Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk

Dr Harsányi Dávid
2013. szeptember 16., 14:45


Főzdefeszt summarium - 2013 talán utolsó igazi nyári hétvégéjén, szeptember 6-8. között rendezték a VI. Főzdefesztet, az „első magyar kézműves sörfesztivált”. A józsefvárosi Palotanegyed hangulatos terein és utcáin ismerkedtünk a jobbnál jobb hazai sörkülönlegességekkel.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
 
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Mikszáth tér
Főzdefeszt
Az évente kétszer megrendezett Főzdefeszt őszi eseménye már a hatodik volt a sorban. Ennek megfelelően viszonylag kiforrott koncepcióval találkoztunk, ami azonban – a kiállítóknak, a helyszínnek, és minden bizonnyal a szervezőknek köszönhetően – megőrizte közvetlenségét, ha úgy tetszik „báját”. Itt a belépés is ingyenes volt, ami ezt a koncepciót erősítette.
A számtalan boros rendezvény mellett csak most kezdenek felsorakozni a sörös fesztiválok, azonban a sörkultúra fejlődésével egyre több rendezvénnyel találkozhatunk. Az idei és a tavalyi Budavári Sörfesztiválról már beszámoltunk, úgyhogy nagy izgalommal indultunk az „eredeti” sörfesztre.
 
