Foci EB: a német és a cseh szurkolók fogyasztására építenek a vendéglátóhelyek

Borászportál
2012. június 11., 14:42


Vendéglátás - A németek és a csehek torkán gurul le a legtöbb sör évente, ezért az ezen nemzet turistáira szakosodott magyar vendéglátóhelyek a futball Európa-bajnokság ideje alatt kitüntetett figyelemben részesítik őket, az extra fogyasztás reményében.
Foci EB: a német és a cseh szurkolók fogyasztására építenek a vendéglátóhelyek
 
Várhatóan a cseh és német turisták sörfogyasztása nő meg a legjobban a magyar idegenforgalom szempontjából fontos régiók sörözőiben. Ezt várják az ország negyedik legnagyobb turisztikai desztinációjában, Bükfürdőn is. Itt a külföldiek évente 350 ezer vendégéjszakát töltenek. 60-65 százalékuk német nyelvterületről érkezik, de jelentős a cseh vendégek száma is. Ők azok, akik még nyaralásuk idején is csapatokba verődve ülnek be egy-egy helyre, hogy megnézzék nemzeti tizenegyük szereplését.
 
 
Kutatások szerint a két nemzet a világ legnagyobb sörfogyasztója. A csehek évente 160 liternél, a németek pedig 115 liternél is több sört isznak évente. Ezek a fogyasztási szokásokat vizsgáló nemzetközi elemzések arra ösztönözték a magyar település turisztikai szakembereit és vendéglátósait is, hogy több helyen lehetővé tegyék, hogy a nyaralók élőben nézhessék az EB eseményeit. Pálffy Tamás, a helyi TDM munkatársa elmondta: az átlag vendéglátósnak nem szokása fogyasztói kutatásokat olvasgatni a világ egyetlen országában sem, inkább megérzéseikre hagyatkozva alakítja ki kínálatát. Ugyanakkor a helyi turisztikai szervezetek segíthetnek abban, hogy egy régió minden vendéglője, sörözője, a szállodákkal együtt, közös stratégiát alakítson ki annak érdekében, hogy profitálni tudjanak még egy olyan, több ezer kilométerre zajló eseményből is, mint mondjuk az Eb.
A helyi vállalkozók közül néhányan, többszázezer forintért vásároltak új televíziókat, projektorokat stb. Mások külön cseh és német szurkolósarkokat alakítanak ki. Többen az Eb-meccsekhez igazítják nyitvatartásukat, így biztosak lehetnek a szurkolók abban, hogy nem maradnak le egyetlen gólról sem.
Pálffy Tamás hozzátette: a németek és a csehek mellett, a magyar focirajongók fogyasztási szokásait is megpróbálták felmérni, ebben nagy segítségükre volt a Vinoport.hu és a Varga Pincészet korábbi kutatása, amely a 2010-es futball VB alatt készült.
A pincészet és az online bormagazin közös felmérése alapján az derült ki, hogy a magyar szurkolók 40 százaléka fröccsöt ivott a labdarúgó világbajnokság meccseinek nézése közben. Az 575 megkérdezett 33 százaléka legszívesebben tisztán itta a bort, 21 százalékuk pedig sört fogyasztott. A felmérés szerint töményet a meccsek alatt senki nem fogyasztott, kávét, üdítőt viszont a megkérdezettek 38 százaléka. A fröccstípusok között a legnépszerűbb a fehérborból készült fröccs, rozéfröccsöt a megkérdezettek 36 százaléka, vörösborból készült fröccsöt pedig 10 százaléka választott a közvetítések mellé. Mindezek figyelembe vételével a helyi vendéglátók borból és szódából is az átlagosnál többet tartanak raktáron, amíg a foci láz tart – mondta Pálffy Tamás.
Winelovers borok az olvasás mellé