WL100 mesterkurzus #4, beszámoló: Trónkövetelők

Pintér Anita
2019. március 11., 12:49


Trónt fosztottunk a Borkollégiumban. Prémium kategóriás mesterkurzuson jártam.
WL100 mesterkurzus #4, beszámoló: Trónkövetelők
A beszámoló a "Winelovers 100 - Trónkövetelők" Mesterkurzusáról készült. A 100 legjobb magyar bort bemutató, összesen 8 alkalomból álló Winelovers 100 Mesterkurzus sorozat következő, március 13-i Tokaj Vol 2. című előadására a Borkollégium oldalán tudsz jelentkezni.
 
Balaton-Felvidékről kitüntetett vörösbor? A Tolnai borvidékről jó helyezést elérő tétel? Erre és még sok minden másra kaptunk választ a Borkollégiumban rendezett Trónkövetők című Mesterkurzuson Kielmayer Kristian nemzetközi borakadémikus vezetésével.  Az este folyamán 14 tételen keresztül nyertünk betekintést az ismert és kevésbe ismert pincészetek  toplistás tételeibe.

Következzenek először a személyes kedvenceim:

A 96. helyre befutott Horváth Pince Madarász dűlőről szüretelt 2013-as merlot, cabernet franc házasítása került elsőként a poharunkban. A név elsőre kevésbe csenghet ismerősen.  A Tolnai borvidék hazánk egy fiatal, egyelőre kissé háttérben meghúzódó borvidéke, pedig adottságai több szempontból – mediterrán hatás, lösztalaj – megegyeznek a szekszárdiéval. A Horváth Pince saját borhoz 5 hektáron művel szőlőt, további 50 hektárnyit pedig eladásra szán. A dűlő nevét is viselő merlot, cabernet franc cuvée a borászat és talán az egész régió egyik legkiemelkedőbb tétele (árban is). Illatában kirobbanó piros bogyós gyümölcsök, cseresznye, meggy. Ízben már sokkal inkább a meleg tónusú jegyek és az évjárati adottságok érvényesülnek. Nagyon selymes textúra, étcsokoládéval fűszerezve, háttérben leheletnyi mentás jelleggel. A jó savszerkezetnek köszönhetően 2-3 év potenciál még legalább van benne. Izgalmas tétel!
 

Sokak számára szintén rejtett kincsnek számítanak a Balaton Felvidék vörösborai, nem mindenki tudja, milyen jó vörösborok készülnek itt. Tökéletes példa erre a dörgicsei Pántlika Pincészet Összhang fantázianevet viselő 2015-ös cabernet franc, cabernet sauvignon házasítása (83. hely). 24 hónap hordó és 1 év palackban érlelést követően került forgalomba.  Komplex , aromájában dzsemes vonal, főleg áfonyalekvár , kevés csipkebogyó. Ízében pedig a fekete ribizli dominál. Lendületes, dinamikus, szép bor.

Utazásunkon Kristian ezután a tanuhegyek felé kalauzolt minket, egészen pontosan Váli Péter borászatához Badacsonyörsre, akinek a 2015-ös Syrah-ját kóstoltuk (75. hely).  Talán kevesen gondolnák, de a fajta ezen a vidéken nagyon jól érzi magát és szép borokat tud produkálni. Őshazája, a Rhone-völgy, geológiai adottságait tekintve hasonlít a Badacsonyi borvidékhez: hűvös, meszes terület, ami szépen visszaköszön  a borok illat- és ízvilágában egyaránt. Akárcsak a poharunkban lévő nedűnél is. Illata egy kis levegőztetés után megnyílik. Elegáns, szikárabb stílusú vörösbor, amely inkább a hűvösebb elegancia kedvelőinek kedvez.
 
Az este további résztvevői:

Csóbor Pincészet – Cabernet Sauvignon 2016 (79. helyezett)
Zamatos, telt vörösbor, amelynek szőlője Agárd határában termett. A fajtajelleges illatokat, ízeket barrique és hagyományos tölgyfahordós érlelés és bársonyos tanninok teszik még élvezetesebbé. 

Thummerer Pince – Egri Bikavér Superior 2013 (66. helyezett)
Kékfrankos dominancia. Illatában dohány, füst, egy kis animális jelleggel megspékelve. Ízben nagyon egyensúlyos, pikáns-fűszeres vonal. Szép bor.

Thummerer Pince – Rébus Egri Cuvée Superior 2012 (59. helyezett)
Cabernet sauvignon, merlot és syrah házasítása egy csapadékszegény, meleg évjáratból, mely visszaköszön a borban. Meleg tónus, túlérett, dzsemes jelleg. Ízben bőrös, fűszeres, feszes tétel. A magas alkohol mellett még mindig nagyon friss, szépen tartja magát.

Takler Borbirtok – Szekszárdi Bikavér 2015 (58. helyezett)
Kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, valamint kadarka fajták házasítása. Összetett illat- és zamatvilággal bíró, elegáns, ugyanakkor vibráló vörösbor, piroshúsú gyümölcsök gazdagságával, hosszú utóízzel. 

Mészáros Borház – Ohmerops Cuvée 2015 (51. helyezett)
Klasszikus bordói házasítás. Nevét a gyurgyalag madárról kapta, melynek latin neve a Merops. A szekszárdi borvidék jellegzetes madara. A bor illatban gyümölcsbomba, egy kis lekvárossággal megspékelve. Enyhén füstös, földes, avaros jelleg. Szép savak, nem bántó tannin. Izgalmas, összetett bor.
 
