WL 100 mesterkurzus #5: Tokaj Vol. 2. – Ezerarcú Tokaj

Kiss Anna
2019. április 04., 15:13


Egyre szebb száraz borok készülnek Tokaj-Hegyalján. így van esély arra, hogy a jövőben nem csak az aszúiról lesz ismert. A Winelovers 100 mesterkurzusán ismét Tokajt jártuk körbe, ám ezúttal nem az aszúé volt a főszerep: Bálint László nemzetközi borakadémikus a tokaji borok sokszínűségét mutatta be nekünk.
WL 100 mesterkurzus #5: Tokaj Vol. 2. – Ezerarcú Tokaj
A beszámoló a 100 legjobb magyar bort bemutató, összesen 8 alkalomból álló Winelovers 100 Mesterkurzus sorozat legutóbbi állomásán készült. Ha szeretnél részt venni a még hátralévő két előadáson, a Borkollégium honlapján jelentkezhetsz.
 
Bemelegítésképpen az estét egy kis történelemmel és fajtaismerettel indítottuk. Tokaj a világ első zárt borvidéke, az itt megtermelt érték védelméről 1737 óta szigorú szabályozás gondoskodik. 1737-ben, III. Károly uralkodása idején, tehát jóval a filoxéravész előtt számos más fajtát termesztettek ezen a vidéken (például bakatort), napjainkban azonban hat szőlőfajta borait kóstolhatjuk a borvidékről: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő, kabar és zéta.
 

Ezek közül legnagyobb mennyiségben a furmintot termesztik Tokajban, így hát nem volt meglepetés, hogy az este folyamán ezen a fajtán volt a hangsúly: a legtöbb kóstolt bor részben vagy kizárólag furmintból készült, de került a poharunkba hárslevelű, kabar és zéta alapanyagból készült nedű is.

Első tételünk a Grand Tokaj No8 reduktív eljárással készült 2015-ös furmintja volt. A reduktív furmintok vezető jegye a citrusos, zöld almás illat-és ízvilág – tudhattuk meg Bálint Lászlótól –, amit remekül illusztrált ez a tétel is. A friss citrusos jegyek mellett érettebb ízek, élénk savak és némi maradékcukor tették kerekké az élményt. Markáns, lendületes borral nyitottunk, előadónk cézár-saláta kísérőjeként ajánlotta. (84. helyezett)

Hárslevelűvel folytattuk az estét, mégpedig a Palkó Pince 2015-ös Báthori Hárslevelűjével. Könnyed mézes, virágporos illat, némi körtével kiegészítve. Barátságosabb, lágyabb, melegebb tónusú bor, mint az előző furmint. (55. helyezett)
 
Beszámoló a korábbi WL 100 mesterkurzusokról:

A következő két tételünket párban kóstoltuk, így remekül össze tudtunk hasonlítani egy tisztán reduktív és egy fahordós érlelést is kapott furmintot (annál is inkább, mivel mindkettő a Pajzos-Megyer Pincészettől érkezett). A Megyer 2015-ös Selection Furmintjának illatában az első tételnél megismert reduktív jegyeket fedezhetjük fel, első sorban zöldalmát és citrusokat. Jó ivású bor, mely még korántsem mutatja az öregedés jegyeit. (97. helyezett) A Pajzos Tokaj 2016-os Tokaj Dry Selection tétele 86%-ban tartalmaz furmintot és 14 %-ban hárslevelűt. Illata az előzőnél komplexebb, édeskés, a hordós érlelésnek köszönhetően lágyabb ízvilágú. Eltérő jellegű, de szép bor mindkettő, az utóbbi a kóstoló végén tartott közönségszavazás megosztott második helyezettje lett. (46. helyezett)
 
WL 100 mesterkurzus #5: Tokaj Vol. 2. – Ezerarcú Tokaj

A furmintot és a hárslevelűt, a kövérszőlővel együtt, hagyományos helyi fajtáknak nevezhetjük, ellentétben a kabarral, a zétával és a sárgamuskotállyal. A kabar (vagyis a Tarcal 10) tarcali kutatók nemesítésének eredménye, a hárslevelű és a bouvier fajták keresztezéséből született 1967-ben. Jól aszúsodó, a furmintnál 3-4 héttel korábban érő fajta jött így létre. Alacsonyabb savtartalmának köszönhetően borának eltarthatósága rövidebb. Az ötödik tételünkön keresztül a belőle készült fajtaborral is megismerkedhettünk.

A Péter Pincészet 2016-os Tokaji Kabarja rendkívül gazdag illattal hívogat: citrusok, hársméz, ananász és sárgadinnye aromája keveredik egymással. Száraz, savai lágyak, ízében karamellt és egy kevés főtt kukoricát fedezhetünk fel. A kortyban érezhető pörkölési jegyek fahordós érlelésről árulkodnak. (67. helyezett)

Borsorunk feléhez közeledve kóstoltunk már furmintot és hárslevelűt is fajtaborként, a következőkben pedig a Gizella Pince jóvoltából megtapasztalhattuk, mi történik, ha ez a kettő házasságra lép egymással. Különbözőségeik ellenére a két fajta általában remekül kiegészíti egymást. A tiszta hárslevelű boroknál a korty elején érezhető kezdeti ízintenzitás hirtelen mérséklődik, ellentétben a furmint-korty dinamikájával, másrészt a hárslevelű lágysága és barátságossága jó párost alkot a markánsabb furminttal. A 2016-os Szil-völgy Furmint-Hárslevelű 60:40 %-ban tartalmazza a két fajtát. Kedves, mézes illattal fogad bennünket, a két fajta aromái keverednek benne. Élénk savai vannak, lendületes, még fiatal bor, szüksége van némi érlelésre, hogy megszelídüljön. (56. helyezett)
 
