A csendes amerikai - III. rész

Csizmadia Miklós
2012. július 29., 13:48


Kóstolójegyzet - Oregoni bortudósításunk harmadik, egyben záró részéhez érkeztünk. Az előzőekben a Ponzi és a Sokol Blosser borászatokat mutattuk be, most pedig az Archeryt vesszük górcső alá.
A csendes amerikai - III. rész
 
Kattintson ide a cikksorozat I. részéhez. A II. részét innen érheti el.
Archery Summit Winery
Az utolsó borászat ahova benéztünk az Archery Summit Winery volt. Hát nem is tudom, hogy az előző két borászat gyönyörű és szép Pinot-jai után még mit lehetne írnom és hogyan jellemeznem az Archery Summitot de ha azt írnám, hogy úgy éreztem, hogy fél lábbal már be is léptem a mennyországba akkor nagyon közel járnék az igazsághoz. Valószínűleg Harvey Steiman a Wine Spectatorból hasonlóan vélekedett a borászat által készített Pinot-okról, amikor azt írta 2003-ban: „Az Archery Summit kivívta magának az oregoni Pinot Noir készítés Rolls-Royce-a címet”. A borászatnál is azt a közhelynek számító – de talán pont ezért igazak a közhelyek – alapigazságot tekintik a filozófiájuknak, hogy a borkészítés már a szőlőben elkezdődik.
A terméskorlátozás érdekében folyamatosan keresik a legjobb szőlő, talaj és művelési mód kombinációját. Dijoni klónokat használnak (113, 114, 115, 667 és 777).  A dűlőszelektált Pinot-okra koncentrálnak és ezt olyan biztonsággal teszik, hogy nemes egyszerűséggel (szinte) a Pinot-on kívül semmilyen más szőlővel, illetve borral nem foglalkoznak… de hát nekik nem is kell.
 
A főbb birtokok (a teljesség igénye nélkül):
Archery Summit Estate
Az Archery Summit szőlőtőkéi körülölelik a brászatot a Dundee Hills déli részénél. Innen származnak azok a Pinot-ok amelyek folyamatosan Amerika legjobb borai között tartanak számon. A jól kiválasztott klónokkal, a kiemelkedően tehetséges borászok alkalmazásával évről évre az Archery Summit Estate Pinot Noirok különböző díjakat zsebelnek be.
A csendes amerikai - III. rész
 
Birtok adatok:
16 hektár
Telepítés éve: 1994 és 1995
Klónok: 113, 114, 115, 667 Pommard és Wädensweil
Elnevezés: Dundee Hills
Kitettség: Dél
Red Hill Estate
A borászat patriarkális szőlőterületei Dundee északi részén találhatóak, Red Hills Estate-en olyan erős, vitális szőlőket telepítettek el amelyek évtizedek óta kénytelenek megbirkózni a meredek hegyoldallal. Ezek az érett tőkék nagyon jól boldogulnak, sőt kifejezetten jól érzik magukat a köves, ásványi anyagokban gazdag talajban, sűrű sorközzel lettek telepítve. A terület önmagában egy kihívás bárkinek, aki szőlőtermelésre adná a fejét de a borászat szerint megéri a területbe fektetett pénzt, időt és energiát… amit én is csak megerősíteni tudok. A talaj itt valójában kikényszeríti a szőlőből, hogy a lehető legjobbat nyújtsa és ez a kiváló végeredményhez vezet. A szőlő itt friss ugyanakkor férfias és olyan szerkezettel ruházza fel magát amire csak a legnagyobb potenciállal rendelkező borok képesek.
A csendes amerikai - III. rész
 
Birtok adatok:
28 hektár
Telepítés éve: 1977, 1980, 1994 és 1995
Klónok: 113, 114, 115, 667 és 777 Pommard és Wädensweil
Elnevezés: Dundee Hills
Kitettség: Dél
Arcus Estate
A Willamette Valley legöregebb Pinot Noirjai között vannak számon tartva azok a tőkék az Arcus Estate-ben amelyek a legszebben és legszofisztikáltabban fejezik ki a Dundee Hillsre jellemző terroárt. Elhelyezkedése Dundee (városka) fölé magasodó dombok lábánál található, amely úgy néz ki mint egy mély edény. Ez az edény alakzat – meg az, hogy a dűlő alja és teteje között közel 100 méteres szintkülönbség van - eredményezi azt, hogy a helyre jellemző mikroklímán belül találunk egy másik mikroklímát is. A fenti két dologból együttesen következik, hogy a szőlő csodálatos ízvilággal rendelkezik, innentől már minden csak a borász művészeti érzékén múlik, hogy mit tud kihozni belőlük.
A csendes amerikai - III. rész
 