Bodri Pincészet – Szekszárdi Merlot Válogatás Gurovica 2013 (48. helyezett)
Nagyon mély szín. Elegáns, vibráló gyümölcsöség. Szintén egy meleg, délies stílusú bor. Illatában lekvár, szilva. Kóstolva gyümölcsök tömkelege, enyhe fűszeresség egy kis édességgel kiegészítve. Nagy étkek és nagy események kísérője.
 
Egri Korona Borház – Grand Selection Egri Syrah Jumurdzsák 2013 (42. helyezett)
Az Egri Korona Borház 200 éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. A nagyüzemi borkészítés mellett hangsúlyt fektetnek a prémium kategóriás tételekre is. Ilyen a Grand Selection kollegcióból kikerülő, Jumurdzsák fantázianevet viselő egri syrah. Illatában érett gyümölcsök; szeder, áfonya. A korty pikánsabb, fűszeresebb, megjelennek benne a pörkölési jegyek. Mély, élvezetes, szép alkotás!
 
Képzeletbeli útunkat folytatva még mindig a Balatoni borrégióban barangolunk: a déli partról lekanyarodva Marcali irányába, Kéthely községből kiérve egy impozáns épületet pillanathatunk meg az út mellett. Elsőre inkább egy élményközpont juthat róla az eszünkbe, mintsem borászat. Sokat nem is tévedünk, ugyani sa Kristinus birtokon a borkészítés mellett különös figyelmet szentelnek a minőségi vendéglátásnak is. Saját borhotellel rendelkeznek, s ha mindez nem elég, az épület koncerteknek illetve különböző rendezvényeknek is gyakran otthont ad.

Kihasználva a Balatonboglári borvidék sokszínűséget, boraik igen széles spektrumon mozognak. A terület alkalmas a reduktív, nyári „fesztiválborok” készítésére is, de tudja az ünnepi alkalmak nagy vörösborait is. A 72. helyezés elért 2015-ös Cabernet Sauvignon Selection az utóbbi kategóriába tartozik.

Ezen a ponton a közönség Kristiannal kicsit a hordós érlelés kérdéseiről elmélkedhetett. Mennyire telepszik rá a hordó a borra? Elbillenti-e nagyon „fás” irányba az adott tételt? A poharunkba került tétel ugyanis 36(!) hónapot pihent hordóban, mielőtt palackba, majd forgalomba került volna. Nagyon férfias, komoly bor, mentás, fügés illatvilággal, megannyi fekete bogyós gyümölccsel kiegészülve. És akkor a válasz az előző kérdésre: ennél a nedűnél a fa erősen dominált, kicsit háttérbe is szorította a bor karakterét. Ettől függetlenül én nagyon szerettem.
 
WL100 mesterkurzus #4, beszámoló: Trónkövetelők

Magunk mögött hagyva a Balatoni régiót, Szekszárd irányába haladtunk tovább. A Fekete Borpince hitvallása a jó minőségű, a borvidékre jellemző gyümölcsös, bársonyos és tüzes borok készítése. A 71. helyezett Cabernet Sauvignon Válogatás 2015 nagyon egzotikus, izgalmas tétele volt a sornak.  Palackba zárt Szekszárd.  Harmónia, az alkotó személyisége és a bor iránt érzett elhivatottság. 

A következő tétellel maradunk Szekszárdon, csak borászatot váltunk: a Lajvér Pincészet egy nagyobb gyöngyszeme a vidéknek. Nevét a borkomplexum mellett csordogáló Lajvér patakról kapta. A Lajvér is több, mint egy borászat, borbisztró, rendezvények, esküvők, színvonalas kulturális és gasztroesemények helyszíne. S persze, kiváló borok, „a hagyományok és a technológia izgalmas ötvözete”, ami a 70. helyre értékelt 2015-ös Szekszárdi Merlot-ra is igaz. Fiatalos, lendületes nedű, nagyon gyümölcscentrikus, háttérben megbújva egy kis gyantás jelleggel. Hosszú lecsengésű, kedves tétel.

Lassan, de biztosan kezd homályba veszni az az időszak, amikor az emberek az Egri borvidéket a Szépasszonyvölggyel azonosították. Persze, ezzel nem minősíteni szeretném az ottani pincesoron termelő gazdákat, de azért a borvidék jóval több ennél! Dr. Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonos-borásza rendkívül sokat tett azért, hogy a borvidék ott tartson ma, ahol tart.  Demjén felől, mielőtt beérnénk Egerszalókra, jobb kézre rögtön az ő borászata az első, amit megpillant az ideérkező.
Kevés olyan borászt tudnék említeni, aki ennyire kiemelten figyel a borvidék hagyományos fajtáira,
mint Lőrincz Györgyék. Minden egyes borukban visszaköszön az alkotó személyisége, nagyon egyedi, különleges, mély és – ki merem jelenteni – nehezen megfejthető borokat készítenek évről-évre. A St.Andrea borokhoz komolyodni kell, ők nem a „balaton parton elfröccsözgetjük” kategóriába tartoznak. Alkalom kell hozzájuk, meghittség. A demjéni Hangács dűlőről szüretelt Egri Bikavér Grand Superior 2015 méltó tagja a 100 legjobb magyar bornak (65.hely), igazi „terroir bor”. Lekváros, nagyon selymes, lendületes nedű, sós ásványos lecsengéssel.
 
Nagyon izgalmas, sokszínű kóstoló és egyben tanulás is volt.
 
Winelovers borok az olvasás mellé