Egy GRANDiózus kóstoló margójára

Pach János
2020. február 17., 10:02


A Corinthiába szervezett első Winelovers Grand a helyszínválasztás és a felhozatal alapján is fényesnek ígérkezett, ám avatott borrajongóként kissé kételkedtem abban, hogy a hasonló programok sorában az újdonság erejével fog hatni rám. Aztán jött a meglepetés!
Egy GRANDiózus kóstoló margójára
Fotók: Szabó Kata
 
A kétségeim eloszlatását egy jóbarátom társaságában kezdtem az évszakhoz képest szokatlanul napos, meleg délutáni órában. A belépést követő még elviselhető ruhatári tömegezést és poharaink átvételét követően viszont máris hatni kezdett rám a patinás épület emelkedett hangulata és a kóstoló hívogató moraja. Egy alapjeggyel és egy furmint különterem belépővel indultunk felfelé, amit az esti órákban még egy ingyenes pop-uppal (cabernet avagy Villány témakörben) terveztünk kiegészíteni.
 
 
A hirtelen jött téli meleg miatt kimelegedtünk, ezért legelőbb friss-ropogós borok és tradicionális pezsgők kerültek poharainkba. A 2019-es Év Bortermelőjének választott Koch Csaba vajas, körtés, krémes pezsgője (Chardonnay Brut 2017) jó felvezetőnek bizonyult a kirobbanó gyümölcsösségről és a könnyedségükről ismert további Koch-borokhoz, mint amilyen a legjobb dűlőkből szüretelt cabernet sauvignon, kékfrankos és pinot noir házasításából készült rozé (Frisch Rosé Cuvée 2019) is volt.
 
 
Tovább haladva a Frisch-széria illatos fajtáin egy amforában kierjedt móri ezerjó és egy házasítás (Csetvei Napholdcsillag 2017) okozott meglepetést füstösségével, fűszeres-vaníliás jegyeivel, telt gyümölcsös ízvilágával és élénk savaival. Megtudtuk, hogy a battonage technológiával készített chardonnay és szürkebarát, illetve a tartályos ezerjó házasítás Csetvei Krisztina borász kedvence.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára
 
Ezután „cirfandlikutatásba” kezdtünk, amit a Pécsi borvidék borászainál (Schunk, Belward, Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet) végeztünk. Bár a cirfandli kétségkívül megosztó bor, mivel számos szép példányával találkoztam már, pártolói közé tartozom.
De vajon képes lehet-e egy alig húsz hektáron termő szeszélyes fajta a borvidék jövője szempontjából meghatározó fajtává, zászlósborrá válni?
Erről a kérdésről a pécsi borászokkal is beszélgettünk, akik eltérő véleményen voltak. Az este egyetlen általunk kóstolt cirfandlijánál azonban bátrabban hasított elképesztő savaival a mecseki zenit (PTE SZBKI Zenit 2019). Ugyanitt megismertünk egy új rezisztens fajtát is, a jázmint (bianca X petra) és egy klasszist is találtunk (Summa Merlot 2017).
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

Hevér László, a Kutatóintézet főborásza mesélt a Summa névválasztásról is: a szőlőt a Kutatóintézet legmagasabb területeiről szüretelték, amit a summa latin szó első jelentése (csúcs) is kifejez, a kettes számú jelentés (összeg) pedig arra utal, hogy kilenc hónapon át tartották első töltésű magyar, francia és amerikai tölgyfahordókban a pécsi merlot-t, majd a legjobb tételeket összeházasították. Pécsi kutatásunk végén nyugtáztuk, hogy a Summából akár több kartonnal is érdemes elmenteni.
 

A könnyű és illatos blokk végén némi kritikát is megengedtünk magunknak: „Miért kell zakót húzni a friss kén kihajtásához?” Ugyanis több kézzel írott palack, még nem kész tétel is szembejött velünk, ami olykor fokozza a kóstoló hangulatát, ám az erős kénesség nem jó ajzószer, pláne klasszisok közt.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

