Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón

Borászportál
2020. november 02., 06:32


Képzeljük csak el, belépünk a Corinthia Hotel Budapest ajtaján, cipőnk kopogása visszhangot ver a márványpadlón. Felsietünk a fakófehér lépcsőn, hogy még idejében odaérjünk, hiszen randevúnk van: az aranyszín számtalan árnyalatában pompázó, ezerarcú és ezeregy szépségű hölggyel, az olaszrizlinggel. Szabó Hajnalka beszámolója az Olaszrizling Októberről.
Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón
 
Ha az olaszrizling szellemből táplálkozó földi megtestesülés lenne, hölgy lenne vagy női szépség, ez szinte vitathatatlan. Számtalan arcát, színét, ízét mutatja, szépségének párja aligha van és számtalan szerelem szövődik évről évre egy-egy korty olaszrizling kóstolását követően.
Tárt ajtók mögött, impozáns környezetben csorgott olaszrizling a poharakba, közvetlen környezetben, borosüvegek fölött szóba elegyedve kerültek bemutatásra a legjobbak, az újdonságok és néhány kuriózum is, mely maximálisan megfért az esemény fémjelezte borok mellett.
 
 
A majd 70 borászat által képviselt eseményen az olaszrizlingre oly jellemző igen széles palettát, panorámát 150 kiváló tétel bizonyította és képviselte teljes vállszélességgel.
 
Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón

Ez a külföldről származó, de igazán hazánkban kiteljesedő szőlőfajta a sétálókóstoló során a napszítta, keseszőke áttetsző tisztaságútól egészen a buján és mélyen csillogó óarany színű olajos tételekig terjedt, kiváló lehetőséget adva, hogy egyetlen lépéssel egy újabb borászat legjobbjába kortyolva Magyarország egy-egy régióját ízlelhessük meg.
 
Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón

Persze a kulináris liezont színesítették a kiváló szakmai programok, pop-up előadások, ahol, ha úgy tartotta kedvünk, még több oldalát megismerhettük ennek a nedűnek: térségtől és feldolgozásától függően belevethettük magunkat Ausztria és Horvátország welschriesling-jébe és grasevinájába Kielmayer Kristian kalauzolásával, de belekóstolhattunk a bor pezsgőként, s terroir borként való metamorfózisába is.
Akárcsak az októberi falevelek sokfélesége, úgy a borászokkal, kóstoltatókkal váltott néhány szó is gazdagította az olaszrizling jellemzőinek tárházát: hangulatbor, ékkő, könnyű, friss, szépkorú.
 
Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón

És a teljesség igénye nélkül, kik kalauzoltak még ebben a sokszínű, élénk, pezsgő közegben? 2017-es Kamocsay Sós-hegy-dűlő Olaszrizling, ez a határozott, ásványos aromatikájú bor indította az erős felütést, melyet a minden évben megújuló 2017-es Ihlet Cuvée-jük követett.

Majd a balatonfőkajári Feind Pincészet BalatonBorára esett a választásom, mely tradicionálisan olaszrizlingből, a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös összefogásából született garantált minőségű kompozíció.

Ezt követően a Borbély Családi Pincészethez ballagtam át, hogy az évek során az olaszrizlinggel összefort név és kínált tételeik összecsengésének nyomába eredjek, hogy aztán elégedetten andalogjak tovább.
 
Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón


A Dúzsi Borászat asztalánál pedig valami egészen különlegesre leltem, a zenitre valamint egy fahordós érlelésű olaszrizlingre, mely csupán 2021-ben debütál majd, érdekességként és ínyencségként sorakoztatták fel a többi kiváló bor mellett.

Magyarországtól csak egy egészen leheletnyit elszakadva, burgenlandi borászok tételsorában pedig az In Vino Lídia standnál Füle Lídia volt segítségemre, nála olyan kitűnő és az est különlegességét emelő nevek köszöntek vissza az üvegekről, mint Martin Pasler, Elfenhof és persze a magyar fülnek nem ismeretlen Esterházy.
 
Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón

A tételek sorában pedig sosem utolsóként, kerekedő lecsengésként álljanak itt Hamvas Béla gondolatai:
 
"Ha tehetném, például megtenném, hogy egy szép leányból spirituális lényét kivonnám és egészen addig tisztítanám, sűríteném, desztillálnám, szűrném, kristályosítanám, amíg elmúlhatatlan és tömény esszenciáját megkapnám. Minden szép nőből végül is drágakövet lehetne készíteni. Vagy bort."
Winelovers borok az olvasás mellé