Borbírálat élőben - szakírónk a legnagyobb londoni borversenyeken kóstolt

Kielmayer Kristian
2008. április 24., 17:11


Április a borbírálatok hava, legalábbis Londonból úgy tűnik. Ilyenkor rendezik meg az International Wine & Spirit Competitions (IWSC) és az International Wine Challenge (IWC) eseményét. Idén meghívást kaptam mindkettőre.
Borbírálat élőben - szakírónk a legnagyobb londoni borversenyeken kóstolt
 
Mellettem lévő teremben bírálták a magyarokat…
tehát lemaradtam róla az IWSC-nél, hogy magyar borokkal találkozzam, de azért egy listát szereztem arról, milyen magyar borokkal neveztek be. Ám nem akarok ennyire előreszaladni.
Az első és a legfontosabb, hogy minden bor vakon került megkóstolásra, tehát semmiesetre nem szabad és lehet tudni, hogy kinek a terméke. Amit azonban elmondtak illetve leírtak, hogy milyen szőlőfajta, régió és évjárat. Ennyi.
A borokat kóstolópohárban hozzák be, melyenek alján ott van egy regisztrációs szám, ami alapján a szervezők be tudják azonosítani a mintát. (Mégegyszer, ennek kapcsolatáról a bíráknak nem kell tudnia.) Az elnök az első bornál (belövő bor) bemond egy pontszámot, és nagyjából ehez igazodik a későbbeikben a társaság. Mindenkit üdvözlünk tehát a pontok/számok birodalmában. Habár azt el kell mondani, hogy egy rövid leírás szinte minden bírálónál készül, mert ha nagy az eltérés, meg kell beszélni, magyarázni illetve visszakóstolni az adott mintát.
Az IWSC-nél a következő kategóriák léteznek: 50 alatt hibás a bor – anlízisre kell küldeni, 50-65.9 kielégítő, 66-74.9 jó de nem érdemel díjat, 75-79.9 bronz, 80-89.9 ezüst és 90-100 arany. A pontok pedig a következőképpen oszlanak meg az egyes kategóriákban: megjelenés (10), szaglás (20) íz (40) összesített egyensúly (30), ez mindösszesen 100 pont. Amit effektív a bíráknak el kell döntenie, hogy lesz-e érem az adott a borból, és ha igen akkor mennyire "erős" az. A bírák átlagpontszámát veszik, ha nagyon nagy a szórás akkor az elnök kiveheti a legalacsonyabbat és a legmagasabbat, és újrakóstoltathatja a bort, vagyis ismét megvitatásra kerül a téma. Ha valaki nincs kibékülve a borral, akkor új tétel kérhető. Egyértelműen akkor, ha valami hibáról van szó (például dúgós, oxidált, stb.), új tétel kerül vizsgálatra, ezért is küldenek be a borászok akár 4 tételt egyfajta borból.
Én a német/osztrák borokhoz voltam beosztva az első napomon. Nem minden édes bor kap automatikusan aranyat, azért minden bornak nagyon meg kell dolgoznia. Lehet, hogy az asztalon már könnyebb dolga van, de mire édes bor lett belőle minden bizonnyal megszenvedett a borász is érte.
 
Mit közük a magyar boroknak a japán borokhoz?
Igazából nem sok, ezen a napon is csak annyi, hogy a mellettem lévő szobában közösen bírálták őket. Vagyis először a japán borokat bírálták, majd a magyarokat. Ahogy sok versenyen, így itt is a megszokott kóstolási sorrenddel ellenkezőleg kóstolták a borokat: először a vörösöket majd a fehéreket. De igazából mi az, hogy megszokott? Sokan így kóstolják a borokat: vörössel kezdenek, majd úgy térnek át a fehérre. A tannin „harapás” fárasztó művelet, és a friss savak a fehérborokban élénkítő hatással rendelkezhetnek. Ez egy magyarázat lehet erre a kóstolási „rendre”. Pontszámokat nem tudok mondani, és nem is mondhatnék egyébként sem, annyit azonban nem tilos, hogy mi volt a megoszlás, vagyis milyen borokat küldtek be a magyarok.
