„Nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek"

Geri Ádám
2019. április 15., 08:00


Éreztük, hogy megújulásra van szükség, mégis nagy harcok dúltak a lelkünkben – mondja Debreczeni Mónika, a villányi Vylyan Pincészet tulajdonosa a nemrég bemutatott új palackdizájnjukról. A világon egyedülálló címkékkel kapcsolatos egyetlen félelmét is megosztotta a Borászportállal, ahogyan azt is, mik a vágyai a saját pincészetét és a magyar borágazat egészét illetően. Interjú.
„Nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek\
Körülbelül 10 éve egy interjúban azt mondtad, 2020-ban a Vylyant „egy magát nemzetközi porondon is megmérettető pincészetnek” képzeled el, „mely borai egy részét, mondjuk harmadát, nagy presztízsű külpiaci csatornákon keresztül értékesíti”. Hol tartotok most?

Az exportunk folyamatosan 11-12 százalék körül alakul, bár mivel a forgalmunk nő, ez egyre nagyobb mennyiséget jelent. Most első körben inkább 20-25 százalékot mondanék, és csak később célozzuk meg a 30-at. Ennek egyébként azért van jelentősége, mert engem tényleg izgat a megmérettetés része illetve az, hogy felkerüljünk a világ bortérképére.

Ugyanitt általánosabban is megfogalmazod a vágyaidat: „Szeretném, ha a magyar borok elfoglalhatnák helyüket a borvilágpiaci körforgásban, hogy a magyar borok említésekor büszkén húzhassuk ki magunkat!” Mi a helyzet ezen a fronton?

Ma is pont ugyanígy mondanám szóról szóra. Fontos lenne összefogni az exportért, nekünk borászoknak összekapaszkodni, és nem feltétlenül felülről várni a mannát. Sokszor terveztük ezt már, aztán az élet utóbb valahogy lesöpörte a kezdeményezéseket. Legtöbbször azért, mert alapvetően mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, és nem bíztunk meg egy embert, aki vitte volna előre az ügyet. Máshogy ugyanis nem működik. Amúgy pont most körvonalazódik valami pár borászat részvételével, bár még nagyon kezdetleges állapotban van a dolog. A velük tartott legutóbbi megbeszélésünkön egyébként gyakorlatilag a fent idézett mondatok hangzottak el többek szájából, miközben azt is el kell ismerni, hogy a 90-es évekhez képest azért nagyon sok változás történt a magyar borászatban.
 

A változás jól lemérhető a Vylyan által bejárt úton is. Éppen 25 éve, 1994-ben töltöttétek le az első borotokat, ma 120 hektáron gazdálkodtok, megnyílt a Vylyan terasz is, fogalom lettetek a szakmában. Mire vagy a legbüszkébb?

A csapatra vagyok a legbüszkébb, arra, hogy mostanra kialakult egy olyan együttgondolkodás minden területen, ami szerintem elengedhetetlen a fejlődéshez. Egy borászat, nagyon leegyszerűsítve, mezőgazdaságból, élelmiszeriparból és kereskedelemből áll. Ismerek sok olyan pincészetet, ahol kettő szépen működik, a harmadik területen viszont problémáik vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a három nálunk organikusan, együtt tudott fejlődni, mert szerintem ez a siker titka. Ha belemegyünk a részletekbe, látjuk, hogy az ültetvényeink egyre mélyebb gyökeret eresztenek, egyre komolyabb szőlőt hoznak. A borászunk, Ipacs Szabó István éppen 20 éve van velünk, mindig együtt hozzuk meg a döntéseket, de a bort és az irányt illetően még soha egyetlen vitánk nem volt. A marketingnél Iványi Emesével találtunk nagyon egymásra, a Vylyanra jellemző erős művészeti vonal kialakulásában nagyon nagy szerepe volt. Most született kisbabája, helyette Mezősi Rita viszi a marketinget, aki dolgozott már multinál, az általa hozott személetből is rengeteget profitálunk.
 
„Nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek\
 
A legnehezebb időszak nyilván a férjed 2004-ben bekövetkezett tragikus halálával jött el. Azt tudom, hogy egy pillanatra sem merült fel, hogy nem folytatjátok. 15 évvel ezelőtt nőként ebben az iparágban ez nem volt különösen embert próbáló kihívás?

