Áts Károly lesz a Tokaj Kereskedőház új főborásza

Borászportál - MTI
2013. március 27., 12:25


Karrier - A 2012-ben Év Bortermelője díjjal kitüntetett Áts Károly kerül a megújulni kívánó Tokaj Kereskedőház Zrt. főborász pozíciójába. A mádi borásztól magasabb minőségű borok előállítását várja el az állami cég, abban a reményben, hogy ezáltal új piacok felé lesz képes nyitni.
Áts Károly lesz a Tokaj Kereskedőház új főborásza
 
Áts Károly lesz a Tokaj Kereskedőház új főborásza
Áts Károly, még a Royal Tokaji színeiben (fotó: Németh Richard)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. keddi közleménye szerint Az Év Bortermelője címmel 2012-ben kitüntetett Áts Károly személye jelentheti a garanciát a Tokaj Kereskedőház borai minőségének emelkedésére. A kereskedőház bízik abban, hogy termékeikkel így olyan borfogyasztókhoz is eljuthatnak, akik Áts eddigi munkája alapján figyeltek fel a tokaji borokra.
Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 48 éves mádi borász korábban már 6 éven keresztül dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, most a Royal Tokaji Borászati Zrt.-ből tér vissza a kereskedőházhoz.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a Tokaj Kereskedőház egyik legfontosabb szerepe továbbra is az integrátori feladatok ellátása, azzal a céllal, hogy a tokaj-hegyaljai termelőktől a szőlőtermést felvásárolja.
 
Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója szerint a nemzeti társaságok megújulásának egyik zászlóshajója lehet a Tokaj Kereskedőház. Az MNV Zrt. elvárásainak megfelelően a társaság a szakértelem cégbe vonzásán és az adminisztratív eszközök fejlesztésén túl a minőség fokozásában, illetve a Tokaji márka presztízsének emelésében is jelentős lépéseket tesz. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Áts Károly főborászként csatlakozik a Tokaj Kereskedőházhoz – írják a közleményben.
Kiss István korábbi vezérigazgató – a kereskedőház fennállásának húszéves jubileuma alkalmából tartott budapesti eseményen – elmondta: a kivitel visszaesése miatt tavaly csökkent a cég árbevétele az előző évhez képest, összességében mintegy 16 százalékkal. Tájékoztatása szerint a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2012-ben 3,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Úgy vélte, hogy 2013-ban a tradicionális piacokon ismét nő a kereslet a tokaji borok iránt. Így az árbevétel az év végére elérheti a nettó 3,4 milliárd forintot.
Január végén állítólag a száraz borból készített, mustsűrítménnyel visszaédesített borok miatt kellett távoznia Kiss Istvánnak a cég éléről. Marcinkó Ferenc, a tokaji hegyközség elnöke akkor azt mondta, a tokaji borok 80-85 százalékát száraz borból készített, utólagosan, mustsűrítménnyel édesített borként értékesítik a pincészetek – jegyzi meg a közleményhez kapcsolódóan a Mandiner.bor.
Winelovers borok az olvasás mellé