Illetve azt mondom inkább: mit nem láttok a listán. Kadarkát és Olaszrizlinget hiába keresek. Melyik borvidék nem szerepelt? A balatoni borvidékek (kivéve Balatonboglár), Gyöngyös (Mátrai) és Szekszárd.
Hogy ez mit jelent? Számomra igazából semmit, mert nem hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy díjat nyerjen egy bor (fontos az is, de nem elsőszámú), hanem az, hogy el tudja adni a borász a borát. Az persze lehet, hogy a díjak segítenek ebben, mert befolyásolhatják a fogyasztót.
Hadd éljek a következő példával: a borverseny számomra nem más mint egy iskola.
A diák felkészül a vizsgájára a vizsgaidőszakban - ugyanígy ahogy a bor is  felkészül a megméretésre a birtokon. Majd a diák vizsgázik - meghallgatják vagy megírja a dolgozatot - és a tanárok értékelik őt.  A bort is értékelik a bírák, pontozzák, és díjat is kap a pontokhoz jobb esetben, ahogy a hallgató is megkapja az érdemjegyet. Innen kezdődik azonban csak az igazán, nagy megmérettetés, az ugyanis, hogy mit kezd a hallgató - és a bor - az osztályzattal/díjjal. Mennyit fog érni az a nagyvilágban? Természetes, hogy egy kitűnő díj mindig jó érzés, de nem jelenti minden esetben azt, hogy a diák sikeres is lesz a nagybetűs életben ill. a bor a boltok polcain a vásárlóknál. Hány olyan ember van aki nem végezte el az iskolát vagy éppen nem kapott jó osztályzatot és komoly hírnévre tett szert (persze ennek ellenkezője is igaz). Éppígy: hány olyan bor van, amit sose neveztek be egy versenyre sem, de többezer dollárért/euróért vásárolják meg a palackját (már ha egyáltalán hozzá lehet jutni). Önöknek mi lenne jobb bortermelőként: ha arany érmes a bor vagy ha eladtak mindent magas áron, tiszteséges profittal és már előjegyzés is készült a következő évre?
Ezzel persze nem azt akarom mondani még véletlenül sem, hogy nem lenne fontos a komoly borverseny. Mert igenis fontos, hiszen kell az elismerés és a visszaigazolás egy szakértői csapattól (ahogy a hallgatónak is kell az elismerés a munkájáért), de nem szabad itt abba hagyni a munkát.
És akkor bekeményítünk
Az International Wine Challenge egy kicsi másképpen zajlik. Míg az előző több héten keresztül tart, és átlagban 3 csapat kóstol meg 1-1 témát, addig az IWC 2 hét alatt kóstol le gyakorlatilag mindent. Ez azt jelenti, hogy az első héten megtörténik a szűrés, majd a másodikon az érmek vagy ajánlások kiosztása.
A bírálók ennél a versenynél egy asztalt állnak körbe, és maguk öntik a bort a pohárba, - de persze a bor be van csomagolva egy nem átlátszó Wine & Spirit tasakba, egy számmal ellátva, amivel majd a szervezők azonosítani tudják. Tehát itt sem szabad tudni, hogy ki készítette a bort, de azt, honnan érkezett, a szőlőfajtát és évjáratot, maradékcukor-szintet igen.
Az elnök vezeti a főkóstolási jegyzőkönyvet, ahova az egyes bírák jele bekerül. Mivel az első héten itt csak azt kell eldönteni, hogy a bor kikerül a versenyből (a szuperbírák ezt újra kóstolják, de egyébként akkor búcsuzik a versenytől) vagyis a következöt írjuk be:  "távozik a versenyből" – "ajánlom" – "érmet kap", utóbbi kettő tovább folytatja a versenyt.