Eljött az idő a légiesebb vonulatról a mélystruktúrákra váltani. A furmint különteremben kóstolható tételek közt főként neves hegyaljai pincék borait fedeztük fel néhány más borvidék (pl. Balatonfüred-Csopak) eminensei mellett. A teljesség igénye helyett inkább csak a legemlékezetesebbeket ragadnám ki ezúttal is. A Holdvölgynél éreztem először igazán azt, hogy köszönöm, jól vagyok, a bor finom (Meditation 2017). Jegyzetembe annyit írtam, „megérkeztem”. Ekkor lelki szemeimmel körültekintettem a Király-dűlő panorámáján és elindultam a Holdvölgy-dűlő felé (Intuition No. 3. 2015), hogy finom, precíz savstruktúrájú, rétegzett, ásványos bort igyak. A Barta Pince tételei (Öreg Király Dűlő 2016 és Terasz verziója) szintén kiegyensúlyozottak, koncentráltak voltak, rajtuk keresztül megtapasztalható, hogy némi maradékcukorral még kerekebb, még szerethetőbb a furmintélmény. A többi kóstolt tétel (Balassa, Degenfeld, Disznókő, Hétszőlő, Kaláka, Pajzos) is kifogástalan bor volt, így e sormintát követően számomra úgy tűnt, mintha a klasszikusan elegáns stílus képviselői egy nagy közös iskolává forrtak volna össze. Ugyan minden bornak megvolt a saját karaktere, hiszen a hegyaljai dűlők talajösszetétele rendkívül változatos, de stílusjegyekben egységet mutattak, ami a finom savstruktúrákban, komplexitásukban, tisztaságukban, gyümölcsösségükben és ásványosságukban öltött testet. Így legfeljebb az egyes dülők ízmarkerei érzékelhetők különbségként. A kóstolt tételek finom savai, ásványossága és komplexitása hatására megállapítottuk, hogy a furmint Ferrariként dominálja a nap során kóstolt fehérborok mezőnyét.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

A rövid elmélkedés után a fehérgyümölcsös zamatokról a piros bogyósokra váltottunk, puha és bársonyosan meleg tanninokat keresve. Szekszárdi villámlátogatásunkat (Schieber, Dúzsi, Szeleshát) követően a Malatinszky Kúriánál tömény kakaóport, csokit (Merlot 2013) és sűrű cassist (Cabernet Sauvignon 2015, Serena Rubra 2012, Cabernet Franc 2013) ízlelgettünk. A Noblesse-széria sokáig érlelhető tételei életciklusuk szinte valamennyi szakaszában bordeaux-i szellemben nevelkedtek, a borász tudományos igényű kooperációjának és a minőség iránti elköteleződésének köszönhetően.
 
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

A mesterkurzusok mellett ingyenes pop-up kurzusok színesítették a programot. Ezekhez az előadásokhoz libatepertő, érlelt sonkák, füstölt sajtok és kolbászok „hadán” keresztül vezetett az út, könnyen elcsábulhatott itt az ember, mi azonban komolyan vettük a pontos kezdést. A cabernet pop-upon Szik Mátyás sommelier, a Borkollégium oktatója szekszárdi és villányi borok kóstolójával prezentálta a jelenlévők számára, hogy „egy kényszerű házasítás hogyan nyűgözte le a világot”. Arról is beszélt, hogy a világméretű klímaváltozás az őshonos fajták és a világfajták telepítésének ügyére is hatást gyakorol. A Fekete Borpince Cabernet Sauvignon 2016 Válogatás puha tanninstruktúrájával, a Heumann Pincészet Trinitás Villányi Franc 2016 cseresznyés savérzetével, meleg fahéjas-ánizsos karakterével és a Malatinszky Signature Cabernet Sauvignon 2013 összetett eleganciájával vált érzékelhetővé, miként kerekednek le és válnak évről-évre harmonikusabbá a savak. Az előadás során pro és kontra érvek is elhangoztak a világfajtákkal kapcsolatban. Bár néhány zöldpaprikás cabernet-vel még a Grandon is találkoztunk, de számos bizonysága van annak, hogy „a bordeaux-i fajtákkal igenis számolni kell Magyarországon is”, ahogy Szik Mátyás megjegyezte. Ám hozzáfűzte azt is, hogy „a nagy magyar bor kékfrankosból és hárslevelűből készülhet el, úgy 80 év múlva”.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

A tanninok lekerekítése után igyekeztünk bebalzsamozni ízlelőbimbóinkat, jegyzetemben ezt az etapot „édesbor-vadászat” címszóval rögzítettem. A Tokajicum 5 puttonyos 2014-es aszú kamillás illata, erőteljes kajszissága, lépesmézes viaszossága minden elvárásunknak megfelelt, és gyanítom, a modern aszústílus kedvelőinek és a bestbuy kategória híveinek is ínyére lenne.

