Címkék / európai unió
Meddig tart még a tokaji névvita?
EP Felszólalás - Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegációjának vezetője háromoldalú megegyezést szorgalmaz a tokaji bor névhasználatával kapcsolatban.
Az EU-ban isznak a legtöbbet a világon
Alkoholfogyasztás - Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság közös jelentése szerint Európában az emberek több alkoholt fogyasztanak, mint a világ bármely más részén. Az öreg kontinens lakói fejenként évi 12,5 liter tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt, vagyis körülbelül napi három pohár bort isznak meg.
Kevesebbet fognak hirdetni a vezető italgyártók
Kommunikáció - Többek mellett a kiskorúak védelme érdekében fogalmaztak meg közös irányelveket marketingtevékenységük szabályozására a legnagyobb italgyártók. A paktum céljai közé tartozik, hogy a fiatalok még véletlenül se találkozzanak alkoholos italok hirdetéseivel a médiában, beleértve a közösségi médiát is.
Szőlőtelepítés: hegyvidék vs. Alföld
Támogatás - Tavasszal - áprilisban - három, és ősszel - októberben - is hárommillió eurónyi összeg állhat a szőlőt telepítő gazdák rendelkezésére. Bár az uniós támogatottságú telepítési keretek már kifogytak, úgy tűnik, hogy hatmillió eurót más keretekből összegyűjthet a szaktárca - nyilatkozta a Petőfi Népe című lapnak Font Sándor, fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.
Borpiac: a családi borászatok modellje a követendő
Gazdaság - Magyarország bortermelését tekintve kettő százalékot birtokol az EU bortermeléséből. Ezzel a termelési mérettel kicsik vagyunk a nagy bortermelő országok között. Franciaország, vagy Spanyolország egy bortermelő régiója is nagyobb, mint az összes szőlőtermő területünk. Az idősebbekben, vagy a bor története iránt érdeklődőkben még élnek azok az emlékek, amikor kis, vagy éppen nagy hazánk területén a szőlőültetvények nagysága meghaladta a 200 000 hektárt. Voltunk bor nagyhatalom is, hol nyugaton, hol pedig keleten.
Plusz 6,5 milliárd támogatás a magyar borászatnak
Pályázat - A cél az, hogy minden, a szőlő- és bortermelőknek felszabadítható forrást a szőlőültetvények megújítására lehessen fordítani, ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 6,5 milliárd forintot csoportosított át a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatására – közölte lapunkkal a tárca.
Szekszárd: peronoszpóra és lisztharmat rezisztens fajtákkal kísérleteznek
Növényvédelem - A várakozások szerint még járványok idején sem kell védekezni peronoszpóra és lisztharmat ellen azoknál a szőlőfajtáknál, amelyekkel Szekszárdon kísérleteznek egy hároméves, európai uniós program keretében. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap 94 millió forintos támogatásával 2012-ben indul.
Gasztromúzeum és pálinkaház Tarpán
Turizmus - Pálinka - Lekvár - Pálinkaházat épít Tarpán a helyi Manufaktúra Kft.: a létesítményben gasztronómiai múzeumot rendeznek be a híresen zamatos szatmár-beregi gyümölcsökből készített lekvárokból és párlatokból, amelyeket meg is lehet majd kóstolni a hozzájuk tartozó népi ételkülönlegességekkel együtt. A beruházást a cég turisztikai attrakciónak szánja.
EU: Megkülönböztető jelzés lesz a bioborok palackjain
Az Európai Unió (EU) biotermeléssel foglalkozó állandó bizottsága új szabályokat fogadott el az ökológiai borokra. Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az idei szürettől az EU-ban a bortermelők feltüntethetik termékeiken az „ökológiai bor” kifejezést.
KAP reform: ki kap, ki nyer, kinek jut?
A Közös Agrárpolitika (KAP) reformja mát több éve napirenden van. Komoly fejtörést jelent mindenki számára, hogy az új szabályok, a támogatási lehetőségek hogyan fognak változni. Az már látszik, hogy több támogatás nem kerül a rendszerbe, illetve a rendelkezésre álló támogatások felhasználási szabályai, és a támogatás elérésének elvei is változnak. Sztanev Bertalan írása.
A világ egy nagy borfalu?
Miért áramolhat be nagy mennyiségben az olcsó olasz bor Magyarországra? Miért válik egyre nyitottabbá az EU és az USA közti agrár-, illetve borkereskedelem? Miért van szükség a termékleírásokra? Ezekre a kérdésekre keresi a választ szerzőnk, Sztanev Bertalan borszakíró.
