Mi az, hogy borszakértő?

Borászportál
2018. január 17., 14:00


A Borkollégium immár 25 éve a hazai borszakértő képzés meghatározó szereplője. A borismereti kurzusok és tanfolyamok egészen az első lépésektől végigvezetik a borok világa iránt érdeklődőket akár a nemzetközi porondon is elismert borszakértői szintig.
Mi az, hogy borszakértő?
A mindig jó hangulat mellett kiemelt jelentőséget kap a tudásközpontú oktatás. A Borkollégium előadói tapasztalt szakemberek, akik tudásuk legjavát adják át - mindezt igényes, professzionális környezetben. Az elméleti ismereteken túl a tanfolyamok során kiemelt szerepet kap a kóstolás: a borok száma mellett azok változatossága és minősége is egyedülállónak tekinthető. 

Kinek szólnak a képzések?

Mindenkinek. A borokkal még csak ismerkedők körében rendkívül népszerű az Ízelítő kurzus, ahol két óra alatt négy bor segítségével kapnak betekintést a borbarátok a kóstolás elméletébe és gyakorlatába. Ez a villámkurzus az Etyeki Pikniken is rendre telt házat vonz, az idei évben pedig a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben az OMÉK-on is nagy sikerrel futott öt napon keresztül, napi négy alkalommal.

A következő lépcsőt a Bevezetés a borkóstolásba nevet viselő egynapos tanfolyam jelenti. Itt már szó esik a szőlészet és borászat alapkérdéseiről valamint az étel-bor párosítás elveiről is. A nap folyamán megkóstolt 12 bor a stílusok között is eligazítja a résztvevőket.
 

Bár a borismereti előadások, kurzusok egymásra épülnek, de megfelelő felkészüléssel nem feltétlenül szükséges az alapoknál kezdeni, főleg, ha valakinek már van “boros múltja”. Az Alap-, Közép- és Felsőfokú tanfolyamokon a Borkollégium saját fejlesztésű tananyaga és számos hazai, valamint külföldi bor közös kóstolása és elemzése támogatja a tudás elmélyítését. A világ szőlőfajtáit, borvidékeit, borstílusait egyre magasabb szinten bemutató kurzusok intenzív, egész napos elfoglaltságot jelentő formában, valamint esti időpontokban egyaránt elérhetőek, így mindenki a saját időbeosztásának leginkább megfelelő módozatot választhatja. (A tanfolyamok vizsgával záródnak; a kurzus sikeres elvégzését igazoló okleveleket a szakmában szívesen fogadják, de a Borkollégium örömmel várja a tanulni vágyó, szakmán kívüli borkedvelőket is.)

A WSET tanfolyamok - bár a közép- és felsőfok esetében az elsajátítandó készségek és ismeretek megegyeznek a Borkollégium saját kurzusaival - elsősorban azoknak ajánlhatók, akiknek fontos a bor- és párlatismereti tudás angol nyelven is, hiszen a vizsga angolul zajlik, a tananyagot, a vizsgafeladatokat és az okleveleket is a londoni WSET központ biztosítja. A Borkollégium számos WSET tanfolyamot végzett hallgatója dolgozik külföldön elismert éttermekben, óceánjárókon sommelier-ként. 
 
Mi az, hogy borszakértő?
Fotó forrása: floridawineacademy.com

Na de mi az a WSET?

Ma már nincs a boros szakmában talán senki, aki ne ismerné a bűvös négy betűt: WSET, azaz Wine and Spirit Education Trust. Az 1969-ben alapított, londoni székhelyű képzési intézmény ma már 70 országban közel 700 akkreditált oktatási helyen kínálja borismereti kurzusait világszerte. A borszakértő képzésben etalonnak számító WSET tanfolyamokon a legutóbbi tanévben több mint 85 000 tettek vizsgát a kezdő borkedvelőktől a profi szakemberekig.
 
A WSET programjait a Borkollégium Magyarországon elsőként kínálta: 2016-ig közép- és felsőfokon, és ma már alapfokon is lehet vizsgázni. A WSET rendszeresen ellenőrzi akkreditált oktatási központjainak működését, így garantálva a magas színvonalat. A Level 3 (felsőfok) - sikeres idegen nyelvű vizsga esetén - a 4. szint, azaz a diplomakurzus előszobája. A diplomakurzus hazánkban nem elérhető; a tudásra szomjazók Európa számos képzési központja közül választhatnak. Hazánkban mintegy 30 szakember viselheti a 4. szint sikeres elvégzését DipWSET címet. 

