Vége van a magyar gasztroforradalomnak

Borászportál
2014. május 19., 21:57


Az oly sokat emlegetett gasztroforradalom véget ért, ami most folyik, az már egy következő szakasz - mondta Széll Tamás, a Michelin csillagos Onyx Étterem séfje.
Vége van a magyar gasztroforradalomnak
 
Az Index ültette egy asztalhoz a három magyar Michelin-csillagos étterem séfjét, Miguel Rocha Vieira, a Costes, Sárközi Ákos, az idén csillagot szerzett Borkonyha, és Széll Tamás, az Onyx szakácsait. Mindhárman úgy vélik, nagyjából öt éve elindult valami a magyar gasztronómiában, de még legalább húsz nehéz év előttünk van.

Széll Tamás szerint Angliában a nyolcvanas évek közepén indult el az a folyamat, amely a magyar gasztronómiában kibontakozott az elmúlt időszakban. Ők több mint 20 év alatt jutottak el odáig, ahol most tartanak. "Szerintem lesz még egy pár egy csillagos étterem, és amikor lesz már 5-6 Michelin-csillagos éttermünk, akkor fog valaki kiszakadni, és lesz majd egy kétcsillagos. De ez még évek" - mondta a séf.
 
A Michelin nyitott egy új irányba, hiszen mi egy bisztrókategória vagyunk, ami egy lazább hely. Ezzel utat nyitottak a többi étterem felé, hiszen ez azt mutatja, hogy más étterem is meg tudja szerezni ezt az elismerést - vélekedett Sárközi Ákos.

Széll Tamás és Miguel Rocha Vieira is egyetértett abban, hogy már nem gasztronómiai forradalomról beszélünk. Az elmúlt években divat lett a vendéglátás, ma egyre többen szeretnének szakácsok lenni.

A három szakember egybehangzó váleménye szerint a hazai alapanyagok terén is hatalmas fejlődés ment végbe, de sajnos az állandó minőséget biztosító beszállítók még mindig több területen hiányoznak. A másik problémás pont a szakácsképzés. "A képzés katasztrofális, ha van is egy tehetségesebb szakács, akkor azzal kezdjük, hogy amit eddig tanult, azt felejtse el - mondta Széll.
Winelovers borok az olvasás mellé