„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”

Pethő Dóra
2021. december 10., 08:00


Neked melyik borvidék jut eszedbe először, ha a hazai nagy vörösborokra gondolsz?
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
Nekem Villány volt az első gondolatom, ehhez talán az is hozzátesz, hogy Villányt, kicsit talán hízelegve is a helyi borászoknak, a magyar Bordeaux-ként is szokták emlegetni, és nem alaptalanul. Villány kimondottan jó adottságokkal rendelkezik, ugyanis magas a napsütéses órák száma, kevés a csapadék, tehát jól érzik magukat a híres vörös fajták, mint a cabernet sauvignon, a cabernet franc, a merlot és a portugieser, de gyönyörű kékfrankost és pinot noir-t is találunk a vidéken. Nem véletlen tehát, hogy a villányi borászok közül többen is képviseltették magukat a méltán elegáns Corinthia Hotelben, ami idén is helyszínéül szolgált a Bordói Nagykóstolónak.

Indul a mustra Villánnyal
Elsőként a Malatinszky Kúria boraival találtam szembe magam. A pincészet 1997-ben nyitotta meg a kapuit, és ettől az évtől kezdve már palackozták is a birtokon termett szőlőből készült borokat. A 30 hektárnyi területen a chardonnay és a cabernet sauvignon mellett, az abszolút főszerepet a cabernet franc kapta, amely a Malatinszky Kúria zászlósborát is adja. Ebből a 2015-ös évjáratot kóstolhattuk meg, mely valóban egy nagyon szép, robosztus bor. Mélybíbor színéhez kellemes fűszeres illat párosul, amit remekül kiegészítenek a fahéjas, csokoládés ízjegyek. Emellett kóstolhattunk még Csabától egy barrique hordós érlelést kapott cabernet savignon-t, szintén a 2015-ös évjáratból. A borban leginkább a feketebogyós ízjegyek és a kellemesen borsos, vaníliás ízvilág mutatkozik meg. Az eddigiek egyébként mind a biobor besorolásba esnek. Érdemes volt megízlelni a 2016-os évjáratú Serena Rubra névre hallgató tételt is, amely egy klasszikus bordói házasítás. Ezen felül tartogatott egy meglepetés tételt is a kóstolóknak a borász, ami nem más, mint egy friss 2020-as szűretlen, natúr bor, amely gyönyörű lilás színben pompázott és frissességéhez híven, roppanó gyümölcsös aromákkal kápráztatta el a kóstolót. Ez volt a Novum Conceptio. 
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
A villányi borvidéken maradva, szintén kiváló borokat kóstolhattunk még Streit-Zagonyi Ferenctől, aki a kóstolón a Dilara névre hallgató portugieser-kékfrankos-merlot cuvee-t ajánlott kezdésként, melyben egy könnyed, buja, ám nagyon tartalmas vörösbort ismerhettünk meg. A málnás ízvilága könnyen rabul ejti a kóstolót, de azt követő lágy fűszeresség és a csokoládés jelleg rögtön magához is láncol. Ezt követte a merlot, majd az Union, amely egy prémium házasítás: a merlot, a cabernet franc és a cabernet savignon egy nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott elegye.
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
 
Villányból érdemes volt még megállni egy kóstolóra a Vinatus Pincénél, akik 2002 óta foglalkoznak szőlészettel, majd 2009-ben szüretelték le első szőlőültetvényüket. Azóta jelentős sikereket értek el boraikkal nemzetközi versenyeken is. Nagy gondot fordítanak a minőségi borok előállítására, fontosnak tartják a terméskorlátozást és a minőségi hordóhasználatot is. A kóstolón a cabernet franc és savignon mellett a Crasus cuvee-t kóstolhattuk, mely a pincészet zászlós bora és egyben az idei Top 100 Bor 20. helyezettje: klasszikus bordói házasítás, kicsit szilvás, dohányos karakterrel. 
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
A villányi sort Maul Zsolt boraival zárnám. Zsolt, azt hiszem, Villány egyik kiemelkedő színfoltja, ami a boraiban is megmutatkozik. Minden bort nagy odafigyeléssel készít, jellemzően magas alkohollal, koncentrált, tömény illatvilággal és karakteres ízvilággal. Ahogyan Zsolt tartja: „A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek. Minden megmutatkozik benne, ami maga az ember. Benne van a szíve, a lelke, megmutatkoznak a vágyai, de még az is, hogy mennyire szerethető.”
 