A tokaji a miénk! Miénk?
Tárgyalást tartottak az Európai Unió (EU) luxembourgi székhelyű Törvényszékén abban a jogvitában, amelyben Magyarország azt kéri, töröljék a Tokajra utaló szlovákiai bejegyzést a borra vonatkozó eredetmegjelöléseket tartalmazó, uniós elektronikus nyilvántartásból, az úgynevezett E-Bacchus listáról. Az Európai Bizottság képviselője – ahogyan a szlovákok is – a magyar kérés elutasítását várja a Törvényszéktől.
EU: bárhová lehet majd szőlőt telepíteni?
Magasszintű tanácsadó csoportot hoz létre a szőlő újratelepítési jogok rendszerének felülvizsgálatára az Európai Bizottság - jelentette be Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos Berlinben a Grüne Woche mezőgazdasági szakkiállításon. Az újratelepítési jogok rendszere 2016-tól megszűnne, és ez veszélyeztetné a tradicionális magyar szabályozást – véli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
800 milliós pálinkafőzde épül Somlón
Uniós támogatással, összesen 800 millió forintos beruházással épül meg Somlóvásárhelyen az a lepárló üzem, a mely a tervek szerint 2013-tól évente több mint 350 tonna gyümölcs feldolgozását, közel százezer palack pálinka forgalomba hozatalát teszi lehetővé. A Somló Spirit Kft. főzdéje kilenc embernek teremt új munkahelyet.
EU borreform: Elkészültek a termékleírások
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Bor Eredetvédelmi Tanács (BET) Magyarország borvidékeinek képviselőivel véglegesítette a 35 ismert és használt bornév termékleírásának tervezetét, s benyújtották azokat az Európai Bizottságnak (EB). Az EU-borreformtól – így a borok termékleírásától is – mindenki azt várja, hogy az európai borszektor versenyképesebb legyen és piacszerűbben működjön.
Frittmann: telepítéstámogatás kell, nem borzárjegy
„Jó dolog, a telepítéstámogatás, de azt nem lehet eldönteni kormányzati szinten, hogy milyen fajta az, amit egy gazdának telepítenie kell” – jelentette ki a Frittmann János, a meghatározó méretű, mintegy 2940 hektáros soltvadkerti hegyközség elnöke a Hirös.Indexnek adott interjújában. Szerinte a zárjegy ötlete egy „agyrém”, és hosszabb távon vissza fog ütni, hogy a tömegtermő fajtákat preferálták, főleg egy-egy melegebb évben.
Szlovákia elveszítheti a Tokaj márkanevet
Egyre valószínűbb, hogy Szlovákia elveszíti a Tokaj védett eredetmegjelölést – írja az Új Szó a szlovák agrártárcára hivatkozva. A minisztérium tájékoztatása szerint ugyanis veszélybe került az a szlovák-magyar kétoldali megállapodás, amely lezárhatta volna a hét éve húzódó vitát, és amelyről a felek hónapok óta tárgyaltak.
Borászati gépekre állami támogatást adnak
Október 17-től igényelhető a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás, a kis- és középvállalkozások (kkv) 40 százalékos, míg a nagyvállalatok 20 százalékos támogatást igényelhetnek, a rendelkezésre álló 4 millió eurónyi keretösszegből.
Veszélyben az ország borönellátása?
Jövőre több forrás jut a szőlőültetvények szerkezetátalakítására a szőlő- és borágazat úgynevezett nemzeti borítékjából - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára egy Szekszárdon rendezett tanácskozáson. Hozátette: a szőlőültetvények további csökkenése tönkreteheti a hazai borágazatot.
Orbán hordót adott a lengyelnek
Krosnóban, a visegrádi országok idegenforgalmi- és borfesztiválján mutatkoztak be először a lengyel elnökség alatt megrendezendő Keleti Partnerség csúcstalálkozón felszolgálandó magyar borok – közölte a Külügyminisztérium.
Ezüstérmes lett a Magyar Borászválogatott
Nagy sikerrel zárult az I. Borász Futball Európa Bajnokság, amelynek Magyarország adott otthont. A hat nemzet (Ausztria, Németország, Olaszország, Szlovénia, Svájc és Magyarország) részvételével rendezett eseménysorozat csoportmérkőzéseit Villányban, Nagyharsányban, Bólyon, Siklóson, Harkányban és Beremenden rendezték meg, a döntő mérkőzésekre pedig Budapesten került sor. Az esemény fővédnöke Michel Platini volt.
