A nagy syrah kérdés

Csizmadia Miklós
2014. május 16., 10:39


Az örökzöld kérdés: érdemes-e nekünk világfajtákkal foglalkozni, hiszen azok nem véletlenül alakultak ki ott és amikor kialakultak. Na jó, a kivétel erősíti a szabályt és már zenghetjük is kórusban a villányi cabernet franc esetét amire még a franciák is felkapják a fejüket. De mi újság a syrah esetében?
A nagy syrah kérdés
 
A nagy syrah kérdés
Ugyanakkor az is biztos, hogy a syrah-t körülvevő kérdőjelet a Borjournak sikerült felkiáltójellé konvertálnia a Kheiron Café és Étterem labirintusában a Syrah Mánia nevű rendezvényükön.  
A syrah-t a meg- és kiismerhetetlenség mítosza lengi körül. Kezdjük mindjárt a nevével. Ha azt mondjuk, hogy syrah (Franciaországban), akkor gyorsan azt is hozzá kell tenni: vagy shiraz (Ausztráliában). Mint ha mi sem lennénk biztosak abban, hogy miről is akarunk beszélni. Ugyan az elnevezés sorrendje megfordulhat, de akkor is ez a két elnevezés kéz a kézben jár egymással. Körülbelül úgy, mint a nagykörúton csilingelő sárga vasaló, amit csak négyeshatosnak hívunk.
Nagyon úgy néz ki, hogy a syrah-siraz nem elégszik meg egy névvel. És ezt a kettősségét a világ is elfogadta. Szó nélkül.
Azt hiszem, hogy Magyarországon a Syrah még mindig a meg nem értett zseni szerepét tölti be. Általánosságban nem igazán tudjuk értékelni és hova tenni. Mindazonáltal még megosztó bor is. Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint az, hogy a fajta a villányi nagy öregek (az ötből) egyikének a kedvenc szőlőfajtája, ugyanakkor a felesége ki nem állhatja. Pedig biztos, hogy ő is kóstolta már nem egyszer. És azért voltak kiemelkedő évjáratok is.
 
Szerencsére a Borjour eseményeken csak syrah fanatikusokat lehetett látni vagy olyan embereket, akiket a kóstoló végére ez a fajta teljes mértékben magához láncolt. A szervezők a labirintus négy, különböző pontjára kihelyezett asztalokat terheltek roskadásig syrah-kal. Egész pontosan 46 palackkal kellet farkasszemet néznünk. A borvidékek a telesség igénye nélkül: Eger, Zala, Mór, Mátra, Badacsony, Szekszárd, Sopron, Villány. Hogy ne essünk teljesen önkívületbe a látványtól és ne csússzon ki a lábunk alól a talaj az első asztalon lévő borok kóstolása után a Borjour nagyon ügyesen egy interaktív játékkal lepett meg minket. A játék lényege nagyon egyszerű volt - de hát a legjobb ötletek mindig egyszerűek - az összes bort kellett pontozni 1-től 3-ig. Nem lehetett félrebeszélni, vagyis félrepontozni. Itt nem fordulhatott elő, hogy a bíráló politikai (in)korrektségből nem ad arany/ezüst/bronzérmet, mert az ezüst/bronzéremnek (az oklevelet most felejtsük el) kijáró legmagasabb pontszámot adja. Tehát itt mindenki vérprofi borbírálónak érezhette magát. Azért mert mindenki az is volt. A jelenlévők mindegyike el tudta dönteni, hogy: nem „ízlett” neki a bor (1), nem tudja eldönteni, hogy ízlett-e bor/tehát nem ízlett (2) és „hát ez tényleg nagyon jó volt” (3).  
Nyilvánvalóan minden borásznak a saját gyereke, illetve a syrah-ja a legkedvesebb, de egy nem reprezentatív, gyors közvélemény kutatás után kiderült, hogy a legszebb borok Egerből, Sopronból, Szekszárdról és Villányról kerültek ki.
A Gróf Buttler Borászat 2011-es tétele már önmagában is figyelemre méltó volt fekete szeder, fekete szilva és föld illatával, amit csak a négyzetre emelt az utána következő syrah-ja 2007-ből.
A nagy syrah kérdés
Szekszárdról kiemelkedő volt a Takler Pincészet Syrah Reserve 2011-es bora, elegáns, mindent betöltő keleti fűszerek illata és meleg bája. Nem tudom, hogy itt a bor vagy a borász akart a tökéletességre törekedni, de azt hiszem, hogy egyiknek sem volt túl nehéz dolga a másikkal.
Kisjakabfalváról a Jackfall 2011-es Syrah-ja a teljességet és vastagságot testesítette meg, úgy hogy nem nehezedett ránk. Itt is buja fűszerek illatorgiája szippantott be minket miközben egy fekete bogyós gyümölcsökön landoltunk.
Magyarországon kétségkívül nem tudjuk mindegyik syrah-ra rásütni azt a bélyeget, hogy a syrah-ság minden fajtajellegét magán hordozná. Dicséretes próbálkozások ugyan vannak vitatható eredménnyel. Éppen ezért egy-egy kiemelkedő minőségű borra a fajtából kikerekedő szemekkel rácsodálkozunk. Szerencsére ezen az estén szép számban voltak ilyenek.
Winelovers borok az olvasás mellé