Nos, a kóstolón elég jó ízelítőt kaphattunk a Maul ízvilágból, ugyanis a borász a csúcsboraival kényeztette a jelenlévőket, kezdve a meggyes, rumos aromákban bővelkedő Dániellel, a Creator névre keresztelt kékfrankossal, melyben a gyümölcsös aromákat nagyon szépen egészítik ki a hordós jegyek. Kóstolhattuk még a Démon névre hallgató syrah-t, amely a maga selymes fényével és kirobbanó fűszerességével varázsolja el a kóstolót, ízében pedig a piros gyümölcsök mellett megjelennek a csokis, vaníliás jegyek is, ezeket fokozatosan a fás jegyek váltják fel. A Lilla, egy
carmenere, egy igazán kivételes fajta, nemcsak Villányban, de hazánkban sem sok borász foglalkozik ezzel a fajtával.
A Maul pincészet Carmenereje egy sötét, bíborvörös tétel, némi lilás fénnyel. Illatában fűszeres, aromagazdag bor, ez már rögtön az első korty után is intenzíven kiérződik. Egy vastag, érett bort ismerhetünk meg, fűszeres, kávés ízjegyekkel, mely vibráló pirosbogyós aromákkal párosul. Lecsengésében a feketebors és az édesfűszerek dominálnak, némi csokoládéval. 
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
A sorban a következő a Hedonista névre keresztelt merlot volt. Mély rubin színével már első ránézésre is elkápráztatja a kóstolót, ha folytatjuk a kóstolást, akkor egy intenzív édes fűszeres illatvilággal találkozunk, melyben a fahéj, a szerecsendió és a kardamom dominál, végül pedig a szilvás, lekváros, aszalt gyümölcsös ízvilágával kerít hatalmába. Az édeskés ízhatást a magas alkohol remekül ellensúlyozza és válik ezáltal egy nagyon kerek és igazán komplex borrá. Ezután egy igazi francia hármas következett, cabernet franc, savignon és merlot házasításaként jött létre a Dávid névre keresztelt cuvée. Illatrában érett málna, szeder és fekete bogyók jellemzik. Ízben először picit hűvös, majd egyre teltebb, erőteljesebb. Fűszeres, egy kis kávéval és szegfűborsos aromával. Rendkívül erős, szilárd savgerinccel és magas alkohollal. Nagyon hosszú lecsengésű, igazán fajsúlyos bor. Utolsó tételként a pincészet legjobban ismert borát kóstolhattuk, a Latort, amely minden évben tisztán cabernet franc-ból készül, és ahogy Zsolt említette, ez az a bor, amelyben személy szerint kiteljesedhet. Sötét, már - már feketébe hajló rubin színű, bíbor széllel. Az illata elsőre is izgalmas, majd egészen magával ragadó. Elsősorban fekete gyümölcsök jellemzik. Az íz tökéletesen követi az illatot. Meggyes, erdei gyümölcsös, avaros, bőrös férfias karakterű bor, érett tanninokkal és kimondottan hosszú lecsengéssel. Ez egy igazán jól érlelhető tétel. 
 
