Pécs csodaszép. Ősszel is. Az évszakra olyannyira jellemző szárazbarna, avaros színek, melyek idén különösen sokáig láttatták magukat, kitöltötték a város minden zugát, idilli kontrasztot szolgáltatva a tiszta, kékesszürke égboltnak. Ha valaki azt hinné, hogy a hideg beköszöntével leáll a belvárosi nyüzsgés, téved. A Széchenyi téren rengeteg turista mászkál fel-alá, fényképezőgéppel a nyakában és térképpel a kezében, nagykabátba burkolózva. Fiatalok bandába verődve ücsörögnek szorosan egymás mellett a lépcsőkön és hangos nevetéseket hallatnak. Mások kabátjukat ledobva, a pulóverujjat feltűrve, hármas-négyes felállásban frizbiznek, megint mások a padkák mentén kapatják bmx-üket. Fiatal párok, nyugdíjas csoportok, kutyasétáltatók, biciklisek cikáznak. Az sem ritka, hogy egyes éttermek kipakolják még teraszaikat az utcára, székeikre pedig vastag szövetű takarót hajtanak, így várva azon vendégeiket, akik a belváros e tompa lüktetését testközelből kívánják szemlélni.

Bár a szájakat már hideg pára hagyja el, az arcokon azért még meleg mosoly ül; olyan, mintha a nyár egy gondtalan pillanata itt ragadt volna, s esze ágában sem lenne tágítani. Persze egy kiadós, 4-5 órás séta után – túl a Csontváry, a Vasarelly Múzeumon, megtéve a kötelező kört a dzsámiban és a dómban – már igencsak érezni lehet, hogy a test óhatatlanul vágyik egy kiadós forralt borra, közel a kályhához. A Király utcán épp’ egy ilyen helyre bukkantunk. Újborral kínáltak, de vissza kellett utasítanunk. Az idei év első újbora számunkra a Vylyané. Pláne, ha ennyit utaztunk érte. (A cikk a hirdetés után folytatódik!)

 

Érdemes is volt várni vele estig, mikoris a Best of Bogyólé címkekiállítást a pincészet birtokigazgatója, Debreczeni Mónika megnyitotta. Nemcsak azért mert a 2011-es Vylyan Rozét és Bogyólét kortyolgatva magát a borászt,

Ipacs-Szabó Istvánt faggathattuk az idei év terméséről, hanem mert egyúttal a 2011-es címkepályázat nyertesével, Vidákovich Sámuellel is megismerkedhettünk.

Borászportál: Vége a szüretnek, aminek az első eredményeit a Bogyólé és a Rozé már mutatja. Te milyennek ítéled az idei évet?

Ipacs-Szabó István: Azt gondolom, hogy a Rozé esetében olyan nagyon nagy eltérések az évjáratok között nincsenek. Még egy hűvös évjáratban is viszonylag jól megőrizhetők a borfajtára jellemző gyümölcsös aromák, nem beszélve a savakról. Természetesen a vörösboroknál már fontos, hogy az alapanyag kellően érett állapotában legyen leszüretelve, ehhez pedig sok-sok napsütésre, hosszú, száraz őszre van szükség. Tavasszal egy korai virágzással indultunk neki a nyárnak, ami aztán jócskán bővelkedett izgalmakban: volt ijesztően csapadékos időszak, volt, hogy a perzselő nap miatt a kelleténél jobban megégtek a szőlőlevelek, s olyan is előfordult, hogy elvert bennünket a jég. Július végén érkezett egy kis lehűlés, ami nem gyakorolt kimondottan pozitív hatást az idegrendszerünkre, de végül minden jól alakult.

Visszatértek a meleg napok és az ennek köszönhető rengeteg napsütés, valamint a már említett korai virágzásból adódó fórunk azt eredményezte, hogy augusztus 31-ére tökéletesen beértek az első fajták, s megkezdhettük a szüretet. Gyakorlatilag másfél hónap alatt pedig, mielőtt a novemberi fagyok elkezdtek volna veszélyeztetni bennünket, leszedtük az utolsó fürtöt is. Nagyon jó savakat mértünk a szüret során, és úgy tűnik, hogy szép, széles, boraink lesznek. Persze egy komoly vörösbor nálunk is 3-4-5 év múlva jelenik meg először a piacon, hiszen addig hordóban, majd palackban érleljük őket, de azt hiszem, minden okom megvan rá, hogy már most kijelenthessem: nagyszerű évjáraton vagyunk túl.

Debreczeni Mónika mindehhez csak annyit tett hozzá, hogy „jó szőlőből lehet rossz bort csinálni, de rossz szőlőből sosem lesz jó bor.” Minden erőfeszítés most arra irányul, hogy ebből a kivételes évjáratból, kivételes borokat alkossunk, olyanokat, amelyeket a fogyasztók mára rendre megkövetelnek tőlünk – fogalmazott az igazgatónő.