Friss hírek az Osztrák Borakadémia háza tájáról

„A Borkollégium, mint Magyarország első borismeretet oktató felnőttképzési intézménye a kezdetektől kitűnő viszonyt ápol a kontinens legnagyobb hasonló iskolájával, a ruszti székhelyű Osztrák Borakadémiával (Weinakademie Österreich). Amióta 2011-ben elindították az első angol nyelvű WSET L4 diplomakurzust, a magyar érdeklődőknek nem kell Londonig utazni a naprakész ismeretekért, a tudásért. A diploma lehetőségét egyébként már 1993 óta kínálta ez az iskola német nyelven. Londonban azonban úgy határoztak, hogy 2018-tól a német nyelvű diplomakurzus megszűnik” – avatott be Sánta Zoltán, a Borkollégium vezető oktatója.
 
Mi az, hogy borszakértő?
 
A rusztiak ennek megfelelően újragondolták a képzés szerkezetét. 2018-tól immáron három különböző angol nyelvű diplomakurzus közül választhatnak a tanulni vágyók érdeklődésük, és persze pénztárcájuk szerint. A tananyag minden képzésben a WSET L4 diplomakurzusának követelményrendszere szerint alakul, a hallgatók azonban további elméleti és kóstolási ismereteket is szerezhetnek, borászatokat látogathatnak.

Sánta Zoltántól azt is megtudtuk, hogy folyamatosan szerepel a kínálatban az ún. “közép-európai diplomakurzus”, amely hét rövidebb blokkszemináriumból áll, és része egy magyarországi “modul” is, budapesti és tokaji látogatással.

A nagy itáliai borászatokat tömörítő “Grandi Marchival” közösen szervezett tanfolyam három hosszabb blokkból áll: a ruszti iskola, a bécsi Palais Coburg és a firenzei Antinori palota ezek helyszíne. Mindkét fenti kurzus 2018. május 23-án veszi kezdetét. A tanulás megkezdésének feltétele a WSET L3 oklevél vagy a Weinakademie saját oklevele.
 
Mi az, hogy borszakértő?
Fotó forrása: austrianwineusa.files.wordpress.com

Új képzési forma indul 2018. szeptember 20-án: a WSET L4 diplomakurzus helyszínei a ruszti Weinakademie mellett a Rheingauban működő Geisenheimi Egyetem, a dél-tiroli Kloster Neustift/Abazzia Novacella apátság és a Zürichi Egyetem Wädenswil kampusza lesz. Mindhárom kurzus “természetközeli”, festői környezetben zajlik, érdemes kicsit utánanézni a helyszíneknek a világhálón.
 
További részleteket az Osztrák Borakadémia honlapján olvashatnak:
WSET Level 4 Diploma course RHEINGAU / BURGENLAND / ALTO ADIGE / ZURICH
WSET Level 4 Diploma course AUSTRIA / ITALY
WSET Level 4 Diploma course AUSTRIA / HUNGARY
 
Fontos! Ösztöndíjak elnyerésére is van lehetőség! Információ ITT.
 
Friss információ, hogy a londoni WSET döntése nyomán a ruszti Weinakademie Österreich, a Geisenheimi és a Wädenswili Egyetem közös német nyelvű “Weinakademiker” diplomakurzust alakított ki, amit e három intézményben fognak oktatni, az angol nyelvű WSET L4 kurzusoktól függetlenül. Így a Weinakademiker cím már két tanulási formával is elérhető lesz. A tananyag hasonló lesz, mint a WSET L4, de jelentős hangsúlyeltolódásokkal: több szőlészeti-borászati ismeret, más típusú tudatos kóstolás, és minden bizonnyal lesznek szóbeli vizsgák is… A felvétel feltétele: WSET L3 vagy a az Osztrák Borakadémia Aufbauseminar 2 oklevele (és még néhány akkreditált sommelier diploma). Az Institute of Masters of Wine pedig ezt a képzési formát is elismeri a jelentkezés feltételeként. Az első kurzus 2018 novemberében indul. Részletek ITT.
Winelovers borok az olvasás mellé