WL 100 mesterkurzus #5: Tokaj Vol. 2. – Ezerarcú Tokaj

A soron következő két tételt minden furmintrajongónak ajánlott megkóstolni, hiszen az erdőbényei Sanzon Tokaj Classic és Rány furmintjainak a Winelovers zsűrije által legjobbnak ítélt 5 furmint közül az előkelő 1. és 2. helyezést sikerült megszerezniük. Ezt a két, 2015-ös évjáratú tételt ismét párban kóstoltuk. Érdekes volt megtapasztalni, mennyire más lehet két furmint, aminek a készítője és az évjárata is azonos. A két tétel erjesztési módja azonban különbözött egymástól: míg a Classic tartályos erjesztés után került csak hordóba, a Rány mind az erjesztés, mind az érlelés ideje alatt fahordóban volt. Ezen kívül különbözőségük alapját képezheti az is, hogy a Rány dűlőszelektált furmint. A poharunkba töltve a Classic furmintban zöld teás, herbás illatjegyeket fedezhetünk fel. Sós, ásványos, a gyógynövényes jelleg ízben is visszaköszön. A Rány illata mézes, citrusos, a korty nagyon összetett ízvilágú (körte, ananász) és elegáns. Házi szavazásunkon második és harmadik helyezést értek el, azt hiszem, sokunkat sikerült elvarázsolnia ennek a két kifinomult furmintnak. (17. és 21. helyezett)

Utolsó száraz borunk szintén igazi közönségkedvenc volt, a kóstoló végén tulajdonképpen egyhangúan az este legjobbjának választottuk. Az Erzsébet Pince 2016-os Estate Furmint-Kabar házasítása 70:30 %-ban tartalmazza a két fajtát. Illata könnyed, elegáns, kedves, a birsalmás-barackos kortyban jól összesimul a két fajta. (43. helyezett)
 
WL 100 mesterkurzus #5: Tokaj Vol. 2. – Ezerarcú Tokaj

Bálint László szerint sok fogyasztó a mai napig ódzkodik a furmint szikárságától, mivel néhány évtizeddel ezelőtt még nem igen lehetett jó száraz furmintot vásárolni erről a borvidékről. Mára ez rengeteget változott, mai borsorunk is bizonyítja, hogy nem érdemes kóstolás nélkül elmenni Tokaj száraz borai mellett.
 
A kóstoló végén tartott szavazás alapján kedvenceink voltak:
Erzsébet Pince - Estate Furmint-Kabar 2016
Sanzon Tokaj - Classic 2015 és Pajzos Tokaj - Tokaj Dry Selection 2016
Sanzon Tokaj - Rány 2015
 
Az estét édes borokkal zártuk: négy tétel kóstolása maradt hátra.  Az édes borok kóstolásánál, ahogy Bálint László mondta, a cukor mögé kell néznünk, mert a cukor olyan, mint egy menyasszonyi fátyol: ápol és eltakar, de nem csak a bor hibáit, erényeit is elfedheti.

Az első édes tételünk egy kakukktojás volt. A villányi Vinatus Pince 2013-as hárslevelűjét kóstoltuk, mely töppedt szemekből készült. Érett, sárgabarackos ízvilága nagyon kellemes, a sav-cukor egyensúly kicsit a cukor felé billen. (68. helyezett)

Ezt követően a Pelle Pince Zsófia Cuvée-je került a poharunkba a 2016-os évjáratból. Citrusos, cukrozott citromra emlékeztető illat és íz jellemzi, magas (122 g/l) cukortartalmát jól tudják ellensúlyozni a savai. (80. helyezett)

A Holdvölgy Pincészet 2008-as Intuition No1. szamorodnija egy zéta fajtából készült különlegesség. A neves Oremus-dűlő után korábban oremusra keresztelt, a furmit és bouvier fajták keresztezéséből született hibrid a furmintnál korábban érik, jól aszúsodik. A Holdvölgy Pincészet kiválóan bánt a fajtával, méz, érett őszibarack, aszalt és kandírozott gyümölcsök gazdag aromáit fedezhetjük fel benne. (33. helyezett)
 
WL 100 mesterkurzus #5: Tokaj Vol. 2. – Ezerarcú Tokaj

A kóstolót a Holdvölgy Pincészet 2011-es Culture névre keresztelt aszújával zártuk, ami tavaly a Winelovers 100 - A 100 legjobb magyar bor tesztjén az előkelő 2. helyet érdemelte ki. Furmint, hárslevelű és zéta alapanyagból készült, nagyon komplex ízvilágú, még fiatal aszút kóstoltunk. Kellemesen botritiszes jegyeit kajszi, birs, kandírozott narancs aromája egészíti ki. A sav és a cukor egyensúlyát a magas cukortartalom sem billenti ki. Szebb befejezést nem is kaphatott volna ez az izgalmas borsor. (2. helyezett)

Hangulatos estét töltöttünk el remek borok társaságában. Semmi kétség, Tokajt nem szabad beskatulyáznunk, hiszen Gombóc Artúr is megirigyelhetné ezt a választékot: kóstoltunk száraz borokat, édes borokat, szamorodnit, aszút, reduktív furmintot, hordós furmintot, hárslevelűt, kabart, zétát – mind nagyszerű a maga nemében, és ami a legfontosabb: mind tokaji!
Winelovers borok az olvasás mellé