A későn regisztrálók már be sem fértek. Nem is csoda, hiszen a tematika olyan volt, amely merőben szokatlan, új, nálunk kevésbé ismert és kevés figyelmet kap. Emiatt nemcsak a borértő közönség, de a kiállító borászok körében is élénk volt az érdeklődés, a külföldi előadókkal megerősített kóstolóval egybekötött interaktív előadáson.

 

Még borértő ismerőseim se nagyon tudták, hogy mi ez, össze is keverték, így nem szőlőből, hanem más gyümölcsből készült gyümölcsborra asszociáltak a névből, mint pl. meggybor, ribizlibor. Nos, szögezzük le gyorsan, hogy a narancs bornak semmi köze a narancshoz.

Akkor mi ez, miből készül? A narancs bor (így külön írva és nem egyben) fehérszőlőből készült bortípus, mely a nevét a fehérborokhoz képest sötétebb, sokszor narancsba hajló színéről kapta, amelyet a hosszan tartó héjon erjesztésnek és héjon tartásnak köszönhet. Sok esetben ennek a színnek a kialakulásához hozzájárul az alacsonyabb kénezés is. A több napig, hétig vagy akár hónapig tartó héjon tartás

miatt a narancsborok stílusa merőben eltér a megszokottól. A héjban található színanyagok mellett, más értékes dogok, így fenolok és tanninok is kerülnek az ilyen módszerrel készülő borba, amelynek nemcsak megjelenése, de aroma karaktere és textúrája is más lesz, mint azt a fehérboroknál megszoktuk.

Tehát itt egyrészt a vörösbor készítésekor alkalmazott módszerről van szó, ahol kb. 2-3 hétig történik a héjon erjesztés, másrészt túlmutat azon is, hiszen a narancs boroknál sokszor előfordul, hogy még ennél is sokkal tovább, akár hónapokig is a héjon van tartva. Az ilyen hosszú héjon erjesztés és tartás következtében nagy mennyiségben kerülnek antioxidáns hatású polifenolok a borba, melyeknek köszönhetően nő a bor eltarthatósága.

Ugyanakkor ezzel együtt csökken a bor stabilizálásához szükséges hozzáadott kén mennyisége is, sőt akadnak kén hozzáadása nélkül készült narancs borok is. Előfordulnak olyan borászatok is, amelyek ennél a bortípusnál a megszokott fahordó és acéltartály helyett más edényt használnak az erjesztéshez. Erre a legkiemelkedőbb példa a földbe süllyesztett agyagamfora, melynek használta Grúziából ered, és egyre többen próbálkoznak vele máshol is. Az amfora a fához hasonlóan biztosítja a mikrooxidációt, azonban nem befolyásolja úgy a bor ízvilágát, mint egy fahordó, amiből tanninok oldódnak ki a borba. Mindezek a tulajdonságok azt mutatják, hogy azok a borászok, akik ilyen borokat készítenek, a természetességet részesítik előnyben, azt hogy minél kevesebb hozzáadott anyaggal készüljön a bor.

A fehérborok héjon erjesztése a négyezer éves borkultúrával rendelkező Grúziában már őshonos volt, de az ókori Rómában is ismerték. Grúzia mellett ma leginkább Észak-Olaszországban (Friuli, Collio régió), Szlovéniában (Kras környéke) és Horvátországban (Istria) jellemző. Magyarországon leginkább Tokajban kísérleteznek vele, de hallani néhány somlói és Balaton-felvidéki borászról is, hogy ezt a technológiát alkalmazza, vagy részben, vagy egészben. Illetve Egerben már régóta Kaló Imre ennek a stílusnak az elkötelezett híve és követője, és már meglehetősen sok ilyen stílusú izgalmas tételt készített.

A szervezők igyekeztek összeszedni a ma ennek a stílusnak a központjának tekintendő régió nagyágyúit. Így a szlovén-olasz határrégió mentén fekvő borvidékekről (Kras, Collio) az alábbi borászatokat hívták meg: a határ két oldaláról a Simbiosa Szövetségbe tömörült borászatokat (Čotar, Klinec, Mlečnik, Terpin), valamint a Moviat, a Radikont és a Gravnert. A magyarok közül Tokajból Demeter Zoltán és Kaló Imre lánya Kaló Júlia illetve egy-egy boruk vett részt a szemináriumon. A kóstolt borok a következők voltak:

