Átadták a Zsirai Pincészet új vendégházát

Borászportál
2014. május 16., 10:16


A hétvégén ünnepélyes megnyitó keretében adták át a Zsirai Pincészet újonnan létesült vendégházát Mádon. A pincészet a vendégház nyújtotta új lehetőségek keretében a hagyományos borkóstolókon túlmutató kulturális események szervezését is tervezi.
Átadták a Zsirai Pincészet új vendégházát
 
Átadták a Zsirai Pincészet új vendégházát
Zsirai Petra a megnyitón
A három borvidéken (Tokaj, Somló, Villány) gazdálkodó pincészet központja a Tokaj-hegyaljai Mádon található. A tulajdonos testvérpár Zsirai Petra és Kata, édesapjuk korai elvesztését követően került a családi vállalkozás élére, amelyet azóta is töretlen lelkesedéssel és kitartással vezetnek. Pályázati lehetőségek igénybe vételével folyamatosan fejlesztettek, ennek eredményeként épült meg 2012-ben üzemházuk, valamint most elkészült a háromszobás, külön étkezővel és borterasszal rendelkező vendégház is, amely új lehetőségeket nyit a pincészet életében.

„A vendégház édesapánk tervei alapján, a hagyományok megőrzésének figyelembe vételével épült.” – hangzott el Zsirai Petra megnyitó beszédében. A borteraszon található kőoszlopok, egy-egy szoba és a régi tornác padlózata is eredeti, több évtizedes darabok, amiknek történetük van, és a tulajdonosok szerették volna, ha a vendégház része marad.
 
A szűk körben tartott eseményen a település polgármestere, Tatárka József is tiszteletét tette és beszédében kiemelte a pincészet beruházásának Mád hagyományőrzésében, fejlesztésében betöltött szerepét. A vendégek a borteraszról nyíló látvány mellett a bor és kultúra tökéletes párosát is élvezhették. A különleges tételeket felvonultató borkóstolót, és a Mádi Kúria által tálalt vacsorát követően megtekinthető volt Pintér András Ferenc (PAF) festőművész kiállítása, aki a megnyitó alkalmából készített festménnyel ajándékozta meg a tulajdonosokat. Az esti borozgatáshoz Járai Márk akusztikus koncertje varázsolt felejthetetlen hangulatot.
Átadták a Zsirai Pincészet új vendégházát
Pintér András Ferenc (PAF) átadja a festményt
A pincészet a vendégház nyújtotta új lehetőségek keretében, a hagyományos borkóstolók mellett kulturális, és a tulajdonosok fiatalos lendületéhez illeszkedő egyéb programok, események szervezését is tervezi. „Szeretnénk, ha a hozzánk betérő vendégek a finom borok kóstolásán túl maradandó élménnyel is gazdagodnának, amiért időről időre visszatérnek.” – tette hozzá Zsirai Kata.
Átadták a Zsirai Pincészet új vendégházát
Az érdeklődők számára már nyitva a vendégház, jelentkezni a honlapon és Facebook oldalon található elérhetőségeken keresztül lehetséges.

A pincészetről bővebb tájékoztatás a www.zsiraipinceszet.hu oldalon található, a vendégházról képek az alábbi link alatt érhetők el: www.zsiraipinceszet.hu/galeria/vendeghaz.
Winelovers borok az olvasás mellé