A kiállítás megnyitójára sokan jöttek el. Az egykor szebb napokat látott Hattyúház Galéria, mely még nem is olyan régen a pécsi kortárs művészet meghatározó színtere volt, most újra megtelt élettel. Nem csoda, hiszen a borokon túl a kiállított művek is egytől-egyig magas színvonalon készültek el. Hiába, Pécsett sosem volt hiány tehetséges művészekből, s örvendetes, hogy van olyan magyarországi borászat, amely gondot fordít ezeknek az ígéretes fiatal alkotóknak a patronálására – ha csak lokális szinten is. Több ilyen kéne. Sok jó borászatunk van, rengeteg jó borunk, de néha kritikán aluli címkékkel találkozni. A vásárló és a bor között az első kapcsolatot a címke alakítja ki. Az első benyomás. Megérint, vagy sem. Miért tagadnánk, hogy hat ránk a külcsín? Hat ránk. Miért látni csak kevés kreatív és igényes boroscímkét? Drága a jó grafikus? Itt a recept, kérem: címkepályázat. Eger, Szeged, Sopron és még sok más város roskadozik a tehetséges diáktól, akik örömmel szállnának versenybe kortársaikkal, s égnek a vágytól, hogy megmutassák mire képesek. Persze, ha a marketing osztályon az ízléssel van a baj, az baj. Azon sokkal nehezebb igazítani.

Borászportál: A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának első éves hallgatója vagy. Többször is küldtél már be pályamunkát a Vylyan címkeversenyére, de most végre sikerült felállnod a dobogó tetejére. Mit jelent neked ez a díj?

Vidákovich Sámuel: Művész családból jövök; édesapám kerámikus, édesanyám pedig festő. Tulajdonképpen mondhatom, hogy az utam előre ki volt jelölve. Grafikusként szereztem szakmát a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, s ahogy utaltál is rá, most kezdtem el az egyetemet festészet szakon. Ez egy remek suli, nagyszerű tanárokkal; imádok idejárni, tényleg. De a legnagyobb tanító mégis maga az élet. Ezért fontosnak tartom megragadni a kínálkozó lehetőségeket, mint amilyen ez a címkepályázat is volt. Nemcsak azért, mert jól jön a pénznyeremény, mert kinek nem, de így a munkámat viszontlátom a 2011-es Bogyólé több ezer palackján, és ez a legfontosabb. Szakmai tapasztalat, referencia. Erről szól az egész.

Borászportál: A grafikusokról úgy tartják, hogy viszonylag jól keresnek. De megél ma egy festő?

Vidákovich Sámuel: A grafikusokat és a festőket sokszor szembeállítják. A magam részéről nem szeretném, ha e két mesterség – már amennyiben a művészet mesterség – valamelyikét is fel kellene adnom. Én ezeket együtt látom. Nagyjából úgy, mint városunk egyik leghíresebb alakja: Vasarelly. Ő először reklámgrafikai stúdiót alapított, hogy ne legyenek anyagi gondjai, s hogy ennélfogva viszonylag gondtalanul kiteljesedhessen a festészetben. Persze, ne érts félre, a grafikusság nem csak a pénzről szól, de ha reálisan akarok gondolkodni, akkor kezdő festőként nem árt, ha meg tudok majd valamiből élni.

Borászportál: Hogy ízlik a Bogyólé?

Vidákovich Sámuel: Most nagyon! (Nevet.) Viszont az igazat megvallva, nem értek a borokhoz. Egy boroscímke megtervezéséhez persze nem kell feltétlenül nagy hozzáértőnek lenni. Ez egy roppant izgalmas világ, amivel csak mostanában kezdek ismerkedni, de azt hiszem, van időm beletanulni ebbe is. Még csak 19 vagyok.

Aki teheti, látogasson el Pécsre még novemberben, s tekintse meg nemcsak Vidákocih Sámuel, de Noviczki Katalin, Rádóczy Bálint, Dobány Mátyás, Klárik Balázs , Bese Örs, Szakál Éva győztes munkáit is, melyek az elmúlt években kerültek a Vylyan primőr tételeire. A Hattyúház Galéria minden nap 12:00-től 18:00-ig várja látogatóit (16:00 és 18:00 óra között a 2011-es Vylyan Rozé és Bogyólé kóstolójával és vásárlási lehetőségével). A kiállítás finisszázsára is érdemes lesz koncentrálni; november 27-én,  Adventi Művész Piacot és Borvásárt rendeznek ugyanitt. Lesznek vászon reprók, procelánékszerek, kisplasztikák, drót szobrok, textilek, grafikák, festmények, ormánsági sajt, és persze az elmaradhatatlan Vylyan borok.