A legjobb 5 magyar borász listája 2021-ben

Borászportál
2021. május 07., 06:37


Kiderült, hogy ki az öt legjobb magyar borász a kollégák szerint, vagyis ki a Borászok Borásza idei öt döntőse! Most következik a második körös szavazás, ami után június 4-én azt is megtudhatod, hogy ki lesz a legjobbak legjobbja, vagyis ki lesz a 15. Borászok Borásza!
A legjobb 5 magyar borász listája 2021-ben
A Borászok Borásza díjat gondozó Vinum Praemium alapítvány április elején hozta nyilvánosságra a Kárpát-medence ötven legjobb magyar borászának listáját, amelyet a Borászok Borásza díjat már elnyertek közössége állított össze. Ez az ötven borász a díj jelöltje. A lista kihirdetésével egyidőben természetesen az ötveneket is tájékoztatták, és hivatalosan elindították az elsőkörös szavazást. A díj roppant egyszerű szabályai szerint ugyanis a díjra jelöltek döntenek a végső győztesről egyszerű, de kétfordulós szavazás alapján.
 
 
 
Az első forduló most zárult le, mindenki leadta szavazatát. A voksokat az alapítvány ellenőrizte és összesítette, és ez alapján kialakult az öt fős döntő. Az ötven legjobb magyar borász őket juttatta a döntőbe, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza:
 
A legjobb 5 magyar borász listája 2021-ben
 
A döntős névsor kihirdetésével egyidőben indítják a voksolás második fordulóját. Ebben a körben szintén az ötveneknek van szavazati joguk, de értelemszerűen már csak az öt döntős közül kell választaniuk. Ez tehát a legizgalmasabb időszak, a célegyenesbe érkeztünk, hamarosan megtudjuk, hogy ki lesz az újdonsült Borászok Borásza!
 
A Borászok Borászai azonban nem csak a „kollégák” teljesítményét díjazzák, megválasztják a Borászok Barátját és a Jövő Borászát is.
 
A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Idén a következő személyiségeket jelölték a díjra (abc sorrend): Ambrus Lajos (József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője), Bányai Gábor Botond (borszakíró, a Borigo főszerkesztője), Fiáth Attila (nemzetközi borakadémikus, a Corvinus Egyetem tanára) Kovacsik Tamás (az Aszú Étterem borértő tulajdonosa), Matt Kramer (amerikai borszakíró) és Ripka Gergely (borszakíró, a Táncoló Medve és a Tokaj Guide szerzője).
 
 
A Jövő Borásza Ösztöndíjra borász hallgatók pályázhatnak és többek között 1.000.000 forintot lehet nyerni külföldi szakmai gyakorlatra.
 
A visszaszámlálás elindult, június 4-én kiderül, hogy ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat, hogy ki lesz a Borászok Barátja, és ki lesz a 15. Borászok Borásza!
Winelovers borok az olvasás mellé