Kifejezetten kellemes hangulat fogadott szombaton 3 óra körül, amikor megérkeztünk az eseményre. A hely atmoszférája rögtön magával ragadott, a kis terek és sétálóutcák kifejezetten kellemes hangulatot árasztottak. A nyílt terekhez szokott fesztiválozó énünk itt megérezhette azt a barátságos légkört, ami ugyancsak passzolt a házi sörökhöz. 19:00 óra körül pedig – amikor feltöltődve távoztunk – már viszonylag sűrű volt a tömeg, de azért továbbra is lehetett közlekedni.
Sikerült a szervezőkkel is néhány szót váltani. Az jól látszott, hogy a sör szívügyük, elkötelezettek a hazai főzdék iránt. Jól ismerik a söröket és sörmestereket, nekünk is ajánlottak több izgalmas tételt. (Érdemes megnézni a honlapot is, ahol a komlóhasználat részleteibe is bepillantást nyerhetünk – amellett persze, hogy leírást kaphatunk számos izgalmas nedűről.) A legérdekesebb információ talán az volt, hogy a fesztivál jelentős fennakadást okoz az országos kézműves sörellátásban ezen időszakban!
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Egy szombat délutáni hangulatkép a VI. Főzdefesztről
Környezet
Érkezésünkkor már kellemes atmoszféra fogadott: nem volt se üres, se zsúfolt a helyszín. A Szabó Ervin tér, a Reviczky utca, a Mikszáth Kálmán tér, a Krúdy Gyula utca által kijelölt terület, az öreg házak, a bódék kissé nosztalgikus érzést keltettek.
41 stand bőségesnek mondható, és hangulatos volt az is, hogy a faházak mellett néhány sörfőzde beköltözött a helyi éttermek, pubok udvarára. A standok többségbe természetesen a hazai főzdék költöztek be, de a szervezők lehetőséget biztosítottak más nemzetek kínálatának is (Czech-in, Belga sörök háza, Angol sörök háza). A borász körökben valószínűleg kevéssé ismert gerilla sörfőzők az Élesztő standján mutatták be nedűiket. (Ők – szerencsére – egyre többen vannak, és miután saját helyük nincs, nagyobb főzdékben készítik el sörüket.) Emellett „gyűjtőhely” volt a Múzeum kertben kialakított Best of Főzdefeszt terület is. Az ételstandokat például az EZ sajt, a Zing Burger és a Szarvaskolbász képviselte.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Fuller's London Pride
Kóstolás
A könnyen áttekinthető helyszín ellenére hasznosnak találtuk az ingyenes térképet, amely hátoldalán a 120 kóstolható sör volt felsorolva (igaz, ezek egy része nem csapból, hanem üvegből folyt). Ez egyben szavazólapként funkcionált, de a kóstolt sörök bejelölésére is kiválónak bizonyult.
Poharas standot nem láttunk, viszont minden bódénál lehetett műanyag pohárba kérni a sört. Ez egyben rugalmasságot is adott a kóstolásnak, lehetőség volt például akár 6 tételt is kikérni, és igény szerint visszakóstolni. Persze azért azt sajnáltuk, hogy néhány helyen nem volt átlátszó pohár, így a sör színét nehéz volt megállapítani. A sör esetében a fogyasztók részéről valószínűleg nem elvárás az üveg korsó, de azért borozáshoz szokott látogatóként elhatároztuk, hogy legközelebb viszünk egy sörös poharat magunkkal.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Vakkóstoló sörökkel
Miután a sörkóstolás is hasonló a borokéhoz (lásd korábbi cikkünket), így elszántan vágtunk neki az italok tesztelésének. A különleges söröknek azért megkérték az árát, de ne felejtsük el, hogy a rendezvény látogatása ingyenes volt. Szerencsére nem csak korsóval, hanem pohárral (2, vagy 3 decivel) is lehetett kérni az italokból, sőt több helyen kóstoló mennyiséget is szívesen adtak. A fesztivál honlapja bőséges, hozzáértő, sőt bennfentes leírással szolgált néhány sörről, amiből sok háttér-információt megtudhattunk.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Munkában...
Sörök
Számunkra a legnagyobb felfedezés talán a Legenda Sörfőzde volt. A 8 csapoltból 6 tételt kóstoltunk, és állíthatjuk, ezek jobbnál jobbak voltak. Az intenzív illat és ízvilág, a gazdag, összetett aromák voltak jellemzőek. A sörrel ismerkedőknek bátran ajánljuk ezeket, hiszen a kesernye szépen belesimult a többi ízjegybe. Végül a Joker (6,5%) nevű nedűt hoztuk ki „győztesnek”, amelyiket illat- és ízbombaként jellemezhetünk. Egy koncentrált, gyümölcsös vörös színű sörről beszélünk, harmonikus kesernyével. Emellett érdemes megemlíteni a világosak közül a Dieselt (4,8%), amely a felső erjesztésnek köszönhetően igen komplex, tartalmas volt, valamint a Zöld Királyt (4,8%), amelyet így jellemez a honlap: „ a Pale Ale sört Maris Otter malátából főzi, amit eddig csak a legválogatósabb angol sörfőzők használtak”. A James’ Brown (4,5%) egy barna, gyümölcsös, könnyed, mégis összetett sör volt, amely kávés, karamellás ízvilága hosszú utóízében is megmarad. A 8,2%-os Black Jack már egy sűrűbb IPA, melyben 4 féle komló adja a különlegességet.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Reviczky utca
Már korábban is kóstoltunk a Zip’s-től, akik most is remek sorral érkeztek. Egyik kedvencünk továbbra is a Saison (7%!), amely spontán erjesztésű, komplex, gyümölcsös sör volt. Érdekessége a búzasör jelleg, amely a korty végén már inkább emlékeztetett a világos sörökre. Íze hosszan megmaradt a szánkban, mint a honlapról megtudtuk, a klasszikus East Kent Golding komlóval fűszerezték. Emellett a többi tétel is igen jól sikerült. „Vastagsága”, komplexitása mellett mindegyiknek volt egy kis, az átlagtól eltérő gyümölcsös jegye, így az Oktoberfest (5,5%) részben érett körte, a Weissbier (4,5%) grapefruit, vagy pomeló, az Imperial Stout pedig (aszalt) szilva aromákat villantott fel.
A Bors Sörfőzdétől a korábban megismert, és megkedvelt Little John helyett most Tuck Barát dubbel vörös söre nyerte el a tetszésünket. Már a 7,5-ös alkohol, a vastag kemény hab is sejteti komplexitását. A gazdag gyümölcsös (piros bogyós) illat mellett az édes és a keserű ízek szép harmóniában voltak.
A Kissler Sörfőzde remek gyümölcsös, karamellás, kávés barna söre mellett (Holló) megmutatta Fito fantázianevű félbarna sörét, amelybe homoktövist és friss bazsalikomot tett, illetve Feketeberkenyés sörét, amelybe még csipkebogyó és lestyán került. Szokatlansága miatt a kalandra vágyóknak ajánlható. A legbizarrabb sör címet a Békésszentandrási Sörfőzde Kék Szilvás Söre érdemelte ki nálunk, amelyet vad otelló szőlő héjával festettek zöldeskékre, és intenzív szilvás illat és íz jellemezte.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Szabó Ervin tér
Folyt. köv.
Sajnos nem lehetett az összes főzdét letesztelni, de a 30 kóstolt tétel minden bizonnyal jó metszetet adott a kínálatról. A legtöbb sör gazdag, telt volt, messze túlmutatva a bolti szortimenten. Szerencsére egyre másra nyílnak a kézműves söröket csapoló helyek, némelyik kifejezetten impozáns választékkal, úgyhogy itt is folytatható az ismerkedés.
Míg a Budavári Sörfesztiválon többségben van a nagy sörgyárak kínálata, a Főzdefeszt inkább a közvetlen, családi hangulatot képviseli, a hazai serfőzdéket vonultatja fel. Nyilván mindenki saját belátása szerint dönt, de az biztos, hogy egyszer érdemes ellátogatni a Főzdefesztre.
Ezt jól kifőzték! - A VI. Főzdefeszten jártunk
Akár egy jó kávé, pedig sör ez is
Azt érzékeljük, hogy a sörös társadalom is öntudatára ébredt. Ahogy a kis borászatokat kezdi megismerni a nagyközönség, úgy a kis sörfőzdék is egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek – többek között a fesztiváloknak köszönhetően. És ez így van jól, köszönjük a szervezőknek!
Winelovers borok az olvasás mellé