Ez a közönség kedvenc olaszrizlingje

Borászportál
2014. november 27., 16:33


Az októberi Nagy Olaszrizling Kóstolón, a Sofitel Hotelben egy különleges szavazáson vehettek részt a vendégek, a BMW – Motorrad Magyarország támogatásával.
Ez a közönség kedvenc olaszrizlingje
 
A rendezvényen résztvevő borkedvelők eldönthették, hogy mely olaszrizling tetszett nekik a legjobban a rendezvény ideje alatt. A szavazatukat a kiállított BMW motoroknál adhatták le. A legtöbb voksot a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Olaszrizlingje kapta. A díjat Gálné Dignisz Éva, a nyertes pincészet tulajdonosa és borásza vehette át, amely egy BMW – Motorrad tesztvezetés.
Ez a közönség kedvenc olaszrizlingje
Az országos Olaszrizling Október programsorozat fő eseménye volt a Nagy Olaszrizling Kóstoló, amelyen közel ezren vettek részt. A tavalyi Év bortermelője idén még "csak" a Kunsági borvidékről szüretelt olaszrizlinget tudta megmutatni a nagyközönségnek. Azonban elárulta, hogy a Balaton-felvidéken is szeretnének majd ebből a fajtából bort készíteni a jövőben.
Ez a közönség kedvenc olaszrizlingje
Gálné Dignisz Éva
 
Winelovers borok az olvasás mellé