Magyar bort a Lengyel EU elnökségnek!
A Kárpát-medence borkultúrája mutatkozik be ezekben a napokban az Európai Parlament brüsszeli épületében; az esemény alatt a magyar agrárminiszter átadta a "borstafétát" lengyel kollégájának.
Tokajit iszik a lengyel
Június végével lezárul Magyarország uniós elnöksége. A munkát Lengyelország veszi át. Az elnökség átadásának szimbolikus, a történelemhez, a közös múlthoz is ezer szállal kötődő eleme az erre az alkalomra készített hordóban átadott Tokaji bor is.
Új cégér a magyar boroknak - elkészültek a termékleírások
Elkészültek az EU-nyilvántartásba vételhez szükséges magyar bor termékleírások, ezzel a magyar borágazat fejlődése új állomásához érkezett – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tárca sajtótájékoztatóján.
Húszféle magyar bort kínálnak a lengyel EU-elnökség alatt
Lengyelországban megtörtént annak a 20 magyar borfajtának a kiválasztása, amelyeket lengyel ígéretek szerint az idei második félévi lengyel EU-elnökség hivatalos rendezvényein fognak felszolgálni.
A borháború – a pincékben vagy a poharunkban dől el?
A legtöbb fogyasztó számára a borászati eljárások csak kémiáról és biológiáról szólnak. Ennek igazságtartalmát nehéz vitatni. Az egyes borászati eljárások engedélyezése vagy tiltása azonban komoly befolyással lehet a borkínálatra. Tudjuk, hogy mi kerül a poharunkba? A legtöbbször nem, mivel egy palack bor címkéjén az összetevőkről, vagy a részletes technológiai eljárásról nem kapunk információt.
Az új magyar gasztronómia születése
Az új magyar gasztronómia minőséget felvállaló és létrehozó első képviselői legnagyobb számban a borászok közül kerültek ki. Új, minőségi borkultúra támadt fel az előző évtizedek romjaiból. Nagy tehetségű borászok kerültek és kerülnek a figyelem középpontjába, borvidékek formálódnak, s ébrednek hosszú álmukból - írja Csíki Sándor, a magyar EU-elnökség gasztobloggere az eu2011.hu-n. - A példájukat is követve jelenik meg a szakácsok egy új nemzedéke is. Az újjászületett magyar minőségi borászat mellé így társult újjászülető magyar konyha is.
Mennyit érnek az EU támogatásai a magyar borpiacon?
A borpiaci reform által biztosított nemzeti támogatási programok végrehajtásának első két évén már túl vagyunk. Tapasztalattal és eredményekkel más tagállamok is rendelkeznek, amely alapján meg lehet állapítani: hozzájuk képest Magyarország hogyan használta fel a rendelkezésére álló összegeket. Nézzük, melyek voltak a legnépszerűbb támogatási formák, és érdemes-e ezeket Magyarországon is igénybe venni!
Mindenki kóstolhatja az elnökségi borokat a referencia borbárokban
Bárki számára elérhetővé váltak a magyar uniós elnökségi időszakban a különböző magas szintű rendezvényeken felszolgált borok az úgynevezett elnökségi referencia borbárokban – közölte a Külügyminisztérium. A borbárokban az elnökségi rendezvényekre kiválasztott borokat a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő körülmények között kóstolhatják meg az érdeklődők.EU-s díszvacsora a Pannon borrégió boraival
A „dísz-munkavacsora” aligha létező fogalom. A gyakorlatban azonban néha mégis előfordulhat, élő példa erre, az uniós belügyminiszterek és migrációs miniszterek januári borvacsorája - hogy a fogalmak körét újabbal bővítsük. A vacsora helyszíne a Budavári Palotában otthonra lelt Magyar Nemzeti Galéria volt. Jól ismert magyar festők műveitől körbevéve itt zajlott az a külsőségeit, eleganciáját tekintve díszvacsora, amelyet az est során folytatódó munka miatt mégis inkább munkavacsorának kellene neveznünk. Az eseményre ezúttal a Pannon borrégióból érkeztek a borok.
