Egy újabb nyomós egészségügyi érv a vörösbor mellett

Borászportál
2018. május 08., 15:50


Sok jótékony egészségügyi hatásáról hallottunk már a bornak, de ezt legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna.
Egy újabb nyomós egészségügyi érv a vörösbor mellett
Azon túl, hogy a jó bor finom és kortyolgatása élmény, szinte naponta tudunk meg valami újat hasznosságáról is. Írtunk már egészségmegőrző és vágyfokozó hatásairól, sőt arról is, hogy a pezsgő az örök fiatalság elixírje. Lassan már a brit tudósoknak és más kutatócsoportoknak nem marad szabad szakterület, ahol nagyot „guríthatnak” a borral kapcsolatos egészségügyi felfedezéseikkel. Spanyol egyetemeknek összefogva azonban még sikerült találniuk egy „niche”-t.
 
 
A Forbes szúrta ki, hogy idén tavasszal jelentkezett több spanyol egyetem a Journal of Agriculture and Food Chemistry hasábjain, hogy beszámoljanak legújabb szenzációs eredményeikről. Nem kevesebbet állítanak, mint hogy a vörösbor jót tesz a fogaknak.
 
Az eddig is ismert volt, hogy bizonyos felszaporodó mikróbák a felelősek a fogínygyulladásért, -vérzésért, és azt is tudták már, hogy az alacsony pH-értékű, tehát savas ételek, italok (ez lenne a bor a maga 4 körüli értékével) nem tesznek jót a fogzománcnak. Most azonban az derült ki – állítják a kutatók –, hogy a vörösbor majdnem olyan hasznos, mint a fogmosás.
 
És természetesen ezért is a vörösborban található antioxidánsok, a polifenolok a felelősek. Amellett, hogy a diabétesz, a rák, az érrendszeri és bizonyos idegi elváltozások bekövetkezésének az esélyét csökkentik, olyan anyagok termelődését segítik elő a szájban, amelyek megakadályozzák a kórokozók megtapadását a fogon és az ínyen.
 
A kísérlet során a szőlőmag, a vörösborból készített kivonat és a vörösbor polifenoljait vetették vizsgálat alá. Ezeket küldték harcba a szájban leginkább előforduló három baktérium (Porphyromonas gingivalis, Fusobacterium nucleatum, Streptococcus mutans) ellen. A tapasztalatok szerint a vörösbor bizonyult a leghatékonyabbnak – tovább növelte a sikerességet, ha probiotikumot is adtak a borhoz.
 
Mindenkinek jó öblögetést!
Winelovers borok az olvasás mellé