Ismét eljött a száraz szamorodnik ideje?

Geri Ádám
2020. szeptember 25., 09:11


Egy másik italnak köszönhetően megint kezd divatba jönni a már-már elfeledett száraz szamorodni – mondja Makai Gergely. A Tokaj Hétszőlő birtokigazgatójának segítségével alámerültünk a buborékok világába és választ kerestünk arra is, a „bio” miért kevésbé menő itthon, mint külföldön.
Ismét eljött a száraz szamorodnik ideje?
Címlapfotó: Zacsek Ágnes
 
Az elmúlt évek a Tokaji borvidéken az útkeresés jegyében teltek, telnek. A Tokaj Hétszőlőnél is sok kísérletezés folyik?
 
Fontos leszögezni, hogy a Hétszőlő alapvetően mindig is aszúról és az egyéb borkülönlegességekről volt híres, már évszázadokkal ezelőtt is ezekben nyújtott kiemelkedőt a birtok. Fő filozófiánk továbbra is az, hogy minden évjáratból a lehető legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű aszúszemet szüreteljük, amiből aztán elkészítjük az aszú és szamorodni borainkat. Emellett természetesen szeretünk kipróbálni új dolgokat, amikbők aztán sok eljut a boltok polcaira. Lassan 10 éves a dűlőszelektált száraz boros projektunk, aminek keretében készítettünk már furmint és hárslevelű bort, fahordós érlelésűt és illatosabb reduktívat egyaránt. 2019-től pedig a buborékokkal kísérletezünk.
 
 
A Winelovers Summer Partyra is elhoztátok az említett, idén debütált Gyöngyöző Hárslevelűtöket, és úgy láttam, szép sikert arattatok vele. Ti is meglovagoljátok a tokaji buborékforradalom hullámait, vagy ennél azért többről van szó?
 
Sose lesz a fő profilunk, de tökéletesen passzol a szortimentünkbe, már csak a Tokaj központjában található Rákóczi Pincéhez tartozó teraszunk okán is. Egy kedves, játékos, könnyed ital partikra, beszélgetések mellé. De itt nem állunk meg, a 2019-es termésből pezsgőt is készítünk, egyelőre szintén kísérleti jelleggel, pár ezer palackot a közösségi feldolgozóval együttműködésben. Az első pár százat már degorzsáltuk, egyrészt mert szeretnék az egész érési folyamatot nyomon követni, másrészt karácsonyra már egy kisebb tételt tervezünk belőle forgalomba hozni. Mint minden borunknál, itt is cél, hogy a palackban visszaköszönjön a megszokott Hétszőlő stílus a maga kecsességével, egyenes vonalú eleganciájával. A dűlőink elég meleg fekvésűek, ami nem kedvez ennek a műfajnak, ezzel együtt vannak olyan területek, ahol markáns, mégis légies, minden sallangtól mentes furmint pezsgők születhetnek, ezt szeretnénk megmutatni. Ennek következő lépése lesz a pét-natunk, ami tényleg az egyik legtermészethűbb eljárás.
 
Mondhatni, szintén az újdonságok sorába illik, hogy 2017 óta újra van száraz szamorodnitok, ami manapság igencsak ritkaságnak számít. Miért hoztátok vissza?
 
Első sorban az exportpiacaink miatt, miután azt vettük észre, hogy Skandináviában például megint divatba jöttek a száraz sherryk. A száraz szamorodni tökéletesen hozza az ezekre is jellemző enyhén fanyar, diós, dohányos ízeket. Itt is folyamatosan kutatunk, keressük a lehetőségeket, hogy ebből is a legjobbat, a Hétszőlő tradícióinak leginkább megfelelő bort tudjuk kihozni. Ugyanebből a megfontolásból bizonyos években még fordítást is készítünk.
 
Az új termékkategóriák mellett a dűlőkkel is kísérleteztek. Habár a Hétszőlő 55 hektárja egybefüggő terület, a 3 dűlőt egy jó ideje már teljesen külön kezelitek. Mi indoklta ezt a döntést?
 
2013 környéként kezdtünk a dűlőszelektált tételekkel komolyabban foglalkozni, mostanra eljutottunk odáig, hogy a két első osztályú, biominősítéssel rendelkező dűlőnkből már tudunk dűlőszelektáltan aszút készíteni és minden dűlőből készül szárazbor. Valóban egybefüggű területről beszélünk, ezzel együtt még az egyes parcellák között is jelentős különbségek vannak. A Kis-Garai-dűlőben például már megtaláltuk azokat a táblákat, ahonnan száraz furmint bort készítve igazán markánsan megjeleníthető a vulkanikus jelleg. A fő irányvonalak megvannak, de minden évben tanulunk valami újat.
 
Ismét eljött a száraz szamorodnik ideje?
Photos: Gabriella Tasi
 
Szintén hangsúlyos nálatok a szortiment másik „vége”, vagyis a birtokbor.
 
Sok helyen a tokaji borokat az aszú és szamorodni okán ismerik, miközben vannak olyan piacok, ahova a száraz borral lehet betörni. A mi birtokborunk a bio furmint, ennél van lehetőségünk arra, hogy nagyobb mennyiségben, stabil karakterrel, enyhén sós, ásványos érzettel és szép illattal, minden évben elkészítsük. Jó ár-érték arányú bor, ami a világban sok helyre elviszi a nevünket.
 
Több, mint 10 éve álltatok át az ökológiai gazdálkodásra, 2017 óta minden borotok biobor. A klímaváltozás milyen kihvásokat hozott számotokra?
 
2009-ben nagybirtokként az elsők között kezdtünk el ezzel foglalkozni, elkötelezettek vagyunk, mind szakmai, mind környezetvédelmi megfontolásból. Mostanáig egyetlen évjáratban sem okozott ez gondot, mennyiségileg és minőségileg egyaránt hozzuk a hagyományos művelésű területek szintjét. Folyamatosan kísérletezünk, most például a sorköztakarással. 2020 megmutatta, mekkora szükség van erre. Idén minden volt a szárazságtól kezdve a csapadékos nyárig, a sorköztakarás pedig szinte minden időjárási elemmel szemben segíti a védekezést: megfogja a talajt, plusz nitrogént jelent és hosszabban megőrzi a nedvességet. Szintén optimizmusra ad okot, hogy bár nem volt könnyű év, az ültetvényeink megmutatták, miért is kaptak anno első osztályú besorolást: ha megtaláljuk a növény számára is kedvező egyensúlyt, szinte bármilyen körülmények között jó termés érhető el.
 
„Magyarországon még nem többletérték” a bio tanusítvány – mondtad nekünk 3 éve. Változott azóta a helyzet?

Itthon még mindig jóval vegyesebb a kép, mint Észak- és Nyugat-Európában. Ott lassan már nem plusz, ha valami bio, egy bizonyos szint felett kezd alapkövetelménnyé válni. A minőséget, a fokozott gondoskodás zálogát látják benne az emberek. Itthon ezzel szemben még 2-3 évvel ezelőtt is volt egy negatív csengése a dolognak, mert mindenki a kicsi, kukacos almákra asszociált a bio szó hallatán. Szerencsére ez sokat változott azóta. Mi egyébként küldetésünknek tekintjük, hogy kommunikáljuk, a természethű szőlőtermesztés és borászkodás, nemhogy gyengébb, de a kiemelkedő törődés miatt éppenhogy kiemelkedő minőséget eredményez.
 
Winelovers borok az olvasás mellé