Nem tudom. Azokban az időkben valahogy mintha automata üzemmódba kapcsoltam volna. Nem töprengetem a hogyan továbbon, tettem a dolgomat, végeztem a napi feladatokat. Gyerekkoromban imádtam a jó indiános könyveket, mindig voltak kedvenc hőseim, és idővel rájöttem, a heroikus küzdelem nekem is természetes közegem. Persze a csapat is rengeteget segített, nélkülük biztosan nem ment volna.
 
A Varga Pincészet és a Hilltop után rövid időn belül a Vylyan a harmadik pincészet, amelyikről a 25 éves jubileuma kapcsán írunk. Szintén közös vonás, hogy mindhármat közgazdász vezeti. A kűzdeni tudás mellett ez lenne a siker másik titka?

Én a racionális és az érzékenyebb, művészibb agyféltekémet egyaránt be tudom indítani és mindkettővel végig tudom gondolni a dolgokat. Gimnáziumban drámatagozatra jártam, utána felvételiztem a színművészetire és a közgázra, végül utóbbira vettek fel. A közgazdász végzettség azért jó, mert ad egy racionális szemléletet például egy szervezet vagy vállalat vezetéséhez, függetlenül attól, hogy színházról vagy éppen egy sportegyesületről van szó. Persze az adott területet jól meg kell ismerni, tudni kell azonosulni vele, utána viszont jöhetnek a közgazdasági alapon meghozott döntések.

Folytatva a gondolatmenetedet, melyik agyféltekéd indul be a bornál? Másként fogalmazva: a bor szerinted művészet vagy tudomány?

Szerintem pont az egyensúly a lényeg: kell a tudás és az intuició is. Miközben látni mind a kettőnek a szélsőséges megnyilvánulását is. Találkoztam olyan borásszal, akinek az a hitvallása, hogy ő szüret után befejti a borokat a hordóba és onnantól a jóisten fejezi be a munkát. 9 borát kóstoltam, 3 felejthetetlen volt, 3 emberi fogyasztásra alkalmatlan. Azonban az sem az igazi, ha nagyon high-tech módon közelítik meg a kérdést, és körzővel-vonalzóval tervezik a tökéletes bort, a természetbe durván beleavatkozva állítják be például a sav- és az alkoholtartalmat. De mondok egy másik példát: egy házasítás összeállítása alapvetően tudásalapú, de kell hozzá érzék is, mert nagyon sokszor csak pár százalékon múlik, hogy az arány működik-e vagy sem. Utána viszont a palackban fog eldőlni, hogy bekövetkezik-e csoda. A hűvösebb, visszafogottabb 2008-at nem tartottuk nagy évjáratnak, az utóbbi időben a vertikális kóstolóinkon azonban kenterbe veri a 2006-os, 2007-es meleg évjáratokat, amiktől anno mindenki el volt ájulva. Vagyis a munkát már valóban a természet fejezi be.
 
„Nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek\

A művészet nálad az elmondottak miatt is nyilván belülről fakad. De megjelenne ilyen hangsúlyosan a pincészetnél is, ha nem találna pozitív fogadtatásra? Csinálnátok mondjuk a Bogyólé pályázatot, ha nem lenne ekkora az érdeklődés évről-évre?

Ha nem is lennének ilyen direkt művészeti vonatkozású kezdeményezéseink, mivel fogékonyak vagyunk rá, valahogy biztos utat törne. De nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek, ez tényleg így alakult. A Bogyólé pályázatot, ha nem látnám a fiataloknál az érdeklődést, elengedném. De érdekli őket és nagyon jó kezdeményezések születnek belőle. Most például egy ismerősöm kért segítséget, mert a barátja Sopronban pincészetet indít és eddig nem kapott jó arculati terveket. Elküldtem hát neki a mi tavalyi Bogyólé pályázatunk győztesének, Csiby-Gindele Botondnak a nevét, mert ő tényleg kreatív és ráérez a dolgokra. Szerintem még mi is fogunk vele dolgozni.

Egy még nagyobb címke projektet indítottatok el nemrég, újraterveztettétek a teljes prémium sorozatotokat. Miért most jött el a váltás ideje?