Szekszárd szelíd lankáin
 
Következő pincészetünk megismeréséhez átballagunk a szomszédos borvidékre, és máris Szekszárdon a Prantner Pincénél találjuk magunkat. Ők egy családi pincészet, 20 hektáron gazdálkodnak jelenleg és a kóstolóra a 3 bordói alapbort hozták magukkal. Egy merlot-t, egy cabernet franc és egy cabernet savignon-t kóstolhattunk tőlük a 2018-as évjáratból. A merlot 12 hónapot töltött fahordóban, ezáltal egy kellemes vaníliás íz jellemzi, ami remekül egészíti ki a szőlőből származó érett gyümölcsösséget. Egy kellemes, bársonyos, meleg karakterű bor érzetét kelti. A franc és a savignon 14 hónapot töltöttek új fahordóban, ez a fajtajelleg mellett markánsan megmutatkozik bennük.
 
 
Tolnai tüzesek
Míg Szekszárd a vörös, a Tolnai borvidék inkább a pompás, illatos, üde savú fehér borairól híres, melyek alapját a chardonnay, a tramini, a zöld veltelini, a rajnai rizling és a sauvignon blanc fajták adják. A remek fehérek mellett nagy, mély és komplex vörösöket is megismerhetünk a vidékről, ennek jó példája a Tűzkő Pince Tűzkő domb házasítása, melyet csúcsborukként tartanak számon. Ezt a cabernet franc és merlot házasításából készült tételt azonban csak igazán jó évjáratokban készítik és kizárólag a nevével fémjelzett Tűzkő Dombon szüretelt szőlőből. A 2017-es évjárat egy nagyon harmonikus, jó ivású bort eredményezett. Emellett kóstolhattunk még tőlük Merlot (2017) és Cabernet Franc (2015) bort is. A Franc esetében egy nagyon ízgazdag tercier aromákat mutató bort ismerhettünk meg, ezt a héjon erjesztéssel és a hordós érleléssel érték el. Míg a merlot egy  gyümölcsbomba, kiválóan visszaköszön benne a cseresznye, a ribizli és a málna, amihez egy pici fűszeresség is párosul.
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
 
Sopron áldása
A soproni Winelife Pincészet megmutatta, hogy náluk is kiváló vörösborok készülnek. A pincészetet két barát alapította, akik egy negyedhektáros területen kezdték meg a szőlőművelést, majd szépen apránként gyarapították a birtokot és jutottak el oda, hogy mára már 15 hektáron gazdálkodnak és készítenek a birtokon termett minőségi alapanyagból reduktív és kisfahordós fehér- és vörösborokat. Náluk egy fiatalos, lendületes merlot-t kóstolhattunk, melyben a friss, roppanós piros gyümölcsök domináltak. Aki egy picit fűszeresebb borra vágyik, annak bátran ajánlom a cabernet-merlot 50-50 arányú házasítást, mely még mindig acéltartályos tétel, és szintén a gyümölcsösség dominál benne, de már egy kis fűszerességgel párosítva. Majd végül harmadik tételként egy fahordós cabernet savignont kínáltak, amelyet kizárólag jó évjáratokban készítenek el, tehát egy limitált borról beszélünk. Itt a hordós jegyek mellett jól kiérezhetők a területre jellemző ásványos ízjegyek is. 
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
Egri mérföldkövek
Sopron után az ország másik felébe, Egerbe kalandozunk, ahol a Varsányi Pincészet borai várnak minket. Egy családi pincészetnél járunk, akik 75 hektáron gazdálkodnak és területeik közül is legkiemelkedőbbnek a Szent János völgyet tartják. Boraik közül hoztak egy Bikavért, mely 40%-ban kékfrankos, 20% blauburger, 20% cabernet franc és 20% cabernet savignon. Egy kellemes, gyümölcsös aromákkal rendelkező bor, kis fahordós jegyekkel, de egyáltalán nem uralják el a bort a vaníliás, csokis ízek, ez jó hír lehet azoknak, akik a hagyományos típusú borokat kedvelik. A tisztán savignon boruk már több mint egy évet töltött ászok hordóban, ez az ízvilágában is megmutatkozik. A franc szintén fahordóban érlelt tétel náluk. Mindkét bor kiválóan visszaadja a fajtájának sajátosságait. A tanninok szépen lekerekedtek, a szájban kimondottan hosszan érezhető a csokis, vaníliás ízvilág. Hosszan eltartható, jól érlelhető tételek.
 
