A házi pálinkafőzés nemzeti ügy!

Borászportál
2013. március 05., 14:42


Adómentesség - Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt. Horváth István, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes helyettesítő alelnöke a döntéséről szólva azt mondta: "itt nemzeti érdekről van szó", amelyet meg kell védeni.
A házi pálinkafőzés nemzeti ügy!
 
Mint ismert, az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt.
A képviselő meglepőnek nevezte a döntést, mert szerinte a magyar kormány 2010-ben egy az unióban ismert eljárást vezetett be akkor, amikor jövedékiadó-mentessé tette a háztartásokban vagy a szeszfőzdékben személyes használatra előállított pálinkát évi 50 literig.
Horváth István azt mondta: több tagállamban, például Ausztriában, Németországban, Szlovéniában és Portugáliában is alkalmazták az adómentességet.
 
Véleménye szerint a félreértést az eredményezhette az Európai Bizottságnál, hogy a mentesség a Magyarország által 2004-ben aláírt csatlakozási szerződésben nem szerepelt. „De ami 2004-ben nem volt leírva, azt soha nem lehet már bevezetni?” – tette fel a kérdést a politikus, hangsúlyozva: figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarországon történelmi hagyományai vannak a házi pálinkafőzésnek.
Az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját uniós jogszabály harmonizálja, a belső piaci verseny torzulásainak megelőzéséért. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény legutóbbi közleményében azt hangsúlyozta: az irányelv alapján Magyarország a szeszfőzdékben előállított, személyes fogyasztásra szánt pálinkára irányadó jövedékiadó-mértéket 50 százalékkal csökkentheti évi 50 literig.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a döntést követően jelezte: a kormány nem tervezi a házi pálinkafőzés szabályainak szigorítását, Magyarország kész arra, hogy álláspontját az Európai Bíróság előtt is megvédje.
Winelovers borok az olvasás mellé