A második héten az újabb bírák döntenek a bent maradt borok sorsáról. Tehát két asztal van tele borral a témának megfelelően, és mindenki megkóstol mindent - majd beszámol a végén a tapasztalatairól. Ha egyetértés van, akkor nagyszerű: mindenki boldogan megy a következő asztalhoz, ahol már várja őket az újabb bortéma. De ha nem, akkor meg kell beszélni, újra kell kóstolni és egységes álláspontra kell jutni. Átlagban 2-3 perc van 1 borra, ki lehet számolni: ha 6 órán keresztül történik a kóstolás kisebb szünetekkel - átmenni a másik asztalhoz, megbeszélni az eredményt, stb. - akkor hány bor kerül megkóstolásra 1 nap. Komoly és nehéz munka, de hát valakinek meg kell csinálnia... De tényleg, minden tisztelet azon bírák előtt akik, lelkiismeretesen és legjobb tudásukat adják minden egyes bornál, mert erőt próbáló mutatvány ez.
Számomra mindig jó tanulás, mert sok borhibával találkozik az ember, TCA  (2,4,6-trichloroanisole- "dugós"), redukált (főleg csavarzáraknál fordult elő ahol az oxigénáteresztés mennyisége alacsony), lassú polimerizáció okozta hidgorén szulfid szag, brettanomyces (az élesztő felelős ezért a néha fémes vagy istállós illatért). Habár utóbbi „hiba”, a brett egy érdekes téma: egyesek szerint (magamat is beleértve) kis mennyiségben akár ez az istállószag, gazdasági (mezőgazdasági, állatos) udvar szag lehet kellemes is (Syrah sokszor elkapja, de a Pinotage is)). Ám ha dominál akkor minden gyümölcsöt elfed és az valóban hiba. Volt egy portugál bor a Castello szőlőből (illetve ez volt a domináns fajta), ami nekem nagyon tetszett, de valószínűleg, kizárták mert elmondható rá, hogy leheletnyinél több volt benne a brett, mint amennyi a tisztasághoz kell. De hát egy bor lehet néha piszokos, és éppen ezért autentikus, bár biztos, hogy nem minden fogyasztó ért ezzel egyet. De hát ezért szép a borok világa, mert mindig tud újat és érdekeset mutatni nekünk.
Hogy azért az édes boroknál mennyire fontos a sorrend azt a következő példa mutattja. A két utolsó Rieslanert (Franken/Németország) kóstoltuk, és az egyik 70 g/l míg a másik büszke 340 g/l maradékcukorral mutatkozott be. Ha fordítva kóstoljuk (amit én utána próbaszerűen meg is tettem) a 70 g/l elveszett volna, és akár ki is eshetett volna a versenyből, annyira ütött a Rieslaner Trockenbeerenauslese a 340 g/l-el.
Mi alapján kerül értékelésre egy bor? Ezt a következő esettanulmányokkal próbálom meg szemléltetni.
Ha van elég referenciánk egy adott szőlőről/borról, és arról, mire képes abban az évjáratban és termőhelyen, akkor tudunk viszonyítani, tehát van etalon és várakozással tudunk a bor felé fordulni. De ha nincs, akkor azon kell gondolkozni, hogy ajánlanánk-e a fogyasztóknak,  s ha igen, miért - ha pedig nem, akkor miért nem. Az egyik nap az elnök az én asztalomnál a Római Borakadémia elnöke volt, tehát jól ismerte az itáliai Pinot Grigiokat (Szürkebarát). Az egyik kellemesen virágos, üde savakkal volt megáldva, de nagyon síkított belöle a virágos jelleg a bodza virág mellett. Én átengedtem volna, de az elnök szigorúan, de igazságosan kizárta, mert a kategória Pinot Grigio volt - ez pedig tele volt más fajtával. Az olaszok egyesek szerint egyébként is túl sok Pinot Grigiot készítenek, többet mint, amennyit megtermelnek, ezért nem ritkán összeházasítják az inkább semleges Trebbiano fajtával - és talán mással is.
És akkor jött a Kékfrankos…
...már azt gondoltam itt sem fogok magyar borral találkozni. Volt minden: cseh Chardonnay, fehér Zinfandel (rozé és ráadasul kellemetlenül egyensúly nélküli édes), ausztrál habzó bor... és végre két Kékfrankos. Egyik északról, a másik délről. Kihúztam magam a kollegák előtt, és büszkén mondani kezdtem a történetét,  és hogy mire kell figyelni. Annyit elárulhatok, hogy az egyik kedvenc borvidékem Kékfrankosa ebben a körben nagyon jól szerepelt, de a másik sem volt rossz.