Már egy ideje éreztük, hogy megújulásra van szükség, ezzel együtt nagy harcok dúltak a lelkünkben, mert már nagyon megszoktuk a régi címkéket. Több grafikust is visszautasítottam, mire megszületett az a terv, amire azt mondtam, hogy na ez az. Egyébként talán kicsit a piac is igényelte már ezt. Nemrég pont Vida Péterrel beszélgettem, akik szintén túl vannak egy címkemegújításon. Tetszik a megközelítésük, a történetük is igazán tündéri: beleszerettek egy spanyol tervező munkáiba, aki aztán eljött hozzájuk Szekszárdra inspirálódni…
 

A prémium sorozatunkon eddig egyencímke volt, miközben ebben a kategóriában minden bor egy külön személyiség. Egyszeri és megismételhetetlen, hiszen itt már számít az évjárat, a fajta, a termőhely. Minden bor egy történet – ezen a vonalon indultunk el, majd valaki a csapatból bedobta, hogy akkor valóban szülessen minden tételhez egy történet. A kiválasztás is csapatmunka eredménye volt, de az ismeretség is közrejátszott. Parti Nagy Lajos már többször járt nálunk például az Ördögkatlan Fesztiválon, de egyszerűen csak imádjuk is. Olvasóként most éppen Grecsó Krisztián korszakom van, találkoztunk már, de nem ismerjük egymást, csak csendben rajongok érte. Cserna-Szabó András főzött már nálunk, Emesével nagyon jóban vannak. Valamilyen módon mindenkihez kötődünk.
 
„Nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek\
 
Milyenek az első visszajelzések? Számítotok-e akkora sikerre, mint mondjuk a klasszikus sorozatotok esetében, ahol sokan nem a portugiesereteket meg a rozétokat keresik, hanem a Macskát és a Kakast?

A legtöbb visszajelzés pozitív, de még az út elején járunk. A klasszikus címkecsaládnál ugye nem csak a Králik Péter grafikus jegyezte egyedi látványvilágú címkék vannak, de a borainkat is úgy hívjuk például, hogy Kakas, vagy Macska. A prémium címkecsaládnál viszont el tudom képzelni, hogy a borszaküzletben állva a vásárló a hangulatától függően emeli majd le az egyiket vagy a másikat a hét féle bor közül. Ha például szerelmes, akkor a Cabernet Franc-t, aminek a címkéje a találkozásról szól, vagy a Merlot-t, ami a táncról. Szerintem ez működni fog. Jobban aggódom amiatt, hogy például Parti Nagy művét hogyan fogják lefordítani angolra, mert ezt az egész sztorit hamarosan az export piacainkon is szeretnénk bemutatni.

Mik a hosszútávú célok a pincészetnél?
Tulajdonképpen ugyanaz, amit a beszélgetés elején tőlem idéztél. Minden egy kicsit lassabban megy, mint az ember azt anno elképzelte, még rengeteg munka eljutni oda.
 
„Nem azért tűzzük a művészetet a zászlónkra, hogy ettől legyünk különlegesek\

És ki folytatja, ha majd te abbahagyod? Egyszer a két lányoddal kapcsolatban azt mondtad, számodra csak az a fontos, „hogy úgy tudjanak kibontakozni, ahogy nekik a legjobb”. Ebben az is benne van, hogy nem a Vylyannál?
 
Igen. Látok példákat magam körül, ahol a szülők szinte kényszerítik a gyerekeiket, hogy vigyék tovább a pincészetet. Ezt én semmiképpen nem szeretném. Az viszont gyönyörű, ha ez a továbbélés, átadás egy organikus fejlődés eredménye, mint például Heimannéknál Szekszárdon. Nekem egyébként van egy tulajdonostársam, akinek szintén van két gyereke és már felnőtt unokák is vannak ott. Ha gyermekeink között lesz olyan, aki elfogadja, hogy mekkora a felelősség a szőlővel, az emberekkel, a borokkal és az egész Vylyan branddel kapcsolatban, és ennek megfelelően áll hozzá, akkor neki adjuk át. Ha nem, akkor a másik opció nyilván egy profi menedzsment, csak hát ha az ember nincs ott, nem zizeg folyton, akkor nyilván nem is tud hatással lenni a dolgokra és akkor talán ilyen különleges címkék sem születnének.