Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!

Geri Ádám
2020. június 26., 18:23


A rendkívüli helyzet miatt új helyszínen, új lebonyolítással zajlott a 2020-as Borászok Borásza díjátadó gála. Olvasóink élőben követhették velünk élőben az idén még különlegesebb eseményt. Beszámoló.
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
A Borászok Borásza díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát. Az emiatt kiemelkedő presztízzsel bíró elismerést a legtöbb szavazatot kapott borász nyeri. A cím elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár, az illető kap viszont egy remekbe szabott "emlékművet" az ország egyik legillusztrisabb pontján.
 

Az alapítók 2012-ben kibővítették a díjazottak körét BORÁSZOK BARÁTJA KÜLÖNDÍJ létrehozásával. A díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját. A díjra a korábbi évek Borászok Borászai 1-1 jelöltet állíthatnak, akik közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választja ki a győztest.
Szintén kiderül a mai díjátadón, ki nyeri idén a Jövő Borásza ösztöndíjat, ami féléves külföldi szakmai gyakorlatot lehetővé tevő egymillió forintos anyagi támogatással honorálja az év legkiemelkedőbb szőlész-borász hallgatóját.
 
 

A járvány okozta rendkívüli helyzet miatt idén először a Rókusfalvy Birtok ad otthont az eseménynek (a helyszín a tavalyi Pezsgőkonferencián már bizonyított), a korábban megszokott ültetett gálavacsora helyét flying service vendéglátás veszi át.
 
 
ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL ITT
 
19:55
 
Kezdetét vette az ünneplés, a vacsora és az 50 borász borainak kóstolója. Életképek. A zenét a Bényei Tamás (Hot Jazz Band) vezette trió szolgáltatja.
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
19:35
 
Áts Károly a hagyományoknak megfelelően csillagot kap a Csillagok Sétányán, a köletételre július 3-án kerül sor. Ezzel vége az esemény hivatalos részének.
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
19:30 
 
És a győztes... ÁTS KÁROLY. Gratulálunk. Ő is nagyon meghatott. "Régi álmom, hogy itt álljak. Megkérdezték tőlem, ki fogja nyerni, szerintem 50-en nyertünk. Köszönöm, azoknak akik mellettem álltak, a családomnak, akik hisznek bennem, akikkel együtt dolgozom. Kedden nagyapa lettem, erre a hétre ez a díj feltette az i-re pontot." - mondja. Mind a 4 másik jelöltet a színpadra hívja.
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
19:25
 
Színpadon Figula Mihály, a tavalyi győztes, ő fogja bejelenteni a Borászok Borásza díjat.  Elmondása szerint ő jobban izgul, mint tavaly, mert akkor egyáltalán nem számított a győzelemre. Az izgalmat fokozandó természetesen méltatja mind az 5 jelölt munkásságát a borítékbontás előtt.
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
19:15
 
Kovács Pál, a tavalyi győztes adja át a Borászok Barátja díjat. Bemutatja az 5 jelöltet. A díjat Szabó Edit szakíró kapta, és hozzá természetesen a szimbólikus pincekulcsot, ami a győztes szerint nemcsak a pincéjükhöz, hanem a lelkükhöz, titkaikhoz is kulcs, amit ő egész munkássága során kutatott.
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
19:10
 
"A díj hazatért" - veszi vissza a szót Rókusfalvy Pál, utalva arra, hogy részben a koronavírus okán bevezetett korlátozások miatt Etyekre költözött az esemény. Itt találták ki anno a díjat 2007-ben. Többek között Veress István, a Michelin-csillagos Babel chéfje alkotta meg a mai vacsorát. Elsőként a Jövő Borásza ösztöndíj program díjazottját fogják kihirdetni, mégpedig Demeter Zoltán, aki elsőként kapta meg anno a Borászok Borásza díjat.
 
A Tokaj Hegyaljai Varga Alíz Zsófia nyerte az 1 millió forintos támogatást, a SZIE 3. évét fejezte be, Róma környékére tervez menni majd az ösztöndíjból.
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
19:05
 
Rókusfalvy Pál megnyitja az esemény hivatalos részét, külön köszönti Nagy István agrárminisztert. Ő azt mondja, a "jó bor készítése művészet". A közösség jelentőségét hangsúlyozza, ebben a Borászok Borásza díjnak is komoly szerepe van. "Hatalmas érték Önöket ma itt együtt látni" - mondja. Bejelenti, hogy 9 milliárd forintot bocsátanak rendelkezésre a koronavírus okozta károk enyhítésére. Itt jelent be egy új támogatási rendszert, amivel a kis- és közepes méretű családi borászokat kívánják segíteni. 
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
 
18:45 
 
Egy-egy mondat az 5 jelölttől:
Heimann Zoltán: "Állati jó itt lenni, én az öreg bölény kategóriát képviselem, úgyhogy nem számítok győzelemre. És jó ez a rendezvény, azt mutatja, hogy már látni a fényt az alagút végén."
Bodó Judit: "Megtisztelő a döntőben lenni, de igazából mi már mind az 50-en nyertünk."
Ipacs-Szabó István: "Örömteli a megszokott kollégákkal itt állni (Áts Károlyhoz és Bárdos Saroltához hasonlóan többedszer jutott be a döntőbe - a szerk.) Szerintem ahogy tavaly Figula Misi, úgy idén Heimann Zoli arat rajt-cél győzelmet."
 Bárdos Sarolta: "Ez egy megerősítés a kollégák részéről, hogy zsinórban harmadszor a legjobb 5-ben szerepelhetek. Megtisztelő."
Áts Károly: "Jó itt lenni a kollégákkal. Hogy ki nyer? Az 50 borász már nyert."
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
 
 
 
18:25
 
Áts Károly az idei rendhagyó Borászok Borásza díj győztese!
Elindult a "buli", 7-ig az 5 jelölt borait lehet kóstolni sétáló kóstoló keretében.
Winelovers borok az olvasás mellé