Tudjuk, te is rozézol télen!

Borászportál
2017. január 30., 20:00


Az igazi szekszárdiság télen is ugyanolyan élményt nyújt, mint nyáron. Sőt, bizonyos esetekben még annál is többet.
Tudjuk, te is rozézol télen!
A Schieber Pincészetnél az idei tél újdonsággal, meglepetéseket okozó sikerekkel szolgált. Márton-napi borvacsorájukon egy igazi kuriózummal mutatkoztak be vendégeiknek, ami bár akkor még tartályminta volt, mégis nagyot tarolt.
 
„Eddig kevésbé volt jellemző, hogy az ide látogatóknak télen rozét bontunk, de az új Fruska syrah rozé merőben más. Izgalmasabb, tartalmasabb, és finoman fűszeres ízvilágú, bizonyára – a változó fogyasztói szokások mellett – ennek is köszönhető, hogy évszaktól függetlenül népszerű italnak számít” – mesélte Kern Ferenc, a pincészet sommelier-je.

A 100%-ban syrah-ból készült finomság decemberben került a polcokra, ami több szempontból is vonzóbb, mint valaha: az október eleji szüretnek köszönhetően érett, de ropogós, és aromaanyagokban gazdag bor született, a mindössze 0,6 hektáros területről. „2015-ben vörösbort készítettünk a syrah szűzterméséből, de eddig még nem készítettünk belőle rozét. A Miklós-napi országos borverseny nagyaranyérme után aztán sorban jöttek a kollégák a nyertes rozéért, és a szakma elismerése megerősített minket abban, hogy ez jó irány lesz a későbbiekben” – folytatta Ferenc.
 
A provence-i stílusban készült kuriózum nem csak beltartalmában, hanem külsejében is az egyediséget hirdeti: a Fruska syrah rozét üvegdugóval különböztették meg. „Egyáltalán nem csak frissen fogyasztható, jövő nyáron is ugyanilyen lendülettel és zamatossággal gyönyörködtet majd” – tudtuk meg. Az alap szortimentnél magasabbra pozicionált prémium rozénak a gasztronómiában is helye van, egy lusta vasárnapi brunch-on például a füstölt lazac tökéletes partnere lehet.
 

Hamarosan megkóstoljuk ezt az újdonságot! #schieber #syrah #premium #rosé #télenis

Boraszportal.hu (@boraszportal_bormagazin) által közzétett fénykép,

 
És hogy miért pont syrah? "A syrah remekül érzi magát Szekszárdon, a Baranya-völgyben, és akár önállóan, akár házasítva kiválóan használható a borvidéken. Viszont minden esetben az adott évjárat és az alapanyag dönti el, hogy miből készítjük majd a prémium vagy évjáratos rozét, amivel szerintünk mindenképpen érdemes itt foglalkozni. És ez most a syrah-val tökéletesen sikerült" - mondta büszkén dr. Schieber-Horváth Anita, tulajdonos.
Winelovers borok az olvasás mellé