EU elnökség: borvacsora a Szépművészeti Múzeumban
A január 17-i díszvacsora helyszíne az 1906. december elsején, Ferenc József jelenlétében felavatott Szépművészeti Múzeum volt. Impozáns helyszín, tágas, visszhangos terekkel, történelmi festményekkel, értékes műtárgyakkal. A díszvacsora során felszolgált borok a Balatoni borrégióból érkeztek. A szőlőtermesztés ezen a tájon a római korig, Pannonia provinciáig nyúlik vissza. Íme a díszvacsora borai és ételei!
Rövidesen soha nem látott mértékű támogatáshoz jut a magyar borászat
A magyar borászatnak eddig sikerült minden EU-s támogatási lehetőségét jól kihasználnia. Azonban rövidesen el kellett készítenünk egy újabb, 30 milliárdos támogatás felhasználására vonatkozó tervet. Nem csak a fejlesztésekre kell koncentrálni, de a borpiac váratlan hatásaira is fel kell készülnünk!
A magyar EU elnökség első díszvacsoráját Árvay, Szepsy és Thummerer borok kísérték
Szép borok, évszakhoz komponálódó ételek, magyar alapanyagok. Az első munkaebéd után ezúttal egy vacsorán találkoztak az észak-magyarországi borrégió nedűi és a hozzájuk válogatott ételek. A január 13-i díszvacsora helyszíne a Parlament Vadászterme volt, ahol az ünnepi összejöveteleket, ebédeket s vacsorákat rendezik.
Az első EU-s munkaebéden bemutatkoztak hazánk borai is
Jól összeválogatott borok, melyekkel a konyha is igyekezett lépést tartani. Így jellemezhetnénk a magyar elnökség első munkaebédjét a gasztronómia szemszögéből. A magyar uniós elnökség minden egyes rendezvényének valamely magyar borrégió az örökbefogadója. Az első eseményen az Észak-Magyarországi borrégió borai jelentek meg.
Még hiányzik az egységes koncepció a magyar borászat felemelésére
Talán még soha nem volt ennyire aktuális a szőlő-bor ágazat támogatási lehetőségeiről beszélni, mint mostanában. Elsősorban a szakmában dolgozók, de minden borkedvelő érdeklődve fordul manapság az EU-s és hazai támogatási rendszer felé. Nagy hírportálok foglalkoznak a magyar borászat helyzetével. Vajon mennyi pénz áll rendelkezésre a magyar szőlő és bortermelés számára? Milyen támogatási formákra lesz szükség? Mi szükséges ahhoz, hogy az egyre élesedő borvilágpiacon a hazai borok meg tudják állni a helyüket?
Állhatja-e a versenyt Európa az Újvilág boraival?
Sorozatunk előző cikke az EU és a világ borpiacának kényes viszonyával foglalkozott. Az Öreg Hölgy nagyon igyekszik a fiatal lányokkal tartani a versenyt, ehhez azonban nagyjából 15 évente fel kell varratnia a ráncait. Az európai bortermelők jelenleg az egyre növekvő újvilági importtól félnek a legjobban. Az borfogyasztókat viszont ez a tendencia kevésbé zavarja, sőt...
Eláraszthatják Magyarországot is a tengerentúli borok
Az EU borszabályozásáról szóló sorozatunk harmadik részében szakírónk az európai borok világpiaci helyzetéről elmélkedik.Néhány évtizede csak néhányan ismerték a tengerentúli borokat, amelyeket a messze földön tett kirándulásaik alkalmával öntöttek poharukba. Ma ezért a borért elég csak a legközelebbi hipermarketbe menni, hogy az asztalunkra tehessük. Magyarországra Európa területén kívülről származó boroknak csak igen szűk, mennyiségileg elhanyagolható választéka érkezik, de biztosak lehetünk abban, hogy a kínálat és a palackszám bővülése csak idő kérdése.
A borkészítés szabályozásának mintái a nagyvilágban - avagy Európa, jöhet a chips!
Sorozatunk második részében bemutatjuk, hogy a világ különböző tájain alkalmazott szabályozási megoldások hogyan tükrözik: mit jelent az adott társadalom számára a bor. Úgy tűnik, nekünk Európában mindenképpen valami mást, mint Amerikában, Ausztráliában vagy éppen Dél-Afrikában.
Miért szükséges a borkészítés szabályozása, avagy a bor mint bizalmi termék
Ezzel az első olvasásra furcsa címmel indítjuk útjára új sorozatunkat, amelynek célja, hogy a borhoz kapcsolódó szabályozást érthető módon közelebb hozzuk a borfogyasztókhoz, bor iránt érdeklődő olvasókhoz. A sorozatot a borhoz kapcsolódó hasznos ismeretek forrásának szánjuk, hiszen az EU egységes szabályozása nyomán rövidesen új információkkal találkozhatunk a borospalackok címkéin.