 
Szintén Egerből kóstolhattuk meg a Thummerer Pincészet Superior Bikavérjét. Évjáratát tekintve 2016-os, ami borász szemmel nézve egy nagyon kedvező év volt, hiszen a meleg idő hozzájárul ahhoz, hogy a szőlőfajtákat szép savakkal, magas cukorfokkal szüretelhessék. A superior minősítés egy eleve magasabb színvonalat testesít meg, így csak a legkiemelkedőbb évjáratokban készül Superior Bikavér. Összetételét tekintve megjelennek benne Kárpát-medencei és világfajták. Kékfrankos alapon, merlot-t, cabernet franc-t, cabernet sauvignon-t és syrah-t házasítottak. Itt a gyümölcsösség mellett mindenképp a fűszeresség is megemlítendő, kiemelkedik a fűszerek közül is a feketebors, a fahéj és a szegfűszeg. A Rébus névre hallgató cuvée merlot, syrah és cabernet sauvignon házasítása izgalmas élményt nyújt, szépen lekerekedett tanninok és a hosszú lecsengés jellemzik. A VinAgora borversenyen 2021-ben aranyérmet zsebelt be. A szintén VinAgora aranyérmes Cabernet Sauvignon sötét rubin színével már egy komoly bor hatását kelti első ránézésre is. Izében a szeder és áfonya mellett a fűszeresség dominál. 
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 
 
Balatoni harmónia
A Füred-Csopaki borvidék is képviseltette magát a rendezvényen. A borvidék adottságai révén leginkább olyan száraz borokról ismerjük az itteni pincészeteket, mint az olaszrizling, a rajnai rizling vagy a rozé borok, ám a Villa-Gyetvai Pincészet bebizonyította, hogy igenis van keresnivalójuk egy vörösboros rendezvényen is, és bizony vörösekből is kiválót tudnak alkotni. A kóstolósort náluk egy cabernet franc rozé indította. Ez a bor színében a most divatos rosegold színre emlékezetet. Illatában abszolút a virágos jegyek dominálnak, úgymint őszibarack, mandarin, bodza, orchidea. Nem mondanám egy tipikus rozénak, de különlegesnek annál inkább. A rozé egyébként a Zsendülő borcsalád tagja, az olaszrizling, rajnai rizling és a sauvignon blanc borok tartoznak még ide. Ezek a borok tartályos érlelést kaptak, a borász célja a gyümölcsösség hangsúlyozása volt. Friss, üde, roppanós tételek kerülnek ki közülük. A következő két tétel a Panoráma családba tartozik, ezek már hosszabb érlelésen estek át, jellemzően fahordóban, a beltartalmuk is komplexebb. A Két Bordói 50-50 százalékban tartalmaz cabernet franc-t és merlot-t. Egy gyönyörű tűzpiros bort kaptunk a poharunkba meggyes, csokoládés illatjegyekkel, melyhez kóstoláskor még egy kis kakaós és szerecsendiós íz is párosul. A lágyabb, gyümölcsösebb borok kedvelőinek kitűnő választás lehet, de ebben a borban van még potenciál, még néhány évig palackban érlelhető. Végül pedig egy illatában és ízében is intenzív, mély rubin színű merlot-t kóstolhattunk, melyben a szilva, a cseresznye, a vanília és a szegfűszeg érezhető ki leginkább, egy kis csokoládés lecsengéssel a végén. 
 
„A bor az egyik legjobb kifejezője az emberi léleknek”
 







 
Winelovers borok az olvasás mellé