A sort a két magyar tétellel nyitottuk. Először Demeter Zoltán 2011-es „13 nap együtt” nevű tokaji furmintja következett, majd Kaló Imre 2003-as olaszrizlingje. A két magyar bor érezhetően más stílusú volt, mint az utánuk következő külföldiek. Már a színük is inkább aranysárga volt, míg a többiben volt felfedezhető az a narancsos, kicsit borostyános, barnás színárnyalat, ami a narancs borokat jellemzi. Demeter Zoli 3 féle borra koncentrál, a nagy száraz borokra, a főborra és az aszúra. Elmondása szerint minden más csak kísérlet és útkeresés nála, így ez a stílus is. Így ilyen bora most másodszorra készült, a 2008-as évjáratból készített „12 nap együtt” néven futó furmint volt az első. Ahogy nevük is mutatja 12 illetve 13 napot erjedtek és áztak a héjon. Zoli kiválogatta belőlük a félig aszús szemeket is, hogy ne domináljon a borban a cukortartalom (csak 3,1 g/l maradt benne). Az ilyen stílusú borokat a száraz szamorodnik előfutárának tekinti, és főleg a gasztronómiában lát számukra létjogosultságot.

A Kaló féle 2003-as olaszrizling a pince első ilyen hosszan héjon erjesztett és tartott fehérbora volt. Később más fajtáknál is próbálkoztak ezzel a technológiával (pl. leányka). A kóstolt bor október 18-i szüretből származó szőlőből készült, amiben már kb. 50%-ban botritiszes szemek voltak. Viszont a teljes cukor kierjedt abban a 70 napban, amíg a héjon volt, így a borban nincs semmi maradékcukor, egy száraz főbor kategóriaként tekintenek rá. Illatban ez volt az összes kóstolt tétel közt a legintenzívebb, nagyon szép és azonnal felismerhető kései olaszos jelleg áradt belőle. Vastag, testes, olajos mozgású, nagyon komoly bor, sok aszalt gyümölccsel, hosszú, remek.

A következőkben bemutatásra került először a Simbiosa egyesület, melynek a fent említett borrégióban a szlovén-osztrák határ mindkét felén vannak tagjai. Ez gyakorlatilag egy közös borkészítési elveket és filozófiát valló borászok szövetsége. Vegyszermentes szőlőtermesztést céloztak meg, és nincs hőmérséklet kontroll sem az erjesztés során, 70 g/l-ben maximalizálták a hozzáadott kén mennyiségét, és piacra kerülés előtt még min. 1,5 éves palackos érlelésen kell keresztül menniük a boroknak. Először a Klinec borászat 2009-es Gardelin nevű borát kóstolhattuk, mely szürkebarátból készült, vegyszermentesen, és csak természetes élesztőkkel. A birtok kb. 8 hektáros kispince, minden boruknál ugyanezt a módszert követik, és 2 éves hordós érlelést alkalmaznak. A bor mély narancshéj színű, kicsit olyan, mint egy régebbi kissé fáradt rozé színe. Ízben teljesen más, mint a kóstolt magyar tételek, picit vörösboros jegyek, aszalt piros bogyós gyümölcsökkel.

A Mlecnik pince szintén a szlovén oldalon található, a Terpin és a Cotar közt találhatóak a területeik. A kóstolt boruk a 2007-es Cuvée Ana 3 napig erjedt csak héjon, és utána még 2 éven keresztül érett hordóban, majd újabb 2 évig palackban. Narancshéj színű, illatban elsőre kissé mazsolás, majd szárított déli gyümölcsök fedezhetők fel benne, ízben olajos mozgású, testes, pici ásványossággal és megfelelő hosszúsággal.

Ezután következett a Cotar borászattól egy 2007-es Malvazija, mely speciális talajról származik (terra rossa), ami magas vasoxid tartalmú és mészkővel kombinált terület, kb. 5 km távolságra a tengertől. Egy hétig erjedt héjon, és a hordós érlelést itt is kb. 1-2 éves palackos pihentetés követi. Érezhető a fajta jegy, de itt is az erjesztés és az érlelés jegyei dominálnak, az aszalt gyümölcsök mellett virágokkal.

A Simbiosa egyesület olasz képviselőjének Franco Terpinnek a bemutatkozásával és 2006-os Rebula borának kóstolásával folytattuk. Collio régió, 10 hektáron gazdálkodnak, de vannak területeik a szlovén oldalon is. Ők is csak természetes élesztőket használnak, és semmi hozzáadott anyagot. Hat féle fehér borral és egy féle vörös fajtával fogalakoznak, az éves kibocsájtások kb. 20 ezer palack, a borokat nem szűrik és nem derítik, csak az egészséges fürtöket dolgozzák fel. A rebula fajta elég kényes, de 2006 náluk remek évjárat volt, így a bor is kiválóan sikerült. Stílusban és karakterisztikában az előzőekhez hasonló, kicsit hosszabb utóízzel és florális jegyekkel is.

