Árvay Angelika kapta a JuniWine díjat

Fütő Bea
2012. szeptember 04., 11:04


Édesem - Árvay Angelika, a Junibor Egyesület elnöke vehette át hétvégén azt a díjat, melyet a fiatal borászok adnak egymásnak minden évben. Az Édesem sárgamuskotállyal kiérdemelt Juniwine elismerés mellé idén egy külföldi kiállítói standon való bemutatkozási lehetőség is jár a HITA jóvoltából.
Árvay Angelika kapta a JuniWine díjat
 
A Junibor pre-szüreti mulatságán idén nagyon sok újítással találkozhattak a piknikezők, akik Etyekre látogattak, hogy a nyár utolsó hétvégéjét fiatal borászok között töltsék. De hiába a sok nyitott pince, a lecsó bográcsok és a borkóstolók, a legüdítőbb színfoltot a Rókusfalvy Terasz udvarán felállított meglepetés stand képviselte. Fő vonzereje az volt, hogy a chardonnay, a cserszegi fűszeres, vagy épp a pinot noir most új formában került kóstolásra. Pohár helyett papírtányérban vagy tölcsérben kérhettük; kiderült, hogy szőlőfagylalt (!) formájában fantasztikusan finom, de az 5. Junibor Kóstoló tételei szintén kiharcolták maguknak a figyelmet.
 
A három órás kóstoló még akkor is rövidnek tűnt, ha csak két-két tétellel vonultak fel a fiatal tehetségek. A fehérek közül például Demeter Endre bora, a Délceg adta az ívet, Bandinak azonban a tavalyi díj után nem sok esélye volt, hogy újra átvegye a JuniWine elismerést. Szerencsére mégis győztesnek érezhette magát, miután Árvay Angelika örökölte meg tőle a díjat, így az a „vagány” Mádi Körben maradt!
Angelika, a juniborászok elnöke Édesem sárgamuskotályával gyűjtötte be a szavazatokat (a bor száraz megfelelője is kiemelkedő volt), ráadásként pedig a Nemzeti Külgazdasági Hivatal felajánlását. Mautner Márk, a HITA képviselője azt is elárulta, hogy a kedves győztes maga választhatja majd ki, melyik eseményre kíséri el a hivatalt, hogy borát személyesen mutassa be kiállítói standjukon. Többek között  Amszterdam, a skandináv országok, vagy épp Hongkong szerepelnek a jövő évi útitervben.
És mivel Angelika ötletei között elég merész célpontok szerepeltek, mint Új-Zéland vagy Argentína, várhatóan egy távoli, egzotikus országot választ majd, hogy újabb pozitív visszajelzéseket gyűjtsön be Tokajnak.
És ha már vagányság, akkor hatalmas buli. A borásztehetségek a Rókusfalvy Teraszon mára igazán otthon érzik magukat, így ismét előbújtak a pult mögül és Hernyák Tomival az élen tánctudásukkal is szórakoztatták vendégeiket. A DiVino pedig türelmesen mérte a bort a poharakba és lazította tovább a hangulatot, hogy gond nélkül vészeljük át a nyárbúcsúztatást.
Rókusfalvy Pállal az etyeki boros rendezvények sorsáról is beszélgettünk. Az interjú ide kattintva érhető el.
Winelovers borok az olvasás mellé