Birtok adatok:
41 hektár
Telepítés éve: 1973, 1988, 1990 és 1996
Klónok: 113, 114, 115, 667 és 777 Pommard és Wädensweil
Elnevezés: Dundee Hills
Kitettség: Dél, Dél-Nyugat, Dél-Kelet, Kelet és Nyugat
Kicsit megkésve, éppen délután négyre (azaz pont zárásra) érkeztünk a borászathoz, ennek ellenére nagyon szívélyesen és kedvesen tessékelt be minket Wesley Cook és Art Tierce akik a kóstolást tartották.
Premier Cuvée Pinot Noir 2009: Színét tekintve mély gránátvörös, a málna, a cseresznye és az édeskömény illatok olyan erővel törnek elő, mint Dzsinni a palackból 1000 év szunya után. Az első illatorgia rúgás után felfedeztem még némi erdős avar, ázott kő és orgona jegyeket. A szájpadlásomon fekete áfonya keveredett egy kis ibolyával. A szájban a bor behízelgő, ugyanakkor a jól kiegyensúlyozott savassága vibrálóvá és élettel telivé varázsolja. Lecsengése hosszú, a cseresznye megint előjön, de itt már étcsokoládéval párosul. Megfelelő tárolás mellett 5-8 évig minden gond nélkül fogyasztható. Kézi szüretelés, csak úgy mint az erjesztésre való válogatás, ami hordóban (13%) illetve koracél tartályban (87%) is történt. 91 pont Wine Enthusiast. Ára: 48 USD (~11328 Ft)
Looney Vineyard Pinot Noir 2009: Érettszeder, vérnarancs, csipkebogyó és a mindent maga mögé utasító fekete ribizli. A szájpadlást citronella (lemon grass), szegfűszeg, málna és egy kis dió pompás hullámai nyaldossák. Érett szilvaszósszal zárul a korty. Erre a borra kevés azt mondani, hogy nagyon egyensúlyban van. Nem, ebben a borban az ízek, és illatok olyan értékben egészítették ki egymást, hogy ez a bor maga volt a megtestesült Yin és Yang. Ha egy hétig ültem volna felette és gondolkoztam volna, akkor sem tudtam volna azt mondani, hogy ebből az aromából egy nagyon picit mintha sok lenne, abból az ízvilágból pedig markánsabban is megjelenhetett volna ez és az… 2009. szeptember 17-én és október 6-án volt a kézzel történő szüret, illetve válogatás. Az erjesztés koracél tartályokban ment végbe. A bor potenciálját három és hét év közé teszi a borászat. 93 pont  Wine Enthusiasttól | Editors' Choice és szintén 93 pont Wine Spectatortól Ára: 80 USD (~18880 Ft)
Archery Summit Estate Pinot Noir 2007: Egy olyan erdőbe léptem be ahol a bergamotra, csillagánizsra, szantálfára emlékeztető illatok törtek elő és persze a szeder sem maradhatott el. Az erdőt lassan elhagyva betértek egy cukrászdába, ahol a marcipán, a kandírozott citrusfélék, a kakaó és fahéj illata és ízvilága ölelt körül. A szájpadlást elérve az ízek megkomolyodnak de a bor megőrzi vibráló vidámságát. A tanninok selymes bársonyossággal rendelkeznek amelyek hosszan élvezhető kellemes utóízt biztosítanak a bornak. Végezetül pedig újra elértem azt az erdőt ahonnan elindultam, ugyanazokkal hosszan tartó íz és aroma benyomásokkal, amiket a kezdetkor tapasztaltam. 91 pont Robert Parker's The Wine Advocate, October, 2009. Ára: 65 USD (~15340 Ft)
Az Archery Summit Winery szortimentje:
Vireton Rosé 2011
Premier Cuvée Pinot Noir 2010
Renegade Ridge Pinot Noir 2010
Arcus Estate Pinot Noir 2010
Archery Summit Estate Pinot Noir 2009
Premier Cuvée Pinot Noir 2009
Looney Vineyard Pinot Noir 2009
Red Hills Estate Pinot Noir 2009
Arcus Estate Pinot Noir 2009
Red Hills Estate Pinot Noir 2007
Archery Summit Estate Pinot Noir 2007
Arcus Estate Pinot Noir 2007
A csendes amerikai - III. rész
Bortudósítónk, Csizmadia Miklós (középen) az Archery képviselőivel
Gyakorlatilag még most is nagyon nehéz elhinnem, hogy ezeket a Pinot-kat tényleg sikerült megkóstolnom. Valahogy úgy érzem, hogy a világ Pinot-jainak nagy futóversenyén a célegyenesbe beforduló első versenyző döbbenten veszi észre, hogy a célszalag már át van szakítva és az oregoni Pinot Noir egy karosszékben ülve, keresztbetett lábbal, enyhe mosollyal az arcán néz vissza a beérkező többi Pinot versenyzőre. Ő neki sikerült úgy megelőznie a legjobbakat, hogy a többi versenyező azt sem tudta, hogy az oregoni Pinot elindult ezen a megmérettetésen.
Winelovers borok az olvasás mellé