Ezután egy éles, ámde annál izgalmasabb váltás következett, a Movia pincészet mutatkozott be, majd pedig egy élő bemutató keretében a kóstoltatott Puro rosé nevű 2007-es pezsgőjüket a pincészet képviselője víz alatt nyitotta ki. Mivel nem volt még degorzsálva, így a fejjel lefelé a vízbe lógatott palack nyitásakor az üledék a vízben végezte. A 100% pinot noirból készült pezsgőnél csak saját élesztőkultúrát használtak, nem volt semmi kénezés, az alapbor szőlője 2 órát ázott héjon, majd 2 év hordós érlelést kapott. Utána friss musttal erjesztették újra. Tiszta, laza színű, epres, málnás, picit cseresznyés illatú. Ízben inkább a meggyes és cseresznyés vonal dominál, mégpedig intenzívebben, mint illatban. A buborékok azonban kóstolva kicsit erősek, tolakodóak, és kissé rontják az összképet.

A pezsgőzés után a Radikon pince 2004-es Ribolla Gialla-jával tértünk vissza a borokhoz. A pincészet képviselője, Stanko Radikon a kedvenc szőlőfajtájának tartja a ribollát, melyet a nőkhöz hasonlított, amely „ha kell, akkor agresszív, ha kell, akkor édes tud lenni”. A belőle készített bort nemes egyserűséggel csak „aranybornak” nevezi. A bor egyébként már barnába hajló narancsos jegyeket mutat színben, pici arany illetve borostyán beütésekkel. Intenzív és komplex illatában aszalt gyümölcsök, virágok, kóstolva az előzőekhez képest nem érzünk akkora testet, mégis valahogy a tanninok itt érződnek a leginkább, egészen kifinomult, szolidabb, megnyerőbb, mint korábbi társai.

A kóstolósor zárását a Gravner borászat 2005-ös Breg cuvée-je jelentette, amely gerincét a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot grigio alkotja. Felvezetésként megnézhettünk egy videó filmet, melyben Josko Gravner vallott borkészítési elveiről, filozófiájáról, Grúziai látogatásáról és élményeiről. Ott látott először amforában erjesztett és tárolt borokat, és az egész módszer és mögöttes filozófia annyira megtetszett neki, hogy ő is beszerzett egy 267 éves példányt, és azzal kezdett bele e technológia alkalmazásába a saját pincéjében. A 2001-es szüret volt az első, amikor ilyen bort készített. A földbe ásott amforákban akár 8-9 hónapig is héjon vannak a borok, csak minimális ként használ ő is, semmi mást. Amikor az amforából kiveszi a bort, akkor még fahordóba teszi további érlelés céljából, de ami kiemelten fontos, hogy csak a színléből készít bort, préselt lé nem kerül bele egyáltalán. Ennek megfelelően a kóstolt bor is rendkívül tiszta, narancsos-borostyános színű, közepesen intenzív illata meglehetősen komplex. Kóstolva is a tisztaság, ami először eszünkbe jut róla, kifinomult, sokrétű bor, szárított gyümölcsökkel, nagyon szép és szolid tanninérzettel, hosszú utóízzel.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy nagyon izgalmas és érdekes szemináriumon és kóstolón vehettünk részt. Stílusban ezek az olasz és szlovén borok egy nagyon egységes és határozott irányvonalat követnek, mind színben, mind illat- és ízvilágban. Valamennyire érződik a fajták, a területek, az évjáratok, a pincészetek adta eltérés, de alapvetően mindegyikben a természetesség, az egységes borkészítési filozófia és technológia dominál. A borászokat hallgatva, a levetített videót nézve az egész nagyon meggyőzőnek hatott. Az ilyen stílusú magyar borok hasonló filozófia alapján készülnek, mégis teljesen mások. A borok hosszabb eltarthatósága, a komplexitásra és természetességre való törekvés miatt nálunk is egyre többen kísérleteznek ezzel az irányvonallal. A nagy kérdés, hogy a borok piacán erre a stílusra hol és milyen áron lesz igény és fizetőképes kereslet. A borászok elsősorban a természetes borokat kereső borértő közönségnek szánják, valamint a gasztronómiába. Kérdés azonban, hogy a piac tudja-e tolerálni a 30-40 eurós árakat ezekért az olasz és szlovén borokért?