Pokoli hőség jöhet júliusban

Borászportál
2014. június 12., 21:53


Vasárnap, június 8-án volt Medárd napja és a népi hiedelem szerint, ha ezen a napon esik, akkor a következő 40 napon hasonló lesz az időjárás. Megfordítva is igaz: ha nem esik, akkor negyven napos szárazság következik.
Pokoli hőség jöhet júliusban
 
Hogyha az elmúlt tíz évet vizsgáljuk, kiderül, hogy 2000 és 2012 között 5 medárdos (esős) júniusunk volt. A megyei növényvédő szolgálat adatai szerint 2001-ben, 2004-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben. Száraz, aszályos június 2000-ben, 2003-ban és 2007-ben volt. Eddig 2003 a szárazság csúcstartója, hiszen egész hónapban csak 6 milliméternyi eső hullott és közben 21 hőségnap volt - írja a Teol.hu.
 
A 2010-es június volt eddig a legcsapadékosabb Tolna megyében, akkor 180 milliméternyi eső hullott, június 18-án például fél óra alatt 45 milliméternyi, jéggel kombinálva. A legszélsőségesebb június pedig 2006-ban volt, a hónap elején csak 10 fok volt, így a fűtést is újraindították, majd olyan meleg lett, hogy a hónap második felében 14 hőségnapot is be lehetett jelölni. Közben 120 milliméter eső hullott, de csak pár nap alatt, összességében ez a június alaposan megviselte az embert.

A kéthetes előrejelzés szerint péntektől hűl le az idő, de még csak pár fokot, majd vasárnaptól már jelentősebben, összességében egy hétig lesz hűvösebb, majd ismét jön a kánikula.

Az előrejelzések szerint július közepén lesz az idei nyár „csúcsa”, 35-40 fokos hőséggel, az augusztus pedig kellemesen meleg lesz, nagyobb hőhullámok nélkül.