Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!

Borászportál
2012. június 01., 08:05


Programajánló - Mindenkinek jár egy pohár Freixenet pezsgő és naponta az első ezer látogató egy lazacos előételt is kap június 8-10 között az OTP Klub Gourmet Fesztiválon a Millenáris parkban. A látogatók végigkóstolhatják Magyarországot, hisz' itt lesz a hazai éttermek színe-java, emellett számos cukrászda, pálinkárium és borkészítő, kézműves termelő, sajtkészítő, méztermelő, kolbásztöltő. Szóval együtt, egy helyen gyűlnek össze Magyarország ízei.

Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!
 
Elérhető lesz szinte az összes olyan kulináris élvezet, amiket egyébként csak hosszas utánjárással élvezhetünk. A Gourmet az a hely, ahol egy helyen „kóstolhatjuk” meg egész Magyarországot. S a szapora kóstolgatás közben megannyi előadás is várja majd az érdeklődőket.
A Miele Gasztroszínpadon – ahol egész nap ingyenes kóstoltatások zajlanak majd – egymást követik a gasztrovilág értő szakemberei, és megtudhatjuk például, hogyan tehetünk zöld színű ételt a gyerekek elé úgy, hogy kedvvel fogyasszák. Miután ezt elsajátítottuk, jöhet a konyhában is otthonosan mozgó színész, azaz Kulka János és Dudás Szabolcs, az ország egyik legnépszerűbb étterme, az Anyukám mondta séfje, és hogy ebből mi sül ki… majd ott megtudjuk. A remek étkek mellé persze jó bor is dukál: Horkay András Nemzetközi Borakadémikus vezet majd be minket a bor varázslatos világába. Ugyanitt a második napon glutén- és laktózmentes fogások kerülnek terítékre.
Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!
Millenáris Park - a helyszín
Később a Miele Gasztroszínpadra érkezik Farkas Vilmos, a Zila Kávéház cukrásza, aki kísérletet tesz a gombóc négyszögletesítésére, majd a Tokaji Párosítás kóstolón a magyar kézműves borkészítés élvonalába tartozó három borászhölgy, Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bott Judit mutatja be borait a közönség számára, akik a borok mellé a helyi kézműves élelmiszerek legjavából is ízelítőt kapnak (sajt, lekvár, kenyér, dióolaj).
A Gourmet Fesztiválon ezúttal is megtalálható lesz majd a Borászportál - online bormagazinstandja, ahol a vendégek partnerborászataink (Tornai pincészet - Somó, Németh János Pincészete - Szekszárd) és partnerkereskedéseink (WineAge, Chile Wein Import) tételeit kóstolhatják INGYEN!
A METRO Vevőakadémia idén amatőr és profi kategóriákban is meghirdeti a Második Országos Nyílt Lazacbontó Bajnokságot, amely a Gourmet Fesztiválon kerül ismét megrendezésre. A versenyzőknek a verseny hivatalos szabályai szerint kell a lehető legszebb és legpontosabb lazac filéket szelnie egy hagyományos lazacból, a lehető legrövidebb idő alatt.
 

A barista olyan személy, aki főként espresso és egyéb kávéfajták elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik. Gerilla Latte Art Show keretében többet is megtudhatunk erről a hivatásról, és rögtön egy verseny közepébe csöppenünk, ahol a hivatalos bajnokságok szigorú szabályai helyett az extrém megoldásokat díjazzák. Az idő betartásán túl semmilyen kötöttség nincs, a kávé és a tejhab bármibe önthető, bárhogy formázható, a legkreatívabb ötlet a nyerő.
Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!
Hazánk legjobb éttermei, borászatai, cukrászdái, kávézói, teázói és kereskedései vonulnak fel a Gourmet-n
Szintén a szombati nap vendége lesz Magyarország első Michelin-csillagos éttermének, a Costes séfje, a portugál Miguel Rocha Vieira, aki gyermekkori konyhai emlékeit idézi majd fel.
És jöjjön megint a bor. Hat szekszárdi borászat, az Eszterbauer Borászat, a Heimann Családi Birtok, a Merfelsz Pince, a Németh János Pincészet, a Posta Borház és a Sebestyén Pince fogott össze azért, hogy még többen ismerjék meg a szekszárdi sillerbort, egy régi-új borstílust, amelynek ma is helye van a borivók és az életet szeretők asztalán.
A Miele Gasztroszínpad szombati programját zárásaként pedig a kreol konyha rejtelmeivel ismerkedhetünk meg: Hegyi Barbara színésznő és a Miele Főzőiskola séfje a halak, az egzotikus fűszerek és a gyümölcsök párosításának lehetőségeit mutatják be.
Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!
Számos hazai kézműves termelő kóstoltatja majd termékeit
Vasárnap – főleg a gyerekek – süthetnek együtt a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjével, majd a Fertő-tó keleti oldalán gazdálkodó Meinklang biodinamikus szemléletű parasztgazdaság mutatkozik be. A Meinklang kóstolóján Werner Michlits, a család ifjú borásza beszél a természethű szemléletről és kóstoltatja a gazdaság burgenlandi és somlói borait és ősi gabonasörüket, az Urkornt.
Jean-Marc Notelet, a fűszerek specialistája – és a népszerű A szakács és a parfümkészítő: 45 füszer, 45 recept című könyv szerzője – is Budapestre látogat, hogy gasztrobemutatót tartson a Gourmet Fesztivál vendégeinek a fűszerek és az ételek mesteri párosításáról.
Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!
A fesztivál számos gasztrobemutatóval is várja látogatóit
Az eseményen sok mindent megtudhatunk a macaronról, ami tulajdonképpen olasz eredetű, de igazán francia, tojásfehérje, cukor, mandulaliszt vagy őrölt mandula, valamint ételszínezék felhasználásával készülő édes sütemény. A többit a Millenárison…
Kovács Lázár, alias Lázár Chef, a mai modern technológiák, gépek, eszközök alkalmazásával fogja bemutatni, hogyan válik egyszerűbbé, gyorsabbá, ízletesebbé és örömtelivé a főzés. Baracskay Angéla, a TV Paprika kreatív cukrásza a Kistücsök, a Pataki Cukrászda és a Lila Körte után egy rövid desszert erejéig a Gourmet Fesztivált is megédesíti. És jön egy életre-halálra nem szóló párbaj is: két egymással megvívó szakács először hagyományos pacalt készít, majd mindketten elkészítik saját újragondolt megoldásukat. Segal Viktor távol-keleti fúziós pacalt fog készíteni, Bíró Lajos pedig olasz ihletésű pacal carbonarát. En garde!
Gasztrorengeteg a Millenárison - ilyet még nem láttál!
A jó hangulat és a felejthetetlen gasztroélmény garantált
Az ízek és zamatok mellett idén kulturális élvezetek is gazdagítják a programot. A kisebbeket az Alma együttes és Bognár Szilvi gyermekműsora várja majd, de fellép a Kerekes Band, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom band, Váczi Eszter Quartett, Harcsa Veronika Quartett, lesz Kisccsillag Akusztik és a Gitár Trió és az életvidám egzotikus táncőrületről a !DelaDap gondoskodik majd.
Részletes programért kattintson ide!
Az esemény stratégiai partnere a Borászportál - online bormagazin

Winelovers borok az olvasás mellé