Az idő múlását a rég látott ismerősökkel való találkozások gyorsították fel, illetve társalgásaink során azt is szerettük volna megfejteni, ki lehet a rendezvény célközönsége. Talán a jövedelmi középréteg, szociologizáltunk. Mások egyre több jegyzetelőről, céltudatos kóstolóról számoltak be. Olykor a „borsznob” kifejezést sem sajnálták. Elhangzott az is, hogy ma már magas a hazai borkultúra, mert például az itt jelenlevő emberek is egyre biztosabbak döntéseikben. Hallottunk címkegyűjtőről is, aki már húszezer körül jár, de ide jár a „köznép” is a korlátlan fogyasztás miatt, aztán vannak még az ismerkedni vágyók, a szofisztikált borfogyasztók, a szakmabeliek, a kereskedők és még sokan mások.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

Az édes íz után kutatva emlékezetes állomáshoz érkeztünk. A sokak által kritizált, ám még többek által kedvelt Varga Pincészet prémium szériáját (Aranymetszés) tanulmányozva kiváló ár-érték arányú borokra bukkantunk. Közülük a töppedt szőlőből készült Badacsonyi Szürkebarát 2018-at emelném ki. Egyrészt, mert ez anyukám kedvence, másrészt a rendkívül fajtajelleges bor 80 gramm természetes maradékcukorral Vargáék szerint „olyan, mint egy szelet friss kenyér vajjal és sárgabarack lekvárral megkenve”. E cikk írása idején a Világgazdaságban olvastam, hogy „nagyot nőtt a Varga Pincészet”. 2019-re jelentősen növelték értékesítésüket, így az árbevételük is, és a nettó nyereségük, valamint az alkalmazottjaik száma is nőtt. Mindezt úgy, hogy a prémium szegmensben is nagyot mentek. A Grandon azonban a nagy számok mögött az embert is megláttuk. A márkatulajdonos betoppant körünkbe és nemes egyszerűséggel, ám meggyőzően mesélt életútjáról, filozófiájáról, a borairól és arról, hogy jön ki a matek. Közben azt is észrevettük, hogy az alma nem esett messze, mert a szomszédos asztalnál Varga Máté hasonló odaadással törődött vendégeivel.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

Újabb etap. Dr. Konkoly Mihály mesélt nekünk a WSET-ről, a „papírok” jelentőségéről a magyar borágazatban, és arról, hogyan lett monarchista borakadémikus (ezzel természetesen csak viccelődtünk). Majd engedve a szaktekintély magabiztos ajánlásának, nagy borok érkeztek a poharunkba (Thummerer Pincészet Tekenőháti Merlot 2011). Ekkor már nagyon nagy amplitúdón dolgoztattuk ízlelőbimbóinkat, nem is jegyzeteltem mást, minthogy „gyönyörű merlot-illat, koncentrált, nagy bor”. Ezt követően éreztük, hogy minden jónak vége szakad egyszer. Viselkedésem hasonlatossá vált középiskolás diákkorom vasárnap délutáni rutinjához, amikor is az ünnepi asztalról elvittem magammal a fogamravaló falatokat, hogy ezzel is elviselhetőbb legyen az élet távol az otthontól. Tehát ugyanezzel a lendülettel egy kis hazait most is magamhoz vettem, a rejtőzködő Tolnai borvidék egyik szépségét, a gyönki Grál Borpince 2017-es Pelzberg nagyon dzsúszos, cigánymeggyes kékfrankosát.
 
Egy GRANDiózus kóstoló margójára

Utolsó utáni utániként mi mást kóstoltunk volna, mint tokajit? Az AM Tokaj Pince Amadeus későijét „hallgattuk meg”, és kerestük a hárs-furmint botritiszes jegyein a Mozart-hatást, de nem hallottuk. A borral kapcsolatban viszont annyit mondtak nekünk: „én nem tudom, hogy kié ez a bor, de az előbb járt itt egy nemzetközi borszakértő, aki azt mondta, hogy ez világviszonylatban is baromi jó lesz”. Ezt viszont elhittük.
 
Végül következzék egy kis számadás arról, mire jutottam a bevezetőben említett kételyeimmel (hűha-élmény stb.). A fenntartásaim végül hiábavalók voltak, mert minden a helyére került. Noha a többször felszínre törő zászlósbor-dilemmák (pl. cirfandli, furmint), meg a klímaváltozás hatására felmerülő kérdések (őshonos vs. világfajták telepítése) megoldásában nem sokat léptünk előre, de az alternatívák feltérképezése terén bizonyára. A Winelovers Grandhoz hasonló rendezvényekre szükség van, mert általuk felélénkülhet a borról való gondolkodás és párbeszéd, amelyek hatására bizonyos ügyek mentén összefogás alakulhat ki. A Grand résztvevői vendégként és kiállítóként egyaránt a magyar borkultúra felemelésének ügyén fáradoztak, még ha ez a fáradozás édes teher is volt.