges borokat kíván, ezért a szeretet ünnepén szívesen áldoznak rájuk, míg a többiek a jól bevált kedvenceket és féltve őrzött kincseket veszik elő koccintáshoz, ugyanolyan arányban (18,8%). 
 
 
Tudatos bor-étel párosítások
A közízlés változását és a bor gasztronómiai értékének növekedését jól mutatja, hogy ma már a hagyományos ételek mellett az ünneplők 56,2 százalékánál olyan ínyenc fogások is terítékre kerülnek, melyekből nem hiányozhat a bor. A megkérdezettek 25,7 százaléka minőségi bort tesz az ételbe is, 59,4 százalékuk pedig olyat, amit a pohárban is szívesen viszontlátna, és mindössze 10,9 százalék ragaszkodik a recept ajánlásához. A megfelelő bor-étel párosításokat is előtérbe helyező borrajongók a szervírozást sem bízzák a véletlenre: a kérdőívet kitöltők közel kétharmada igazi sommelier-ként viselkedik az ünnepi asztalnál, odafigyelve mind a pohárválasztásra, mind a megfelelő fogyasztási hőmérsékletre.
 
Az ajándékozott ízlése a mérvadó
A bor még mindig népszerű választás, ha ajándékozásról van szó, amiben a válaszadók 97,6 százaléka egyetért. A kérdőív alapján 26,2 százalék kifejezetten az ajándékozott örömét tartja szem előtt, semhogy az árat nézné, és 46 százalék a saját kedvencei közül választ. Ha viszont ismerjük a megajándékozottat, akkor főként – 62,4 százalékban – az ő ízlése a mérvadó. Hogy végül mennyit költünk egy-egy ajándékba szánt palackra, azt 73,8 százalékunk ár-érték arány alapján dönti el. 
 
Akár egy borszaküzletig, ritkábban egy pincészetig is elmegyünk az igaziért, ettől függetlenül sokan (47,6%) még mindig a bevásárlással együtt intézik a bor beszerzését a fa alá. Hogy a jó bornak nem kell a cégér, arra pedig tökéletes bizonyíték, hogy ajándékvásárlás során a válaszadók 64,4 százaléka saját részre is tesz a kosárba, ha rábukkan egy-egy ellenállhatatlan tételre. 
A kutatás a Typeform felületén készült, a Hilltop Neszmély Zrt. Facebook követőinek körében.
 
Ha még hiányzik néhány palackkal az ünnepi asztalról, látogass el a Winelovers Webshopba, ahol 2500 bor közül választhatsz!