A franciáké a cuvée - miért ne legyen Házasítás?
A legtöbb borkedvelő tudja, hogy ha cuvée-t [küvé] vásárol, többnyire valami nagyon kicentizett klassz dolgot vesz, ami több fajta bor házasításával - vagyis elegyítésével - született. A cuvée nevet azonban lassan elfeledhetjük - ugyanis az EU ezután kizárólag a franciáknak engedélyezi használatát, ahonnan az elnevezés származik.Az Európai Unió borpiaci reformja – jön az egységes eredetvédelem
A borpiaci reform az európai bortermelés jogi környezetét jelentősen átalakította. A jogszabályok változásának egy jelentős részét inkább a szőlő- és bortermelők, illetve az egyes tagállamok közigazgatása érzi csak meg. A borok eredetvédelmét érintő kérdésekkel azonban ez nem így van.
Az Európai Unió új borpiaci szabályozása II.
Az legnagyobb változást a támogatásokkal kapcsolatos szabályok és az eredetvédelemre vonatkozó rendelkezések esetében történt. Ebben a részben részletesebben a támogatások bemutatásával szeretnénk foglalkozni, míg a következő részben bemutatjuk az eredetvédelemmel kapcsolatos legfontosabb szabályokat.
Az Európai Unió borpiaci reformja
Az európai kontinens és benne az Európai Unió játssza a bor világpiacán a főszerepet. Termelési, export, import adatai egyértelműen vezető helyét tükrözik a világpiacon. A közösség területén fekvő bortermelő országok a termelés mennyiségén kívül a borkultúra, a borfogyasztás jellege és módja tekintetében is a legjelentősebbek.
Még ebben az évszázadban átrajzolódik a világ bortérképe?
Úgy tűnik, hogy a szőlő- és borkultúra minden eddiginél nagyobb kihívások előtt áll. A legnagyobb probléma az, hogy ezek a kihívások már globális méretűek, amelyek kihatásával egyelőre még tisztában sem vagyunk.
Mi lesz veled Uniós borpiac?
Sokáig gondolkoztam és hezitáltam, hogy kommentáljam-e az Uniónak tett reform javaslatait. Annyian véleményt nyilvánítottak, beszámoltak már szinte mindenről, hogy nekem már nem sok hely maradt, és valóban kevés újdonságot tudnék a napvilágra hozni. Napok és hetek teltek el és a gondolat egyre jobban foglalkoztatott: muszáj szót kérnem, mert veszélyben a legősibb borkultúra!
Vágjuk ki az ültetvényeket, vagy telepítsünk újakat?
Az Európai Unió állásfoglalása szerint Magyarországon túl sok a szőlőültetvény, s nincs piaca az itt megtermelt bornak. Ezért az elkövetkezendő években csökkenteni kell ennek nagyságát. A kivágáshoz támogatást is el lehet nyerni az Uniótól. De mi a helyzet, ha valaki telepíteni szeretne?
Természetesen telepíteni is lehet, ugyanakkor csak úgy érdemes, ha vállalni tudjuk a megfelelő minőséget, illetve a szőlőnek, bornak piacot tudunk találni. Ezért nagyobb esély van a sikerre, ha például biogazdálkodással próbálkozunk, amelynek magvalósítását akár még az állam és az Európai Unió is támogathatja.
Fenyegeti az EU a hagyományos bortermelő országokat?!
Az Európai Unió reformtörekvései
Június végén Brüsszelben az Európai Unió Bizottsága a szőlőtermelést és borkészítést érintő radikális reformokkal állt elő. Javaslatok, ötletek azonnal felhördülést gerjesztettek az uniós bortermelő országokban tarthatatlanságuk miatt. Kétségtelen, hogy a jelenlegi szituációban reformokra van szükség, viszont szem előtt kell tartani, hogy nemcsak egy mezőgazdasági termékről van szó; a bor jóval több ennél.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Olaj-, ecet és borkóstoló a Wineworld-ben
Szent Orbán Napi Mulatság, máj. 25.
Tokaji Borok Fesztiválja, 2012
Orbán napi Borünnep Hajóson, 2012
Borbarangolás Badacsonyban - Május 26....
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |




























